sex hikaye

Temessy Hédi

 

színész, közreműködő

Életrajz

Temesi Hedvig az Állami Tanítóképző Intézet elvégzése után nyári munkát vállalt egy OTI-üdültetési akcióban. Egy vöröskeresztes szavalóversenyen figyeltek fel színészi tehetségére. Azonnal felvették a Színművészeti Főiskolára. Az utolsó évben azonban nem tudta látogatni néhány óráját - felmentést hiába kért -, így kicsapták az iskolából. Végül Rátkai Márton Színészegyesület iskolájában szerzett diplomát 1948-ban. Tanára, Várkonyi Zoltán hívására a Művész Színházhoz szerződött. 1949-ben és 1950-ben a Belvárosi Színházban játszott. 1950-ben az Ifjúsági Színház tagja volt, de a Petőfi színházban is fellépett. 1950 és 1956 között a József Attila Színházban és a Nemzeti Színházban játszott. 1958-tól 1977-ig a Jókai Színház (későbbi Thália) és Nemzeti Színház tagja volt. Időközben a MAFILM művésze lett. Első filmje, a Különös házasság. 1985-től visszavonultan élt.
Díjai, kitüntetései: Érdemes művész - 1982 Magyar Játékfilmszemle - a társadalmi zsűri díja a legjobb női szereplőnek - 1985 Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje - 1995 A 31. Filmszemle legjobb női alakítás díja - a Film című filmért - 2001

Filmográfia

színész
 
2001 Anarchisták
2000 Film...
1999 A titok
1997 A világ legkisebb alapítványa
Apa győz
1996 Mindennapi rémtörténet
Szeressük egymást gyerekek!
1995 Levelek Perzsiából
1994 Európa messze van
Köd
1993 A gólyák mindig visszatérnek
Indián tél
Öregberény
1992 A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire
Édes Emma, drága Böbe
1989 Hét akasztott
Laurin
1988 Kárhozat
Soha, sehol, senkinek
1987 Miss Arizona
1986 Akli Miklós
Laura
Vakvilágban
1985 Gogol: Holt lelkek
1984 A Vörös grófnő
Őszi almanach
1983 Jób lázadása
Mint oldott kéve
Szent Kristóf kápolnája
Talpra, Győző!
1982 Dögkeselyű
Liszt Ferenc
Nyom nélkül
1981 Maskarák
Ripacsok
1980 A vénasszonyok nyara
Ballagás
Boldog születésnapot Marylin
Majd holnap
Veszélyes játékok
1979 Ajándék ez a nap
Áramütés
Imre
Tizenhat város tizenhat lánya
1978 A két Bolyai
Abigél
Békesség, ámen!
Erkel Ferenc: Hunyadi László
Mednyánszky
1976 Két pont között a legrövidebb görbe
Optimista tragédia
Pókfoci
Tükörképek
1975 Autó
Azonosítás
Ereszd el a szakállamat!
1974 Gyilkosok
Itt járt Mátyás király...
Kalevala
1973 Ősbemutató
Régi idők focija
1972 Emberrablás magyar módra
1971 Pillangó
1969 Kalevala
Történelmi magánügyek
1967 Miért beszél annyit Mrs. Piper?
1964 A pénzcsináló
1962 Elektra
1959 Álmatlan évek
1955 Hajnal előtt
1954 Rokonok
Tiszta ház, egészséges család
1951 Különös házasság
Az ördög talizmánjai
Gaudiopolis - In memoriam Sztehlo Gábor
közreműködő
 
1996 In memoriam Gyöngyössy Imre

 

Referencia

kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

díjak

2000 Magyar Filmszemle: Legjobb színésznő

 

Közös munka

Garas Dezső - színész  (14)
Cserhalmi György - színész  (8)
Kern András - színész  (8)
Eperjes Károly - színész  (7)
Gobbi Hilda - színész  (7)
Reviczky Gábor - színész  (7)
Sándor Pál - rendező  (7)
Blaskó Péter - színész  (6)
Bodnár Erika - színész  (6)
Esztergályos Cecília - színész  (6)
további közös munkák további közös

Műfajok

családi dráma ismeretterjesztő film krimi musical romantikus szatíra vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Linkek

Port.hu