Tégla: Intim
Téglánk beszámolója a Hajónaplókról, a Látogatásról és a Presszóról.
A vasárnapi kisjátékfilm-blokk első darabjának beszélő a címe: Frusztra. Az MTV Hajónapló elnevezésű sorozatának egyik része, amely sorozat epizódjai a rendszerváltás utáni Magyarországra reflektálnak, neves magyar szerzők írásainak feldolgozásán keresztül. Ezt onnan tudom, hogy utána olvastam a neten. Mielőtt elkövettem volna ezt a hibát, azt hittem a sorozat alapkoncepciója, hogy a filmeknek legyen valami közük a Balatonhoz. Az jobban tetszett.
A Frusztra, ami egyébként Kemény István novellája alapján készült, nem áll össze, még a szándékolt szürreális szinten sem. Ez első sorban a színészi játéknak köszönhető, a gyerekszereplők annyira disszonánsak, mint egy félrehangolt vásári orgona, de a felnőttek sem sokkal jobbak. Ahányszor megszólal valamelyik jobb sorsra érdemes, a nézőt mintha a fülénél fogva rángatnák ki a film szövetéből. Maga a történet drámája sincs csúcsra járatva, értjük a főhős gyerekkori traumájának gyökereit, de vele érezni már nincs esélyünk. Túl nyögvenyelős az egész ahhoz, hogy átélhető legyen.
Nagy Viktor Oszkár Hajónapló-epizódjának címe Hajónapló. Azért egyeseknek a fantáziája irigylésre méltó (ezúttal a sorozat gazdáéi, hiszen valószínűleg a Nagy által feldolgozott Szőcs Géza novella címét vették kölcsön.) Ez már a másiknál jóval jobban sikerült, első sorban Rajhona Ádám alakításának köszönhetően, aki full hozza az embergyűlölő, képmutató öreg írót. A rendezés és az operatőri munka adekvát, de semmi különös. Ez a film legalább egyben van.
Bálint Dániel Vacsora című nyolcpercesében van egy remek horrorpillanat, aztán az ebből következő lehetőségeket a feloldással elmismásolja. Na ez az igazi frusztra, az igazi magyar filmesbetegség: az egy dolog, hogy kilencven százalékban nézhetetlen filmeket készítünk, de mikor valakinek eszébe jut egy olyan fordulat, aminek kinövéseit el lehetne csavarni érdekes irányokba, erre sosem akad bátorsága. Ennek is csak úgy vége lesz, oszt jó napot.
Pejó Róbert Látogatás (eredeti címe Der Kameramörder, a Kamerás gyilkos) című nagyjátékfilmje a Szemle állatorvosi lova: Gryllus Dorka (és a csaj, bár ez nem újdonság, még mindig az egyik kevés igazi magyar filmszinésznők egyike, hitelesek a rezdülései és az intonációja, a német eredeti hangot leszinkronizáló magyar audión keresztül is) meg honi produceri jelenlét, az van a szentemben, de ahogy össze lett rakva, polírozva, abból egyértelművé válik, hogy a Látogatás inkább osztrák film, köszönhetően az osztrák koproducernek, becíhungzvájze az osztrák technikai stábnak. Mikor vége lett és gyors közvélemény-kutatást tartottam az ismerősök között, meglepődve tapasztaltam, hogy nekik sokkal kevésbé tetszett, mint nekem. "Ez csak egy német b-film", ez volt a konszenzus. Mondom erre én: és? Nem egy különösebben eredeti thriller, azt elismerem, de ez a film működik, össze van rakva, van benne feszültség, és utóbbi három jellemző enyhén szólva hiányzik a magyar filmek többségéből.
Sas Tamás első Presszójára alig-alig emlékszem. Annyi azért feldereng belőle, hogy a Presszó 10 ugyanazon a dramaturgiai nyomvonalon jár, fordulataiban is, sőt, retrospektíve bevet egy-két olyan fogást, ami ezen a szinten ciki (ha megjelenik egy pisztoly a színen, annak el is kell sülnie -- nem kell a szabályokat állandóan betartani, még akkor sem, ha..., de erről nem beszélhetek, a legvége múlik rajta). Ettől függetlenül hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szórakoztam remekül a filmen. Az imidzsemnek ezzel annyi, ugyanis a Presszó 10 (meg amennyire az emlékeim nem csalnak, az eredeti is) az ungárise Sex and the City, csak valamivel intelligensebben, életszerűbben megírva. Tervben van még, hogy ez lemegy a tévében sorozatként? Óriási hiba lenne szétszabdalni, ugyanis az a bizonyos poén a végén csak a cselekményszemek összefűzöttségének sűrűségétől hatásos ennyire. Persze az egész felépítmény a színészek vállán nyugszik: Stólbuci szokás szerint hozza a tenyérbe mászó műmájert, Kováts Adél rebegőn a szerencsétlen szépasszonyt (ez a nő százévesen is szenzációs lesz), ésésés, jó az egész színészgarnitúra, például ahányszor Máté Gábor megjelenik, a filmbe valós emberség költözik, amit tényleg csak egy hozzá hasonló kaliberű színész tud előidézni, mégis, a Presszó 10-et Kovács Patrícia meg az ő brutális szexepilje uralja. A csaj egy sztár.
Hazafelé Szajki Peti meg én beugrottunk a már-már megkerülhetetlen kulturális központba (=a giroszoshoz), hogy mindenféle magyarfilmes számvetést készítsünk. Szajki korábban elkövette azt a végzetes hibát, hogy következő filmjében megígért nekem egy szöveges szerepet, amire nem habozok őt emlékeztetni, akárhányszor találkozunk (tehát kb. minden nap.) Felvetette, választhatok: rendőr, gengszter vagy bokszedző lehetek. Érzékeny film lesz.
