sex hikaye

Box Office: Keanu, csajok, satöbbi

A Good a rossz és a csúf

2008. december 15. - filmhu
Box Office: Keanu, csajok, satöbbi
Közeleg a karácsony, lassan érkeznek a hófödte, mikulásos filmek. De a hét még inkább az őszről szól, meg a jól ismert trendekről.

Ma Budapesten 93 néző kíváncsi a portugál életérzésre, a saudadéra épülő, borongósan vágyakozó, összetett és mégis zsigeri dalokra, a fadókra, vagyis Carlos Saura Fados című filmjére. Ez nem mondható nagy számnak, persze Cesaria Evora soha nem kap akkora médianyilvánosságot, mint Keanu Reeves, s ha hozzávesszük, hogy Budapesten jelenleg egy moziban vetítik a filmet, nem csoda, hogy nehezen találja a közönségét.

Az már némileg meglepőbb, hogy az Érzékeny pont nem került bele a top 20-ba, igaz ez 8 emberen múlott, ennyien többen nézték meg az Űrállomás 3D című filmet. A megcsavart lolitás-amerikaiszépséges történet időzítése talán nem volt a legjobb, szépen elsikkadt a bemutatók között, holott még afféle szátrok is feltűnnek benne, plusz egy jóféle női főszereplőt is magáénak mondhat.

Kitalálható, nem fogunk moziünnepes számokat sorolni ezen a héten sem (össznézőszám kicsit 75 ezer felett). Egészen a 14. helyig ezer alatt teljesítettek a filmek, s ezek között három premierfilm van. A harmadik a Good, amelyben Viggo Mortensennek úgy áll a katedra, mint tehénen a gatya, de ez a legkevesebb, az alkotók elképesztő rendezetlenül és összeszedetlenül összeütött filmje tananyag kéne hogy legyen a Hogy ne csináljunk filmet! kurzusokon. Inkább a szívem, mint az eszem mondatja velem, hogy a Good ezért is bukott meg (592 néző).

Nők a kult mögött

Vessünk a pillantást százezres filmjeinkre! A High School Musical 3. - A végzősök a 14. helyen tanyáz, 823 nézőjével arra enged utalni, hogy a csökkenő magyar népesség ideológiaialag kevéssé elkötelezett tiniszegmenséből (értsd nem fulladt még emóba, és nem is kizárólag bekecsben hajlandó felelni menni) kisajltolta azt amit lehet, s ezt több mint 106 ezres nézőszáma is alá látszik támasztani. A másik A Quantum csendje: 2889 nézővel a 10. hely jutott neki, összeségében pedig 107 ezren túl áll az egyre brutalizálódó Bond filmje.
 
A Vicky, Cristina, Barcelona is megér egy bővített mondatot, az eddig bársonyosan tomboló Allen-kultusz most működésbe lépett, negyedik hete tartja magát a Bardem-Johansson-Cruz-cuvée, s most is összeszedett 3309 nézőt (ez a 8. helyre volt most jó), összeségében 38 919-nél áll. Nem tudom, nekem nagyon szimpatikusak az így viselkedő filmek: nem hengerlik le a toplistákat, de megbízhatóan, jól teljesítve gyűjtögetik a nézőket - vagyis működnek, van bennük valami.

A 7. helyre ismét egy premierfilm jutott: A zsaruk becsülete. 3573 nézővel büszkélkedhet, Amerikában egyébként hasonlóan nyitott - 2008 108. legnépszerűbb filmje lett. A thrilleres, fülledt-fojtó hangulat Jó és Rossz kérdésében igazi modern westernt szült - mérsékelt érdeklődés mellett. Az Alkony továbbra sem akar beindulni, három hét után 22 836 néző, cöcöcö, hát ha nem megy, ne erőltessük (6. hely, mint a múlt héten - rétegfilmes viselkedés). Ugyanúgy viselkedik a büntető című Coen-film, az Égető bizonyíték az 5. helyen (4150 heti, 30 582 nézővel), de micsoda különbség - valóban rétegfilmről van szó!

Keanu nehéz döntés előtt

És akkor a felsőház: 4. a Madagascar 2. (5834 néző, immár túl a 200 ezren az összlétszám), a 3. a Nők 5674 fővel (jobb bevételi mutatóival előzte meg az animációs filmet), vagyis az elválni készülő nők klubja értő fülekre talált - vajon hány férfi lett elhurcolva erre a tipikus női filmre?

Második a Kaméleon, épphogy lemaradva az ötszámjegyű eredményről (9916) - 30 ezren túl áll a második héten. Kicsit komolyabb teljesítményt igényel a filmbéli alakokkal történő azonosulás, a kitaposott sztráda helyett választott rögösebb útnak ez a nézettségi visszaesés az ára.

Egy hidegháborús emberiségféltő film remake-je lett az első, az Amikor megáll a Föld Amerikában is az első helyen végzett, 31 milliót hozván az amerikai konyhára. A történetben megnyilvánuló erőkkel ellentétben ez a film nem fogja megrengetni-megállítani a világot, egy jó kis karácsony előtti első hely (23 261) azért persze szép eredmény Keanu Reevestől - azért egyszer már megnézném őt egy jelenben játszódó filmben, ahogy egy pocakos, feledékeny péket alakít.

(Forrás: odeon.hu)






nka emblema 2012