sex hikaye

A magyar delegáció Cannes-ban

Fiatal magyarok a Croisette-n

2008. május 13. - filmhu
A magyar delegáció Cannes-ban
Mundruczó Kornél húsz év alatt a második magyar, aki a Cannesban versenybe száll a nagyjátékfilmeknek járó Arany Pálmáért. Erdélyi Dániel 411-Z című kisfilmjével nyolc kisfilmmel küzd a kisjátékfilmek Palme d'Or-jáért. M. Tóth Géza a Kritikusok Hetén, Simonyi Balázs a Kritikusok Hetének kísérő-rendezvényén mutatkozik be. Hidasi Dalma a  Producer on the Move, Fliegauf Benedek filmtervét az Atelier keretében mérik meg.

VERSENYBEN AZ ARANY PÁLMÁÉRT: MUNDRUCZÓ KORNÉL 

A 33 éves Mundruczó Kornél Afta (2001) című rövidfilmjével és Szép napok (2002) című játékfilmjével robbant be a filmvilágba, a Szép napokért Locarnóban Ezüst Leopárd díjat nyert. Mundruczó visszajáró vendég Cannes-ban: először 2003-ban szerepelt A 78-as Szent Johannája  című rövidfilmjével, majd a fesztivál fiatal tehetségeket támogató „Résidence” programjába kapott meghívást. A Kis Apokrif No. 2-t a rendezői vizsgafilmeket bemutató „Cinéfondation” szekciója hívta meg 2004-ben. A Johanna világpremierje az 58. cannes-i filmfesztivál „Un certain regard” (Egy bizonyos tekintet) elnevezésű hivatalos programjában volt.

Mundruczó Kornél állandó alkotótársával Petrányi Viktóriával készítette a Delta című filmet. A forgatókönyv Bíró Yvette és Mundruczó Kornél közös munkája, az operatőr Erdély Mátyás volt. A női főszerepben Tóth Orsi, aki a Szép napok óta a rendező valamennyi alkotásában megjelent. A férfi főszerepben a világhírű szabadkai hegedűs, Lajkó Félix először látható a mozivásznon. A Proton Cinema, a Filmpartners és a német Essential Filmproduktion gyártásában készült a Delta, producerei Petrányi Viktória, Pataki Ági, Kovács Gábor és Susanne Marian voltak. Mundruczó Kornél filmje az MMK, az NKA és a TV2 támogatásával készült. A párizsi székhelyű Coproduction Office a Delta című film világforgalmazója. A Delta világpremierje a 39. Magyar Filmszemlén volt, ahol elnyerte az Arany Orsó fődíjat, a legjobb filmzene díját - Lajkó Félix - és a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját.

Mundruczó Kornél és a Delta a fesztivál honlapján


VERSENYBEN AZ ARANY PÁLMÁÉRT: ERDÉLYI DÁNIEL

A 61. cannes-i filmfesztivál rövidfilm versenyébe Erdélyi Dániel 411-Z című filmje kapott meghívást. A hétperces alkotás a Katapult Filmben készült, producerei Angelusz Iván és Durst György (Duna Műhely), operatőre Pohárnok Gergely. A legendás Simó-osztályban 2000-ben végzett fiatal magyar rendező nevét addig főleg az Előre! című 2002-es nagyjátékfilmhez kötöttük. Erdélyi a vezetője a legendás Simó-osztályt tömörítő Katapult Filmnek, ahol a filmes műhelymunka mellett forgatókönyvírói képzés is folyik a Katapult European Script Center keretében. Az Overnightból maradt nyersanyagra forgott 411-Z Erdélyi harmadik rövidfilmje, középpontban egy uszállyal, ahol nem minden a hajószabályzat szerint történik. A 411-Z Cannes-ban a legjobb rövidfilm Arany Pálmájáért kelhet versenyre.

A 411-Z adatlapja a fesztivál honlapján

A KRITIKUSOK HETE BEMUTATJA: M. TÓTH GÉZA

A 47. cannes-i Kritikusok Hetére meghívást kapott az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza legújabb animációja, az Ergo. A Kritikusok Hete volt az első úgynevezett párhuzamos program az A-kategóriás filmfesztiválok történetében. A francia filmkritikusok által életre hívott rendezvény célja a „vöröslépcsős” Cannes-i Filmfesztivállal párhuzamosan a filmvilág új talentumainak felfedezése. A cannes-i Kritikusok Hete mindössze hét rövidfilmet és hét első játékfilmet mutat be.

Az Ergo „a bennünk élő zenéről, … a szabadság egyhangúságáról és az egyhangúság szabadságáról szól” – áll az Oscar-díjra jelölt Maestro-t (2005) is jegyző M. Tóth Géza új munkájának szinopszisában. Legújabb alkotását Cannes-ban láthatja először a nemzetközi közönség. A 3D technikával készült film a Kedd Animációs Stúdióban készült, producere, forgatókönyvírója és rendezője egy személyben M. Tóth Géza. A Kedd Stúdióban animációs tévésorozatok, reklámok gyártásán kívül egyedi animációs filmek is készülnek. M. Tóth Géza filmjeit nagy sikerrel mutatták be a nagyvilág rangos fesztiváljain. A Maestro közel száz nemzetközi filmszemlén fordult meg, ahol több mint ötven trófeát nyert 2005 és 2007 között. A rendező a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanít; vendégtanárként Londonban (Royal College of Art), Tallinban (Észtország), Ahmedabadban (India), és a Baden-Württembergi  Filmakadémián (Németország) is előad. A cannes-i bemutatót a rendező személyes jelenlétében tartják meg május 15-23. között.

M. Tóth Géza a Kritikusok Hetének kiadványában

INVITATION Á NISI MASA: SIMONYI BALÁZS

Simonyi Mandarin (Tangerine) című rövidfilmje szerepel a Kritikusok Hete egyik kísérőrendezvényén, ahol összesen nyolc Nisi Masa-filmet vetítenek. A fiatal európai tehetségeket tömörítő Nisi Masa keretén belül Törökországban készült Simonyi Balázs Mandarin című, Orhan Pamuk Hó című művéből készült majd' tízpercese, amely Cannes-ban a Kritikusok Hetén, az "Invitation à Nisi Masa" kísérőrendezvényen nyolc másik alkotással együtt lesz látható. A kisfilm egy török városban nyomozó újságíróról szól, aki a helyi közösségről készítene egy cikket, miközben észreveszi, hogy egy titkos ügynök figyeli őt. A Cannes-ban a nyolc alkotás között látható lesz egy másik magyar vonatkozású munka, az olasz, bolgár és spanyol alkotók, Francesca Cirilli, Natalia Ivanova és Alejandro Pedregal, közös filmje, az Egy esős történet (A Rainy Tale) is, amely a Nisi Masa budapesti workshopján készült. Simonyi egyébként nem vesz részt a fesztiválon, mivel filmje nincs hivatalosan versenyben, éppen ezért filmje megtekinthető az interneten.


ATELIER: FLIEGAUF BENEDEK

Negyedik alkalommal rendezik meg Cannes-ban az Atelier nevű koprodukciós fórumot. A Cinéfondation három kezdeményezése segíti a tehetséges filmeseket: filmiskolások műveit tárják egy filmkészítők-színészekből álló zsűri elé, s a legjobb három díjazásban részesül, emellett évente 12 alkotó élvezheti a Cinefondation Residence du Festival támogatását, amely produkciós és forgatókönyves kérdésekben próbál segíteni, az Atelier keretében pedig one-to one meetingek segítségével találhatnak rendező-producer párosok társfinanszírozót filmtervükhöz. 2008-ban 15 filmterv kapott lehetőséget, köztük Fliegauf Benedek Womb című szerelmes filmterve.

Az angol nyelven forgatandó Womb teljes forgatókönyve és leendő színészgárdája összeállt a rendező fejében. A Balázs Béla-díjas magyar rendező szerelmes filmjének költségvetését Muhi András producer korábban másfél millió euróra taksált. Georges Goldernstern, az Atelier igazgatója elmondta, hogy a fórumon megjelent filmtervek 60%-a megvalósul, ezért nagy jelentősége van annak, hogy a mezőny fele elsőfilmes rendezőkből áll. Fliegauf Benedek negyedik filmje lesz a Womb.

A Womb filmterve az Atelier honlapján

PRODUCER ON THE MOVE: HIDASI DALMA

A European Film Promotion (EFP) május 17-20. között rendezi meg Cannes-ban a „Producers on the Move” nemzetközi találkozót. A filmproducerek háromnapos szakmai fórumán az idei fesztiválon az Extreme Films vezetője, Hidasi Dalma vesz részt. A 22 fiatal filmes részvételével megrendezett találkozó célja, hogy Európa ígéretes producereire irányítsa a filmipar figyelmét a filmszakma legfontosabb nemzetközi fórumán, a cannes-i fesztiválon.

Hidasi Dalma 1993-ban végzett a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola producer szakán diplomázott. 1996-ban Keményffy Tamással megalapította az Extreme Filmet. Számos Magyarországon forgatott nemzetközi reklám, videoklip és rövidfilm gyártásában vett részt. 1999-ben néhány hetet töltött gyakornokként a Warner Brothers londoni irodájában. A reklámfilmek mellett olyan díjnyertes rövidfilmek producere volt, mint az Alvó (Szotyori István), a Szerencsés ember (Keményffy Tamás) és a Most látszom, most nem látszom (Szász Attila). Jelenleg a Hurok (Madarász István) és a Zoé (Szász Attila) című játékfilmek előkészítésével, valamint a Mázli című falusi komédia utómunkájának irányításával foglalkozik. A Mázli Keményffy Tamás első játékfilmje, magyar-francia-német koprodukcióban készült, elsőízben a cannes-i filmvásáron lesz látható, a magyar mozikban októbertől lesz látható.

A European Film Promotion „Producers on the Move” programjában a Magyar Filmunió tagsága révén 2001 óta vehetnek részt magyar producerek. Eddig többek között Angelusz Iván, Muhi András, Petrányi Viktória és Pusztai Ferenc volt a nemzetközi szakmai fórum résztvevője.

Interjú Hidasi Dalmával a Cineuropán


Címkék

jótudni



nka emblema 2012