Füles

Kapsz egyet!

Bemutató: 2006. november 30.

A történet kezdetén a frissen megboldogult angol sztárújságírót, Joe Strombelt (Ian McShane) búcsúztatják kollegái, méltatva a néhai páratlan képességeit. Joe ez idő tájt a Styx folyón kel át, ahol persze első dolga, hogy megpróbálja lefizetni a Halált, de hát ez a sakkjátszma már elúszott. Idő viszont van, a végtelenségig. A férfi beszélgetni kezd egy nővel, aki állítja, hogy saját gazdája, a londoni társaság krémjének egy tagja mérgezte meg, mert rájött, hogy ő a rejtélyes tarot kártyás gyilkos. A hölgy szerint a gyanúsított nem más, mint egy arisztokrata: Lord Lyman fia, Peter (Hugh Jackman). Joe ráharapna a fülesre, de van egy kis gond. Ő már nem él. Az amerikai főiskolás újságírótanonc, Sondra Pransky (Johansson) látogatóba érkezik Londonba. Miután belecsúszott egy hotelszobában elkövetett, ágyban végződő interjúba egy rendezővel, este az illuzionista Splendini, azaz Sid Waterman (Woody Allen) műsorát nézi meg lazulásképpen. Woody Allen remek mágusként lép a színre, a közönség csodálatos, Sondra pedig a kínai dobozban találja magát. Ekkor jelenik meg Strombel, és átadja az információt a gyakorlatlan, de ambiciózus lánynak. Sondra másnap visszamegy a mágushoz, ekkor már Sid is látja az ex-újságírót manifesztálódni. Hamarosan, mint apa és lánya lépnek be egy elegáns klubba, amelynek medencéjében Sondra fulladozni kezd, hogy a kékvérű szépfiú kimentse. Persze azonnal meghívást kap egy partira, ahova viszi újgazdag amerikai álcaszövegeivel és kártyatrükkjeivel házaló "papát" is. Beindul a kémia, Sondra és Peter eljut az ágyig, és elindul a bizonyítékvadászat. Csakhogy semmi nyom, sőt, a lány érzi, kezd beleszeretni a férfiba. És akkor a tarot kártyás gyilkos újra lesújt.

Él, virul és alkot Scarlett Johansson és Woody Allen

A nyiszlett, szemüveges, neurotikus, ám hihetetlenül termékeny rendező él, virul és alkot. És megint szerepel saját filmjében. Utolsó két alkotása, a Match Point és a Melinda és Melinda ugyanis azon filmjeinek sorába tartozott, amelyeket önmaga nélkül képzelt el és valósított meg. Nem mintha ettől függene műveinek minősége, sőt, jelenléte sem mindig garancia a magas színvonalra, mégis: új filmjét látva megkockáztatható, hogy saját munkái vele működnek igazán jól. Összetéveszthetetlen humorát, rendezői és játékstílusát ismerjük jól, egy változásra azonban érdemes odafigyelni. Hetven évesen végre most olyan szerepet írt magának, amelyben kivételesen nem keveredik szerelmi kapcsolatba az aktuális ifjú istennővel. Bár nagy lehetett a kísértés, a Fülesben nemcsak hogy nem gusztálja Scarlett Johanssont, hanem rá is tett egy lapáttal, olyan figurát formázott belőle, aki méltó vígjátéki ellenpárja a balekságban. Míg a szintén Londonban játszódó Match Point felkapaszkodó fiatalemberének morális hullává válását éppen a testiség - Johansson telivér domborulatai -, és a hatalom igézete – az angol felső középosztály erős vonzása - okozzák, jelen esetben a szerelmi szál nem terjed át a tiltott határvidékekre. Bár… A Füles újfent az albioni felső kaszt világában játszódik, ám feszült lélektani drámának nem nevezném, mentes a párkapcsolati analízistól is. A történtek az első pillanattól kezdve a régi, klasszikus bűnügyi komédia Woody Allen-i hagyományait követik.

Hugh Jackman sosem volt igazi nagyágyú, épp’ elfogadható a kifogástalan modorú Lyman szerepében. A most kifejezetten teltkarcsú Johansson, mint szemüveges, fogász felmenőkkel rendelkező, amerikai wannabe zsurnaliszta túl fesztelen e kékvérű közegben, de természetes a direkt rosszul összeválogatott ruhákban, és ami a legfontosabb, szellemes és önkritikus karaktert alakít. A komédia velejét persze a remekül megírt riposztozások adják¸ a betörés a zeneszobába, és az ekörül folyó mizéria a film csúcspontja. Minden apró rést kitölt a rendező humora, amely nyomokban még tartalmazza az identitás problematikáját – „zsidónak születtem, de aztán áttértem a nárcizmusra” -, de már libidómentes. A kis-nagy hódító, a szexuális neurózisok filmes atyamestere, Woody Allen végre mintha felvállalta volna az apai szerepet.