Álmodozók

Na, látom kezd radikalizálódni a fórum. :))
Pedig már kezdtem aggódni.
De azért ez egy kicsit MÉG NEKEM IS meredek.
Hatvannyolc nem volt "balos"? 2006-ban meg (68ccal és 56al összemérhető) forradalom lett volna MO-n?
Persze jó lett volna, de hát nem volt... :(

Bár azt mondjuk nem tagadom, hogy ha a párizsi egytemistáknak átlag olyan életkörülményeik, lehetőségeik lennének, mint a budapestiekenek, nem sok macskakő maradna az utcán. :)

Mellesleg Bertoluccit nem különösebben kedvelem, az első néhány filmje jó, a többi szerintem nyál meg manír.

Az előttem szólókra reagálva elmondom, hogy az első hozzászóló, majmóca, rendkívül figyelemreméltó leleteket szedett össze a Vásott kölykök-től, A kiválasztott-on keresztül, egészen az Utas és holdvilág-ig, meglátásai a textúráját illetően kitűnőek! De azzal a megállapításával, hogy a rendező újabb klasszikust alkotott, már nem tudok egyetérteni. Ezért egyébkén a másik hozzászóló, efrijefeg, azon véleményével már egyet tudok érteni, hogy Bertolucci nem alkotott klasszikust, sőt, teljesen jogos – a felháborodás és – a kérdés, hogy mit akart Bertolucci ezzel a filmmel most?

Hogy mit akart a rendező arról van véleményem. Ezzel kapcsolatban alább itt közlöm a saját üzenetemet, ill. kommentemet.:


Két forradalomról egy film kapcsán


Bernardo Bertolucci: Álmodozók, 2004-es film, a ’68-as diákzavargásokól.

2008 októberében, az 1956-os forradalom ötvenkettedik évfordulójának alkalmából tűzték a magyar királyi televízió műsorára Bernardo Bertolucci az ifjúsági forradalomról szóló Álmodozók című filmjét. [Ha a filmet az 1968-as események 40. évfordulójára szerették volna vetíteni, akkor 2008 májusában, tavasszal kellett volna bemutatni – de nem így történt. Tehát ezt nekünk, ’56 évfordulójára szánták. – Ami máris egy jó adag gusztustalanságra vall.] Miután a filmet megnéztük, az embernek az alábbi gondolatai támadtak.

A film kapcsán az 1968-as ifjúsági forradalom összehasonlítható a jelenleg Magyarországon zajló, vagy inkább fű alatt lappangó eseményekkel. Ha elvégezzük az összehasonlítást, kiderül, hogy a mostani (2008-as, 2006-os) magyarországi események éppen az ellentettjei az 1968-as franciaországi eseményeknek.

Tanulságok:

1. A párizsi ifjúsági forradalom egy kulturális (ifjúsági) elégedetlenségből született; a fennálló hatalommal, de főleg az össz-társadalommal szemben nyomban agresszív és erőszakos volt (a tüntetők például minden szíre-szóra köveket dobáltak, gyújtogattak); a hatalom a tömegbe lövetett, és viszonylag rövid idő alatt elfojtotta a forradalmat; – viszont a hatalom ezt követően önnön erőszakossága láttán megrendült (megrémült önmagától), és azonnal visszakozott, komoly és értelmes reformokat vezettek be, és hajtottak végre, és valódi változás született; a kormány megbukott (a forradalom hatására az egész társadalomban átalakulás zajlott, az emberek magukba szálltak, és a kultúra mindenképpen átformálódott).

2. Ezzel szemben a magyarországi 2006-os kormányellenes forradalmi események úgy kezdődtek, hogy a hatalom (Gyurcsány) hazudott a népnek, a társadalom egészének; még mielőtt a tiltakozások elindultak volna, a kormány drasztikus reformokat hirdetett; a békés és (a ’68-as diákzavargásokhoz képest) erőszakmentesnek mondható tüntetéseket, melyeken világos követeléseket fogalmazott meg a nép, (Gyurcsány és bandája, az MSZP-SZDSZ) tömegbelövetéssel viszonozta (szemkilövetés); majd az események után a hatalom semmit sem tanult, sőt még a saját maga szemében önigazolást is nyert; változások pedig egyáltalán nem történtek; a kormány maradt a helyén, ami egyébként a világon mindenhol lehetetlen lett volna, hogy így történjen. (A társadalom végletesen meghasadt, nem nézett szembe a tényekkel, és a forradalom eltipratásának helyén mai napig tartó súlyos erkölcsi és bizalmi válság maradt, nyakában egy lappangó, be nem teljesedett forradalommal.)

Következmények:

Látható, hogy a francia és a magyar történések között a legnagyobb különbség az, hogy az egyik nem hagyta a forradalom eredményeit veszendőbe menni, hanem megbecsülte az emberek ilyentén erőfeszítését; míg a másik semmibe vette az emberek akaratát és kizárólag saját hatalmának megtartásával van elfoglalva. Míg az első tehát humánus és demokratikus, a második embertelen és diktatórikus. Ehhez kétség nem fér. Az egyik hasznára van a népnek, a másik csak a kárára.

Az összehasonlítás másik különbsége: A ’68-as forradalom nem vörös (szocialista vagy kommunista) forradalom volt (hanem sokkal inkább rock forradalom); egy cseppnyi maoista színezete ugyan akadt a dolognak a maga idejében is, de a lenini eszmék, a szovjetek és a kommunisták nem szerepeltek benne.

Azt mondod, forradalmat akarsz. […]
Jól tudod, hogy mi mindannyian meg akarjuk változtatni a világot.
De ehhez elsősorban a gondolkozásodat szeretnénk megváltoztatni. […]
Azt mondod, minden rossznak a fennálló rendszer az oka.
Rendben, ezért forradalmat akarsz.
De ha a tüntetéseken a kínai Mao elnök képét cipeled,
emiatt sokan el fognak fordulni tőled.
Pedig tudnod kellene, hogy a forradalom sikerülni fog!

Ezt a The Beatles együttes énekelte 1968-as hanglemezén. A szám címe Revolution, és az ifjúsági forradalomra reagál. S méghozzá a rockzene eszközeivel teszi, mely akkor a legnépszerűbb stílusnak számított. A dalt 1968. május 30-án vették fel – tehát azon melegében.

Az akkori hangulatot a korabeli dokumentumokból lehet megállapítani. Az akkori jelszavak így hangzottak:

„Marxot nem fogyasztunk! / No consumiamo Marx.” (Luigi Nono)
„A túlzott nyomulással elszúrják a forradalmat, mert fölhergelik a hatóságokat a vörös zászlók lobogtatásával.” (John Lennon)

Tehát volt egy szűkebb felforgató csoport, melyet a szocialista országokból „dobtak át”, de ezeket a forradalom kerékkötőjének tartották, nem vették őket komolyan.

Bertolucci a filmrendező (aki éppúgy 1940-es születésű, mint a beatles-fiúk is) ezt eltévesztette. Mármint, hogy a bemutatott eseményekben a kommunista, szocialista, maoista, leninista stb. szerepet túl hangsúlyozta. Sajnálatos, hogy úgy volt érezhető, hogy szándékosan vitte ebbe a téves irányba a filmet. – Tudniillik többi filmjében is ehhez hasonló módon járt el (így például a Huszadik század című négy részes mozijában is). Állandóan a kommunisták szerepét lihegi túl, és arról álmodozik, hogy a szocik (komcsik) a múltban valami történelmi hőstettet hajtottak végre.

Úgy állítva be az eseményeket, mintha a valós történelmi események (az 1960-as, 1970-es években) a kommunista- más szóval szocialista- vagy vörös-ideológia mentén alakultak, szerveződtek volna. Holott ez nem csak túlzás, hanem hazugság is. Mert a valóságban a kommunistákkal és társaikkal (szocialistákkal és egyebekkel) szemben a világ egyik felén (keleten) tombolt a gyűlölet, az emberek mindennapjaiban jelen volt a vele kapcsolatos kiábrándultság; a világ másik felén (nyugaton) pedig elutasították, és úgy kezelték, mint ahogyan egy veszedelmes dolgot kezelni kell – óvatosak voltak.
Bertolucci sohasem élt a szocialista országokban tapasztalható diktatúrában; ő a demokráciában élt és alkotott – antidemokratikus, szűklátókörű, ostoba és lázító filmeket. De mindenképpen történelemhamisító filmeket.
Ennek oka, hogy ő maga is kommunista (szocialista) – ez látszik a Jancsó Miklóssal folytatott levelezésük dokumentumaiból, és egyéb híranyagokból.

Ezért fontos, hogy kimondjuk: a 2006-os magyar forradalom kommunista ellenes, demokratikus megmozdulás volt. – A magyar nép vívta szellemi harcát (az utcán és a fejekben – ahogyan egy forradalomban rendesen lenni szokott) a bertoluccik és gyúrcsányok ellen, a történelemhamisítók ellen, a ma is itt lévő, népnyúzó, egykori ifjú kommunisták hazugságai ellen stb.

Ez tehát ’68 és 2006 kimenetelének egyik legfőbb különbsége és a vele járó messze ható üzenete.


A FORRADALOM MINDIG A LEGMAGASABB TÁRSADALMI MEGNYILVÁNULÁS. NEM ÉRHET FEL HOZZÁ SEMMI EGYÉB RENDŰ ÉS RANGÚ EMBERI SZEREP ÉS JOGOSÍTVÁNY. – Ehhez természetesen nem egy hátrány, ha a forradalom el tudja kergetni a népsanyargató rendszer vezetőit, és ki tudja vívni, el tudja érni a kívánt társadalmi átalakulás szükséges változásait (mozzanatait).

Szeretem Bertoluccit, pedig kevés jó filmje van (legalábbis amit láttam). Így vagyok ezzel afilmmel is. Megnéztem, és nem volt rossz végignézni. De hiáányérzet az marad bőven. egyetértek azzal, hogy a páizsi diáklázadás itt díszlet, háttér. Mégis atörténelmi beleágyazottság az fontos. Csak nem az utcán folyik aforradalom, hanem a négy fal között. Emberi szinten, nekinagyítva a társadalomra. Bertolucci nem alkotott klasszikust szerintem(mit értünk egyáltalán ezen?). Én egy kicsit érthetetlenül álltama film végén. Bertoluccit mit akart ezzel a filmmel most? kicsit későn jött mozi nekem.