Sziriana

Miért jó a korrupció?

Bemutató: 2006. február 23.

Stephen Gaghan néhány évvel ezelőtt a kábítószer kereskedelemről mesélte el, hogy csúnya, korrupt dolog, ami miatt számtalan ember szenved. A mesteri Traffic sok tekintetben nagyon hasonlít a Szirianára, amit az író maga is rendezett. A cselekmény több szálon fut, a dokumentarista megközelítésnek köszönhetően pedig mintha nem is fikciót néznénk. Ezúttal egy kiábrándult CIA beosztott memoárja adta az alapot (Robert Baer See No Evil című kitűnő dokumentumregénye) az olaj- és fegyverbiznisz, illetve a politika összefonódásáról szóló drámához.

Röviden érdemes megjegyezni, hogy a filmnek túl sok köze nincs a könyvhöz, ami egy volt ügynök tapasztalatain keresztül dokumentálja a CIA teljes erkölcsi és szakmai lezüllését a nyolcvanas évek kezdetétől szeptember 11-ig. Tulajdonképpen furcsa is, hogy Robert Baerrel és a könyvvel promotálják a Sziriánát, miután a könyv legnagyobb jóindulattal is legfeljebb szellemiségével, kiábrándult hangnemével inspirálhatta a film atmoszféráját és cselekményét.

Nem enged az egyszerűsítést követelő hollywoodi trendeknek George Clooney

Atmoszféra és cselekmény – ez a Sziriana két kulcsszava. Gaghan hasonló hangulatot teremt a filmben, mint amit Soderbergh hozott létre a Traffic során (aki egyébként itt producerként vett részt). A közel-keleti munkások nyomora és teljes kilátástalansága áll kontrasztban az olajon meggazdagodott uralkodó osztály (bár nincs kimondva, de nyilvánvalóak az áthallások a szaúdi királyi családdal) obszcén fényűzésével, illetve a politikusok és cégvezetők designer öltönyös világával. A szinte végig szemmagasságban vett, kézikamerás stílus pedig az események valós jellegét domborítja ki.

A film sztorija erősen cselekményvezérelt. Több szálon fut a cselekmény, számos karakter népesíti be, és nagy figyelmet követel a nézőtől. Aki elveszíti a fonalat, könnyen kiábrándulhat a filmből, de érdemes koncentrálni, mert a szálak – bár viszonylag későn – összeérnek, és az eredmény igazi katarzis. Le a kalappal Gaghan előtt, hogy nem engedve az egyszerűsítést követelő hollywoodi trendeknek, kompromisszumok nélkül vezeti végig az egyéni és gazdasági motivációk, érdekek bonyolult rendszerét.

Bár képtelenség lenne röviden összefoglalni a Sziriana sűrű, a bő kétórás játékidőt maximálisan kitöltő cselekményét, három fő szál különíthető el. Az első főszereplője Bob Barnes (Clooney döbbenetesen meggyőző alakítása), egy kiöregedő CIA alkalmazott – ha úgy tetszik, kém – aki önhibáján kívül teherré válik a kormány számára. Az eltúlzott politikai korrektség oltárán készülnek felettesei feláldozni azt az embert, aki egyedül többet tett országáért, mint azok tucatnyian.

Mindeközben két gigászi multicég egyesülni készül. A tét természetesen az olaj, a kisebbik cég épp most happolta el Kína elől a kazahsztáni olajfúrási jogokat. Az ilyen volumenű cégegyesítések természetesen több szempontból is aggályosak, így az igazságügyi minisztérium egy jogászt (Jeffrey Wright) küld az üzlet körülményeinek megvizsgálására.  A harmadik szál egyik főszereplője egy energetikai elemző (Matt Damon), aki egy értelmetlen családi baleset miatt kapcsolatba kerül egy közel-keleti herceggel. A herceg az emírség várományosa, ám számos ellensége van, miután nem szimpatizál az országában egyre nagyobb befolyást szerző amerikai nagyvállalatokkal.

A szereplők egyike sem látja át az összképet Matt Damon

A három fő szál ütközőpályán halad egy irányba, ám ez vagy másfél óráig nem derül ki. Nem olyan filmről van tehát szó, ami közben büntetés nélkül ki lehet suttyanni kukoricáért az előcsarnokba, mert menthetetlenül elveszítjük a fonalat. Nehéz belőni a Sziriana zsánerét: noha az ügynök-szálon belefutunk egy-egy kémfilmes toposzba, nem lehet könnyű szívvel thrillernek kategorizálni. Sokkal inkább fogható fel tanmesének a korrupcióról, a nagypolitika és az üzlet összefonódásáról. A szereplők egyike sem látja át az összképet, Gaghan viszont ezt nyújtja a nézőnek: egyetlen pillanatra belelátunk abba, miként működik valójában a világ.

Borzasztó cinikus és elszomorító képet fogunk kapni, bár ez távolról sem meglepő. Eisenhower „katonai-ipari komplexumnak” nevezte azt a teóriát, miszerint a társadalomnak szüksége van arra, hogy a hadsereg rendelkezésére álljanak a legmodernebb fegyverek, hiszen az ipar így fog tudni a lehető legmagasabb hatásfokon dolgozni. Az úgynevezett „big business” így határozza meg a világpolitikát; a kormányok – pártállástól, világnézettől függetlenül – sosem a választók, hanem a nagyvállalatok érdekeit tartják elsősorban szem előtt.

A film egyik csúcspontja egy zseniális monológ a korrupció védelmében. Ennyire cinikus a Sziriana. Ahogy az egy ilyen kaliberű filmtől elvárható, nincs állásfoglalás, nincsenek rosszfiúk és jók. Ez nem egy klasszikus történet, így megoldás sincs. A film átütő erejű jelenetek halmaza, mégis sokkal több a részek összegénél.