„Mióta filmet készítek, bizonyos értelemben zavar, hogy a filmkép túlságosan konkrét, mert technikailag arra törekszik, hogy a mindennapi térérzetet utánozza. Így a történettel beizzítja a fantáziát, majd képekkel lefékezi azt, és nem engedi szárnyalni az embert. Azt mondja például nekem egy film, hogy gondolj Angliai Erzsébetre, mesélek neked egy történetet. Akkor eszembe jut, hogy kopasz volt, milyen ruhákat viselt, szerelme Sir Walter Raleish iránt, az egyéni érzelmek és az ország feletti konfliktusa... Ekkor ismét szól a film szelleme; állítsd már le magad, ne fantáziálj, majd én megmutatom Neked egé-szen pontosan, hogy mi milyen! Mindig vágytam egy eszközre, amely szelleme szerint másképp visel-kedik. Tegyük fel, időben rögzíti a teret. Sosem gondoltam volna, hogy létezik!" (Kardos Sándor)
