sex hikaye

Tarr Béla tévés projektjeit sem tudja támogatni az MMKA

a topikot nyitotta: Minovics | 2010. augusztus 23. hétfő, 17:00

rendezés  


egy oldalon
6-1  /  26


 
2010. augusztus 28. szombat, 11:20 6. | Minovics

Kár, mert az új gárda koncepciója ígéretes volt. Ami érdekes, hogy még pár hónappal ezelőtt Szőcs is kiemelten fontos területnek tartotta a filmipart. ( Igaz - ha igaz -, akkor még nem tudtak a 8 milliárdos hiányról.)

 

- Egyik előadásában azt mondta, hogy a magyar kultúrpolitikának a filmre kellene támaszkodnia. Nem kövezik meg ezért az írótársai?

- Nagyon berzenkednek, mert nem értették meg pontosan, amiről beszéltem, és talán nem is fejtettem ki elég részletesen. Arra gondolok, hogy a magyar filmipar, bocsánat, rémes szó: húzóágazat lehetne, de használhatjuk rá a mozdony metaforát is. A film az a műfaj, amely a legnagyobb szolgálatot tehetné az irodalomnak, a képzőművészetnek, a zenének, az oktatásnak is. A társadalom belső dialógusának, amelyet önmagával folytat, a mozgókép az egyik legkézenfekvőbb felülete. Ráadásul egy jó film jobb nagykövete az országnak, mint száz kiváló diplomata. Nem beszélve arról, hogy hány írónak, színésznek, zenésznek, képzőművésznek nyújthat a filmgyártás munkalehetőséget.

- De a statisztikák azt mutatják, hogy Magyarországon ma több film készül, mint sok más közép-európai országban. Ugyanakkor a nézettségük nálunk messze a legalacsonyabb.

- A filmgyártás és a filmfinanszírozás rendszerébe olyan torzulások és csapdák vannak beépítve, amelyek miatt a magyar film manapság nem találja önmagát. Olyan érdekkörök uralják a filmipart, amelyek nem esztétikai alapon szerveződtek. Én a "virágozzon minden virág" elvének híve vagyok, tehát annak örülök, ha minél több magyar film készül. De az igazán nagy mesterek a filmdömping ellenére kevés szóhoz jutottak az elmúlt években. Rosszkedvűek és pótcselekvésekbe menekülnek. Ezen változtatni kell.

- Több mester készített csapnivaló filmet az elmúlt években.

- Ez megbocsátható. A világ legjobb teniszezői sem csak ászokat ütnek. Mindenképpen változtatásokra van szükség. Az Orbán-kormány idején felvetett filmközpont terve fölött talán már eljárt az idő, a stúdiórendszert viszont mindenki visszasírja, és sokan emlegetik modellként a dán filmgyártást.”

http://hetivalasz.hu/itthon/dublor-es-golyofogo-24632/?cikk_ertekel=1&ertekeles=2

 

Viszont akkor lehet, hogy az van, amit írtam. Új idők, új arcok jönnek. Lehet, hogy kicsit bénának fognak tűnni, és biztos, hogy a mostani fejesek ki fogják őket nevetni, de nekik a semmiből kell felépíteniük valami (remélem azért nem koltaygáboroknak fogják osztogatni a milliárdokat).

A helyzet az, hogy minden látszat ellenére, amit Grunwalskyék csináltak, az IS politika volt. Valaki bevette a dumát, hogy az MMKA úgy van felépítve, hogy semmilyen politikai erő ne tudja rátenni a kezét??? MUHAHA. Ezek a kurva nyilasok mégis rátették a kezüket erre is, mi? Faszt! Hát épp az volt a lényege, hogy egy politikai erő tartotta a kezében eddig is. Jó, mondjuk az összeomláshoz kellett az is, hogy a végén már teljesen elvesztették a fejüket.

Akik meg olyan nagyon fontosnak tartották magukat, azok most megtapasztalják, hogy nélkülük is működik az ország, virágzik a kultúra. A mellőzés évei művészileg inspirálóak tudnak lenni. Kezdődhet a tapasztalatszerzés, az élményfelhalmozás időszaka.

Valamelyik jeles rendező nemrég azzal érvelt, hogy a filmgyártásra fordított összeg kevesebb, mint, amit az Operaház kap egy évben. És? Következik ebből valami? Az emberek többsége biztos ezt is feleslegesnek és soknak tartja. De ha csak a saját köreiből való emberekkel beszélget valaki, akkor nagy a valószínűsége, hogy a vélekedéseiről csak pozitív visszajelzéseket kap. Tessenek legalább fórumokat olvasgatni (pl. a Tarr-levélhez tartozót, http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2010/08/23/tarr_bela_nyilt_levelben_tamadja_az_alapitvanyt/ ), vagy máshonnan is tájékozódni. Legyenek NYITOTTAK a világra.

 
előzmény: toportyan #5
 
 
2010. augusztus 27. péntek, 13:11 5. | toportyan

lesz meg par ilyen level.azt hallotam nagy ra az esely, hogy megszunik az mmka,vagy atalakul valahogy,de penzt nem fog nagyon kapni a kormanytol.

 
hozzászólások száma: 1
 
 
2010. augusztus 25. szerda, 19:53 4. | Minovics

Nyugi, attól nem kell félni, hogy eljött az időm, mert a kuratóriumokban továbbra is a ballib hálózat tagjai és szalonjobboldaliak ülnek. Ez az új MMKA-s vezetőség nekem – kívülről szemlélve - egy ilyen áthidaló megoldásnak tűnik, egyfajta kompromisszumnak.

Úgyhogy sajna az sem igaz, hogy lejárt az idejük. Egyszerűen arról van szó, hogy most mások kerülnek előtérbe, mint akik eddig voltak. A háttérben azért maguknak is lesz egy kis játékterük. Ez az új szituáció Önöknek lehet, hogy nem tetszik. Viszont nekünk ez már önmagában is sikerélmény. Ez így műxik, ilyenek az élet farkastörvényei. Eddig Önök mondták meg a tutit, most mások fogják.

 

Arra azért kíváncsi lennék, hogy miért kell pártállami időkhöz hasonlítani, ha valaki MÍNUSZ X milliárd forintból nem TUD finanszírozni egy produkciót. Merthogy a pénz, amit az előző vezetőség megígért, NINCS, nem létezik.

De ezt megírta már Kőrösi is. Kíváncsi lennék, hogy Tarr visszaválaszol-e nyilvános levélben, és ha igen, mit.

Annyiban jogos a „pártállamiság”-hasonlat, hogy most tkp. egy párt van kormányon. Sajna így műxik a demokrácia, egyszer az egyik párt vezeti az államot, egyszer egy másik.

 
2010. augusztus 25. szerda, 18:49 3. | JA

És most jön a tied Minovics, igaz-e!

Nosza, lássuk, mire mész vele!

az egyik fiú, akinek - szerinted - lejárt az ideje

(Most, hogy ezt így kendőzetlenül a pofánkba nyomtad, egészen összerezzentem a riadalomtól...)

 
előzmény: Minovics #1
 
 
2010. augusztus 23. hétfő, 17:11 2. | Minovics

jav.

Mondjuk valószínűleg a sorozat rendezőinek többsége sem ilyennek képzelte az „újjászületést” 2008-ban. :))

 
előzmény: Minovics #1
 
 
2010. augusztus 23. hétfő, 17:00 1. | Minovics

Tarr meg van zavarodva. Nem érti mi történik a világban, nem tudja értelmezni a körülötte zajló eseményeket, ezért a pártállami időkhöz hasonlítja az új kurzus munkáját. Megpróbált belerúgni egyet a Fideszbe - nem jött be, csak saját magát hozta kínos helyzetbe szerintem.

Mondjuk valószínűleg a sorozat rendezőinek többsége sem ilyennek képzelte az „újjászületést” '98-ban. :))

Fiúk-lányok! Vége, lejárt az időtök! Ennyi volt.

 
hozzászólások száma: 2
 
6-1  /  26

nka emblema 2012