sex hikaye

Sin City - A bűnös város

Utazás az agyhalál völgyébe

2005. június 2. - Kubiszyn Viktor
Sin City - A bűnös város
„A Szép igaz és az Igaz szép”, írja Keats az Óda egy görög vázához című versében. A Sin City se nem igaz, se nem szép. De az összes romantikában és elszállásban utazó angol költő elélvezne tőle, az biztos. Meg az összes delíriumba mártott francia szimbolista, Baudelaire-től Rimbaud-ig, meg a tough guy írók, meg az összes festő az expresszionizmustól felfelé. Robert Rodriguez-nek rohadt egyszerű dolga volt: fogott egy zseniális képregény-sorozatot (Sin City), beszervezte a képregény alkotóját társrendezőnek (Frank Miller), majd rágyújtott egy spanglira és nyugodtan hátradőlt. A Sin City adaptációval ugyanis összehozta minden idők legjobb képregényfilmjét - és a leggyönyörűbb noirt A gonosz érintése óta.

A Sin City erőszakos, harsány, tele van stilizációval és romlott humorral, ami még nem lenne baj, de ráadásul a politikai korrektség is hiányzik belőle, meg az az executive producer-be oltott kopasz cenzor is, aki kivagdosta volna a brutálabb részeket, meg hiányzik a napfény és a mértéktartás, így itt minden durva lett, hallucinatív és sötét, lírai és melankolikus, és szubsztanciálisan fekete, fekete város, fekete kép - fekete figurák az agyhalál völgyében. A Sin City-ről lepereg a kritikai apoteózis, mert  primitív, mocskos, brutálisan egysíkú film. És már születése pillanatában kultikus darab.

Bűnből és árnyakból gyúrva
Carla Gugino és Mickey Rourke

„Oldszkúl Hollywood”


A hollywoodi műfajok (stílusok) történetében az egyik legmarkánsabb vonulat vitán felül a film noir volt, a fekete film, ahol amorális fickók és veszélyesen gyönyörű nők kavartak a mocsokban, a képeket az éjszaka árnyaira komponálták, a perspektíva pedig torz volt, mind mentálisan, mind vizuálisan: a bugyorlakók éjvilágra jöttek és eluralták a vásznat. Raymond Chandler és Dashiel Hammett hideg és melankolikus történetei, az ezeket feldolgozó hollywoodi B-filmesek, a szemétből sötét aranyat készítő film-alkimisták kora a filmtörténet egyik legizgalmasabb és legtöményebb fejezete. A noir soha nem halt meg, csak mutálódott, készültek neo-noirok és noir-horrorok, jött a tech-noir, és a cyber-árnyak. Frank Miller és RR visszanyúltak az oldszkúl amerikai noir-hagyományhoz, és feldúsították némi XXI. századi brutálnihillel – mind vizuálisan, mind történetileg. Miller Sin City sztorijai alapból a noir klisék végsőkig stilizálására építenek: (Ba)sin City maga az archetipikus metropolisz, bűnből és árnyakból gyúrva, ahol mindenki korrupt és minden lakó megérett a bűnhődésre – és azzal hogy ebben a városban létezik, voltaképpen bűnhődik is. A film négy Sin City történetet gyúr eggyé: a nyitójelenet az Ahogy a kedves vevő parancsolja című minisztori adaptálása (Magyarul megjelent: Fekete-fehér képregényantológia 1, szerk.: Bayer Antal, 2005.). Az elégikus, céltalanságában is titokzatos nyitójelenet (egy pasi lirizál a hulló levelekről meg a menekülésről, mindezt egy vörös ruhás femme fatale társaságában, majd, durr) kitűnően megadja az alaphangulatot a továbbiakhoz: a bűnös város történeteiben nincs logika, csak szenvedély, nincs pszichológiailag alátámasztott jellemrajz és motivációs háló, csak energiakisülések és emóció-örvény. Na meg szex. Na meg erőszak. Na meg némi rakenroll.

Pszichopatológiai esetek közt visz az utunk
Jessica Alba és Nick Stahl

„Oldszkúl Hollywood, washed up Hollywood”


Az egybeillesztett Sin City történetek – The Customer is always right; The Big Fat Kill; The Hard Goodbye; That Yellow Bastard – mindegyike arról szól, hogy vannak a pasik (mocskos, érző szívű macsó mind), meg vannak a nők (gyönyörűek és romlottak mind) és van az éjszaka, ahol megborul minden. Sin City-ben mindig éjszaka van, negatívra fordított álommásolatok és pszichopatológiai esetek közt visz az utunk. Ott van Marv (Mickey Rourke), a nagydarab kereszteslovag (gyilkológép), aki egy csodás éjszaka emlékéért tép egészen a villamoszékig, ott van a Marlowe-klón magándetektív (Bruce Willis), aki megmenti a szőke kislányhercegnőt (Jessica Alba), elintézi, akit el kell és a fejéhez emeli a stukkert, és ott a Converse tornacipős ex-bérgyilkos, aki egy véres és vérvörös mészárlás után öleli magához a kurvák királynéját, és persze ott vannak a kurvák, multikulti gyönyöregyveleg és forma-addikció (a pasi szemszögre építő vizualitás, hm, uralkodik), és, nem utolsósorban, ott vannak azok a mozgóképpé transzformált kép(regény)kompozíciók is.

RR és Frank Miller bebizonyították hogyan néz ki egy képregény, ha értő kézzel mentik át filmvászonra – a Sin City vizualitása teljesen unikális, számítógéppel és HD-Cam-mel megkonstuált árny-univerzum. Az eredeti képregény fekete-fehér világában (ahol a fekete nagyon fekete, a fehér pedig nagyon fehér), csak elvétve jelennek meg egyéb színek, de ahol megjelennek ott funkcióval és jelentéssel bírnak – a kétszínű világba komponált vörös, sárga, kék motívumok, az ilyen színekben pompázó képrészek a vizuális élményt vonják új dimenzióba (Filmen természetesen hatásosabb ez is. Mint minden). A digitális technika és a képrögzítés kreatív (!) lehetőségeit ezidáig a Sin City használja a legkonzekvensebben: a film képi világa teljességgel számítógéppel generált, a hátterek, a fények, a kompozíciók mintegy utólag, a digitális vágóasztalon lettek kitalálva és véglegesre csiszolva – épp emiatt külön respekt illeti mind a színészeket, mind a színészvezetést. Bevilágítva, a nagy zöld háttér előtt meglehetősen nehéz emóciókat megjeleníteni és szerepet formálni (tragikus példája ennek az utolsó Star Wars – rész, ahol Samuel L. Jackson-tól Ewan McGregorig senkiből nem képes értékelhető alakítást kicsiholni a rendező), a Sin City-ben mégis sikerül a bravúr: az élő test, a színészi mimika és a gesztusok tökéletes egységbe forrnak a digitális technikával mögéjük varázsolt árnyékvilággal. 
 

Ő zabálta fel Hollywoodot
Bruce Willis

Quentin Tarantino és - most már látszik - Robert Rodriguez  a hollywoodi film jelenidejének legnagyobb újítói. (Előbbi rendezett is egy jelenetet itt, de az se minőségben, se a gesztusértéken túl - jó poén egy haver kedvéért - nem tesz hozzá semmit a filmhez.). A szerzőiség új formáját képviseli Rodriguez alkotásmódja, a hollywoodi stúdiórendszeren felülemelkedett szerzői látásmódot (az európai tradíciót most inkább hagyjuk): hiába dolgozik hozott anyagból, hiába marad meg a zsánerkeretek között és hiába dolgozik archetipikus sztorikkal (és csinál bűnrossz filmeket is), a művei mégis százszázalékosan az övéi. Rendező, vágó (a vágás a filmkészítés egyik legfontosabb fázisa, mint tudjuk), operatőr és zeneszerző – egyszemélyes stáb, aki minden képkockán rajta tartja a szemét, a történetet ő bonyolítja, a film arculatát (zenéjét, mindenét) ő határozza meg.

A nagy európai illúziót a szerzői alkotásmódról úgy tűnik jelenleg egy jöttment, állandóan beszívott mexikói indie-filmes valósítja meg, akit a közvélekedés szerint felzabált ugyan Hollywood – de a Sin City-t látva inkább úgy áll a helyzet, hogy ő zabálta fel Hollywoodot. És arra használja, amire akarja.



Címkék

kult , kritika


(12) 
Hozzászólások
12-10  /  12
2005. június 20. hétfő, 12:19#12| torolt felhasznalo
Az ismerős panelek használata rendben, csak nem primitíven, ismételve-súlykolva kellene velük nyomulni.
Egy kis levegővétel, izgalmas animáció - ilyen pl. a már említett esőcsíkos vezetés az éjszakában - kellene, és variálni a képi és a szövegpaneleket egy kicsit...

Az nem baj, ha nincs igazán pozitív hős, csak az antihősöket is be kéne mutatni, meg kéne ismertetni (izgalmas képi ötletekkel) a nézőkkel. Nem hiszem egyébként, hogy ezek hétköznapi figurák lennének. A teljesen elfásult kisembereknek ezek a betokozódni nem akaró őszinte antihősök adnák a reményt, ha működne a film...
Egyébként jó az érvelésed itt (is), csak a film nem méltó hozzá...

Marv viszont SZVSZ nem "egy kurva" miatt éldozza fel magát: találkozván a szerettettel rádöbben, hogy milyen mocskos a világ, s az ő egyszerű, de őszinte lelkével ebben nem lehet élni - megszakad hát a szíve... de még egy kicsit "javít" a világon.

A történet (mert tudjuk, hogy itt egy a három, s nincs is negyedik) és az elképzelés a motivációkról jó, de a rendezés - a kivitelezés - pocsék.

Azért reménykedek benne, hogy valaki készít egy igazi Dark City filmet ...
 
Előzmény: torolt felhasznalo #11
 
2005. június 16. csütörtök, 17:33#11| torolt felhasznalo
Az, hogy ismerős paneleket használ megint csak a mese műfaji sajátosságainak tudható be, más kérdés, hogy sikerül-e újraértelmezni a paneleket, illetve úgy használni őket, hogy az a néző számára újszerűként hasson. Amúgy az idézet alakokat nem tartom jó példának, mivel alapvetően különböznek a sin city "hőseitől". A sin cityben először is nincsenek pozitív hősök, legalább is olyan értelemben mint supermen vagy Tarzan vagy akár batman. Ezek velejéig romlott, kárhozott lelkek, csak a világ körülöttük olyan szörnyű, hogy hozzájuk képest tekintünk rájuk pozitív hősként. Meg ezek mégiscsak hétköznapi figurák, csak van bennük valami őserő, mindenekelőtt eltökéltség, ami miatt bárkivel szembeszállnak. Az avatja őket hőssé, hogy van még valami, amiben hisznek, és amiért bármit megtesznek. De ez is nem olyasfajta hősies önfeláldozás, mint amit megszoktunk, mert mondjuk Marv egy kurva miatt hal meg. Szóval ezeknek a fickóknak van még ÜGYÜK, ami miatt nem hajlandók megalkudni. És ebbe bele is döglenek, méghozzá úgy, hogy a világ ettől abszolúte nem lesz jobb. Ez szerintem egy értékelhető álláspont, ha azt nézzük merre felé tartunk globálisan. Szóval ezt a nyilván nem túl cizellált világképet tökéletesen ábrázolják a képek. Minden fekete, aztán néha előtűnik egy szín, ennyi a lényeg, amire érdemes odafigyelni, illetve ami hőseinket mozgatja, és amiért képesek meghalni. Szóval ennek a műfaja szerintem a mese, illetve a gonosz mese. Nincs benne csavaros krimiszál, meg veszélyes akció, hisz mindent tudunk előre, a hős végigmegy az úton, legyőzi a hétfejű sárkányt, végül elnyeri méltó jutalmát, kinnyiffan. Merthogy ez a világ ilyen.
 
Előzmény: torolt felhasznalo #10
 
2005. június 16. csütörtök, 13:15#10| torolt felhasznalo
Akkor műfaj. Először is tudnunk kéne, hogy mi ennek a filmalkotásnak a műfaja. Abban szerintem mindenki egyetért, hogy ez egy film - mozi - hiszen standard filmszínházak játszák, akárcsak a többi mai mozgóképet.

Ha megnézzük az IMDB-t, az alábbi műfajokat találjuk a Sin City (2005) cím alatt: Action / Crime / Thriller.

Ebből szerintem egyik sem teljesül, de még csak nem is cáfolja, parodizálja ezek kritériumait a rendező, egyszerűen ész nélkül csapong közöttük, mint egy cserfes csitri.

Az akciójelentek - pl. a rendőrautó megállítása - egyszerűen Superman, vagy Tarzan-paródiák, de pl. a tökéletesen másolt Jekyll-Hyde jelenteken is csak röhögni lehetne már, ha nem zavarnának benne a teljesen primitív, gusztustalan poénok és a szaggatósra-számítógép-játékosra vett animáció...

A krimihez épeszű történet kellene, a thrillerhez meg reális, hétköznapi atmoszféra, kitartott bizonytalansági és rettegési időperiódus, és a többi....

Legalább annyi hibáját fel lehetne sorolni a filmnek, mint ahány filmklasszikusból összelapátolták.

Van azért néhány jól sikerült jelenet is a filmben: kiváló pl. az esőben - stilizált eső-vonalakban - való autózás, ahol tényleg érezhető/látható az a többlet, amit a mozgás adhat a képregénynek.

Ez azonban már nem segít; a jelenetek többségében semmi nem jön össze a rendezőnek és a néző kedvét szegi a buta és sokszor bunkó botladozás...
 
Előzmény: torolt felhasznalo #9
 

nka emblema 2012