sex hikaye

Rövidebb Dealer kerül a mozikba

Nem a nézők dolgát könnyíti meg

2004. október 15. - filmhu
Rövidebb Dealer kerül a mozikba
Egy majdnem 30 perccel rövidebb Dealer kerül a mozikba a jövő héten, mely szokatlan módon inkább nevezhető a film rendezői változatának, szemben a 160 perces produceri verzióval. Fliegauf Benedek fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy csak olyan részek kerültek ki a filmből, melyek valamilyen módon méltatlanok a film egészéhez mérve, forgalmazói megfontolás, vagy a nézők kiszolgálása nem befolyásolta a döntést.

„A party jelenetet például azért szedtem ki, mert technikailag nem sikerült elég jól megcsinálni. Meg úgy éreztem, hogy az égő tűz nem illik a film szellemiségéhez. De ez már az én nézői véleményem, hiszen a megvágott filmnek már én is csak a nézője vagyok, másnak lehet, hogy tetszik”, mondta el a filmhunak a rendező.

A party jelenettel együtt a Dealer találkozása Dragannal, a szerb maffiózóval és az ezt követő körhintázás sem lesz benne az új változatban. Mivel az esti szürkület idején játszódó Lénárd Papi jelenet is kikerült az új Dealerből, felmerülhet a kérdés, hogy nem borul-e fel az egy nap szerkezet egyensúlya, ha a film utolsó harmadából ilyen sok kimarad. „Nem látok törést a szerkezetben, úgy gondolom, hogy az egy nap dolog nem sérült. De nem is vonom vissza az első változatot, most a rövidebb film kerül a mozikba, aztán amikor már levennék a műsorról, megint lehet majd látni a 160 perces verziót is. Semmilyen értelemben nem a rövidség volt a szempont, és nem is az, hogy könnyebb legyen forgalmazni, vagy végignézni. A Lénárd Papi jelenetért nagyon fáj a szívem. A DVD-n rajta lesz, tehát nem tűnik el teljesen, csak egyszerűen nem mondhatjuk el egy jelenetben azt, amiről az egész film szól.”

Ami a nézőszámot illeti, Fliegauf már 20 ezer nézővel elégedett lenne, ami a Rengeteg tízezres nézettségének éppen a dupláját jelentené. „A Dealer már sok fesztiválon volt, sok díjat nyert és sokan látták, úgyhogy ha Magyarországon csak kevés ember nézi meg, akkor sincsen gond. Már megcsinálta, amire hivatott. A külföldi kritikákból, és visszajelzésekből már kiderült, hogy kultfilm lett belőle külföldön. Nem fogok megsértődni, ha itthon is az lesz.”

A film plakátja, „a fekete semmiben lebegő, ciánszínű légyölő galóca”, melyet a rendező maga tervezett, továbbá maga a téma biztos sokak érdeklődését felkelti a film iránt. Félő azonban, hogy a pörgős, szanaszét vágott klip reményében beülő közönség fél óra után elkezd majd kivonulni a mozikból. „Biztos, hogy így lesz, sokan ki fognak menni a filmről. De ez egyáltalán nem baj, sőt, ez egy nézői döntés, annak pedig mindig örülni kell, ha a néző döntést hoz. A Moképpel és a Skyfilmmel közösen kidolgozott marketing stratégiánkat úgy alakítottuk ki, hogy ne verjük át a nézőt. Nem akartuk magyar Transpottingként reklámozni a filmet, nem próbáltuk közönségfilmként eladni.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy nincs valamiféle mesterségesen kiemelt elem, amire a marketing épülhetne. Van a plakát és van a szlogen, hogy ’Amikor  legsötétebb az éjszaka, akkor van  legközelebb a hajnal’ és ennyi. Az előzetesből érezni lehet majd a film ritmusát, az sem kamuzik.

Fliegauf új filmtervéről, a Tündérkörről még nem sok konkrétumot tudott mondani. „Minden más filmtervet kiütött a fejemből. Volt az Informátorok, a Fenevad, és néhány felkérés is, de ezeket mind kiradírozta. Egy high-budget filmről van szó, ami külföldi koprodukció lesz, éppen ezért hosszabb ideig készül majd. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben 3 órás lesz és valószínűleg két részben kerül majd a mozikba. De éppen azért, mert hosszútávú vállalkozásról van szó, közben elindult néhány kisebb dolog most, amiből talán a szemlén valami látható is lesz.”

A rendező a „már rég megtaláltuk, amit keresünk” félmondatban foglalta össze, hogy miről szól majd a Tündérkör. „Ez egy zárt, önálló világ, ami mindent elmondott és kialakított magától. Nekem csak meg kell csinálnom, végre kell hajtanom a feladatot.” Fliegauf csütörtökön utazik Chicagóba a filmfesztiválra, és ezzel az utazgatások véget érnek számára egy időre. „A film 14 díjat nyert, és én legalább tíz fesztiválon ott voltam személyesen. Ilyenkor pihenni és feltöltődni szoktam, amire szükségem volt, mert nagy munka előtt állok.”






nka emblema 2012