sex hikaye

Locarnóban a Tejút

Mundruczó Kornél a zsűriben

2007. augusztus 1. - filmhu
Locarnóban a Tejút
A Rengeteg és a Dealer című mozikkal ismertté vált Fliegauf Benedek Tejút című filmjének világpremierjét kedden tartják a locarnói filmfesztiválon – adta hírül a Filmunió. A svájci seregszemle 60. születésnapja alkalmából Szabó István Álmodozások kora című klasszikusát is újra műsorra tűzi; a legjobb elsőfilm díjáról döntő zsűribe Mundruczó Kornél kapott meghívást.

Fliegauf Benedek új filmjének ősbemutatója a ma kezdődő locarnói filmfesztiválon lesz augusztus 7-én. Az idén 60. születésnapját ünneplő locarnói filmünnep a producerek szövetsége, a FIAPF által A-kategóriásnak minősített fesztiválok egyike, Berlin után, Cannes és Velence között.

A Tejút című filmet a „Napjaink Filmművészei” (Filmmakers of the Present) elnevezésű versenyprogramban mutatják be hétfőn a sajtó képviselőinek, kedden pedig a nagyközönségnek, a rendező és Muhi András producer jelenlétében. A kortárs filmművészet 19 innovatív alkotását bemutató programban az Arany Leopárdért, valamint a francia Ciné Cinéma televízió különdíjáért folyik a verseny.

„Megdöbbentő élmény, amikor az ember először látja a saját filmjét. Az első percekben úgy tűnt, mintha az én privát kozmoszomat látnám, idővel aztán egyre inkább az az érzésem támadt, hogy ez a Tejút a miénk embereké, a film utolsó harmadában viszont megértettem, hogy ez a kérdés értelmetlen. Nincs különbség a belső és a külső világ között. A kettő egy és ugyanaz. … Azt hiszem ez a film lecsendesíti a tudatot. A barátaimmal megnéztük a Tejutat. Amikor vége lett, nyugodtak és szelídek voltunk, nem nagyon tudtunk mit mondani. Ami igazán meglepett, az hogy igazán nem is hiányoztak a szavak. … A Tejút egy sajátos természetfilm, amiben nem zsiráfokat, pingvineket látunk, hanem embereket.” – vallja Fliegauf Benedek.

A rendező célja egy olyan pszichedelikus film elkészítése volt, amely az ambient zenei stílushoz hasonlóan teret enged a befogadó figyelem különböző szintjeinek, nem erőltet semmilyen konkrét olvasatot. Az ilyen típusú befogadás egy fajta metafizikai élményt eredményez, ami szervesen illeszkedik Fliegauf – a Rengetegből és Dealerből – ismert hipnotikus-transzcendens világába.

A Tejút a Muhi András vezette Inforg Stúdióban készült, koproducerei Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Durst György és Sőth Sándor.

Nem erőltet semmilyen konkrét olvasatot
Tejút

A locarnói filmfesztivált – éppúgy, ahogy a Cannes-i filmszemlét – idén rendezik meg 60. alkalommal. A fesztivál szervezői együtt ünnepelnek az egykor díjazott felejthetetlen filmek alkotóival, köztük Szabó Istvánnal. Szabó első játékfilmjét, az Álmodozások korá-t Locarnóban láthatta először a nagyvilág. A Bálint András, Béres Ilona, Halász Judit és Sólyom Katalin főszereplésével készült filmet Ezüst-díjjal jutalmazták 1965-ben.

A 60. locarnói filmfesztivál legjobb elsőfilm díjáról döntő nemzetközi zsűriben való részvételre Mundruczó Kornélt kérték fel. Mundruczó szintén ismerősként tér vissza Locarnóba, Szép napok című filmje 2002-ben elnyerte az Ezüst Leopárd díjat, idén Johanna című operafilmjét mutatják be.

A locarnói filmfesztiválra a tavalyi évben közel kétszázezer néző látogatott el, a nemzetközi sajtót pedig több mint ezer újságíró képviselte.



Címkék

hír



nka emblema 2012