Pigniczky Réka: Megkérdezem, hogy ki vagyok

Inkubátor

Filmhu: A szereplők identitásáról szóló vallomások két pólus, a sem-sem és az is-is között mozognak. Te hogy tapasztaltad, mi visz inkább az egyik, vagy a másik irányba?

P. R.: Én egy jó darabig a sem-sem-et vallottam a magaménak: Magyarországon amerikainak, Amerikában magyarnak éreztem magam, sehol sem voltam igazán „menő”. Miután visszajöttem Magyarországra, volt egy korszakom, amikor nagyon erős magyar identitástudattal vetettem bele magam az új demokráciába, maga a politika közelében dolgoztam mint gyakornok és szervező, és meggyőződésem volt, hogy számomra is fontos ügyekkel foglalkozom. Ugyanakkor éreztem, hogy valami nem stimmel, és emiatt kicsit kényelmetlenül éreztem magam a bőrömben. Az utóbbi néhány év számvetés volt az életemben, és rájöttem, hogy nem magyar vagy amerikai, hanem amerikai magyar vagyok. A nővérem fogalmazta meg a legjobban, ő azt mondja a filmben, hogy ez egy „új képződmény”. Persze nem mindenki gondolja ezt így, sokan azok közül, akik már egy ideje itt élnek, teljesen beolvadtak, és a tökéletes angoltudásuk ellenére is szép magyaros kiejtéssel mondják a hot dog és a laptop szavakat. Számomra ez furcsa jelenség és nem igazán tudok vele azonosulni. Nem lehetünk magyar-magyarok, mert nekünk kimaradt az a Kádár korszak, nem itt nőttünk fel hiába próbálkozunk. De ez nem baj, attól még nagyon jóban lehetünk, mint például Pamaccsal, aki Magyarországon nőtt fel és igazából most derül ki, hogy lelkes úttörő volt, és amikor vágtuk a cserkész jeleneteket, akkor egyik alkalommal még a piros nyakkendőjét is behozta.. Nagyon sokat beszélgettünk erről, az ő gyerekkori élményeiről, a Kadarcubatorban.

Filmhu: Itthon talán az jelenti ezzel kapcsolatban a legnagyobb problémát, hogy ez is, mint sok minden más, politikai kérdéssé vált.

P. R.: Valóban érthetetlen jelenség ez Magyarországon. Amerikában ez kicsit másképp néz ki: vannak ügyek, amelyekről lehet tudni, hogy melyik oldal hogyan vélekedik, de léteznek olyan alkalmak, amikor képesek összefogni annak érdekében, hogy közös megoldást találjanak egy problémára. Itthon még az István, a király is át lett politizálva. Én úgy szeretem látni az IAK-t, mint ahogy 1983-ban volt, amikor először megjelent, és mindenkit összehozott, közösen.

Filmhu: A film egyik szereplője megemlíti, hogy mennyire fontos eleme a nyelvhasználat az identitásnak. Ebből a szempontból már-már szimbolikusnak tűnik az a kevertnyelv, amit egymás között használtatok a filmben…

P. R.: Magyarországon normálisan tudok beszélni, az amerikai magyarok között viszont természetes, hogy bizonyos kötőszavakat angolul mondunk, ami egyébként nem is tudatosul bennünk beszéd közben. Én is csak a vágószobában csodálkoztam rá, hogy milyen sok angol szót használok, és milyen lustaság ez, hogy azt a kifejezést használod, amely éppen eszedbe jut, és nem probálsz egy nyelven beszélni De meglepő volt az is, hogy a kint élő barátaim mennyire jól beszélnek magyarul.

Filmhu: Van már konkrét tervetek a forgalmazással kapcsolatban?

P. R.: Magyarországon a cégünk forgalmazza majd a filmet. Amerikai részről azt szeretném, hogy egy ottani közszolgálati csatorna is levetítse a filmet, mert itthon azzal, hogy egy tévé megveszi, nem lehet profitot termelni. Hazai viszonylatban magas költségvetésű filmnek számít (kb. 17 millió forint), amit részben saját pénzből teremtettünk elő. Az MMKA-tól, illetve az MTFA-tól kaptunk támogatást, ennek ellenére mi alkotók egyelőre még nem vagyunk kifizetve.

Filmhu: Korábban említetted, hogy dolgoztok egy új filmen. Mit lehet tudni róla?

P. R.: Két filmen dolgozunk jelenleg, az egyik egy Kínába vezető történet Hugyecz Lászlóról, aki Sanghaj egyik főépítésze volt a 20-as években, az ő élettörténetén, az ő épületein keresztül fogjuk az akkori és a mai Kína közötti párhuzamokat bemutatni.  Ez a film is személyes abból a szempontból, hogy a főszereplő  Barnabás nagy-nagy bácsija, és most dolgozzuk fel elősször a családi leveleket, iratokat, filmeket, fotokat. Több film is készült mostanában Hudec-ről itt Magyarországon, de ez a film más lesz, valószínüleg, megint, személyesebb életútról fog szólni, és ezen keresztül kínáról. A film a korábbiaknál komolyabb költségvetésű film lesz, előreláthatólag francia-német-magyar koprodukcióban készül majd. A másik film terve még csak most körvonalazódik bennünk, de az már biztos, hogy a magyar ügynökmúltról fog szólni. Ez részben az a Kádár korszak film, amit szeretnénk, hogy más csináljon, de más aspektusból fogjuk megközelíteni ezt a témát. Nagyon érdekesnek tartom, mert sokan érzelmileg érintettek az ügyben, és bár 20 év telt el a rendszerváltás óta, koránt sincs még lezárva és feldolgozva ez a magyar társadalomban, lelkileg.

Filmhu: Nemsokára kezdődik a Szemle, kiknek a munkájára vagy a leginkább kíváncsi?

P. R.: Forgács Péter filmjére már nagyon kíváncsi vagyok, ő is hasonló témáról forgatott. Ha jól tudom, az ő filmje a századfordulón kivándorolt magyarokról szól, akik nem kényszerből –mint az én szüleim 56-ban –, hanem az „amerikai álom” reményében hagyták el az országot. Korábbi filmjeit ismerve nagyon más stílusú filmre számítok, mint az enyém, ezért is lehet érdekes a két film egymás mellé helyezve, így is lesznek a szemlén A Puskás-filmet nagyon szeretem és ajánlom, mert nem a fociról szól, hanem egy igazi emberi drámáról, sorsról, ráadásul ő is emigrációba szorult, és felveti azokat a kérdéseket amiket mi Amerikában.Várom még  Papp Gábor Zsigmond, Domokos János filmjeit, és Kálomista Gábor filmjére, a Sziven szúrt országra is már nagyon kíváncsi vagyok, mert nagyon sok port kavart, főleg a filmesek között. De működik az, amit egy híres amerikai magyar mondott egyszer (ZsaZsa Gábor) : Darling, there's no such thing as bad publicity.