sex hikaye

Intim fejlövés

Azok a csodálatos férfiak

2009. február 2. - Hungler Tímea
Intim fejlövés
Szajki Péter emberi színjátéka a párkapcsolat bugyraiba száll alá, avagy lélektől a lélekig a testen keresztül juthatunk egyre közelebb. 

A low-budget movie fogalomköréhez sokan valami nagyon szegényes, és szörnyen dilettáns filmet társítanak, jóllehet, szép számmal akad példa arra, amikor a pénzhiány, a szűkös lehetőségek hozzák ki az igazi kreativitást az alkotókból. Az Intim fejlövés, Szajki Péter első nagyjátékfilmje is ebbe a kategóriába tartozik – a stáb mindent megtett, amire a szerény költségvetéséből futotta, és ez a minden nem is volt kevés, egy profin kivitelezett, színész és dialógus-centrikus, valóságszagú mozit hoztak össze a veszedelmes viszonyokról, a párkapcsolati pár-bajokról.

A négy emberi történetet, a négy fejezetet látszólag egy erotikus bár, a közös helyszín köti össze egymással, ahová az érzelmileg összezavarodott, sokkot kapott férfi főszereplőink búfelejteni térnek be, valójában azonban akad más közös nevező is.



Ákos és Mari (Gáspár Tibor, Nagy-Kálózy Eszter), Gábor és Éva (Szabó Győző, Várkonyi Eszter), Tomi és Kati (Kovács Lehel, Gáspár Kata), Hajni és Balázs (Botos Éva, Huszár Zsolt) – a négy etap főszereplő párosai. A filmbeli krízishelyzetekben a valódi hangsúly azonban a férfi főszereplőkön van, nekik kéne újraértékelniük a kapcsolatukat a nővel és a női nemmel, ám ezt csak azt követően tehetik meg, hogy elérve végre a forrpontot, a szereplők kendőzetlenül kimondják, bevallják maguknak vagy egymásnak a fájdalmas és hosszú évek óta elhallgatott igazságokat.



A test és a lélek érzékeny műszer, és – mint a mellékelt esettanulmányok mutatják – nagyon is összefügg egymással. A párok lelki problémáinak hátterében egy testi/organikus ok áll, de hogy a test fertőzte-e meg előbb a lelket, vagy a lélek már eleve sérült volt, és egy testi problémára vetítette ki a maga törékenységét a „tyúk-tojás” dilemmának a tipikus esete. A lényeg, hogy az elhallgatott igazságok megfogalmazása a kapcsolat szakítópróbája is egyben – de, mint azt a film kedvesen pozitív végkicsengése (is) mutatja – még mindig azzal tiszteljük meg leginkább a másikat, ha hagyjuk, hogy az igazság birtokában szabadon dönthessen a saját maga és a kapcsolat sorsáról.

A négy páros, a négy történet egyformán jó (szellemes dialógusokban, ügyesen építkező konfliktusok során jutunk el a tetőpontokig, az igazság megfogalmazásához) – az pedig külön öröm, hogy mindahány viszony mentes a nemi sztereotípiáktól: a szexus – sugallja a film –ugyanolyan gondot okozhat a nőnek, mint a férfinak; csalfák, frusztráltak, párkapcsolatra alkalmatlanok pedig mindkét térfélen szép számmal akadnak.



Az Intim fejlövést a remek szereplőgárdája mellett (a mellékszereplők is jól teljesítenek Földes Eszter és Nagy Zsolt személyében) a lendületesen megírt fanyar humorú forgatókönyv viszi el a vállán. A minimál látványvilág egyáltalán nem zavaró, bár igaz, hogy egy kissé tévéfilmszerű jelleget kölcsönöz a történetnek, mely leginkább azoknak a nézőknek az érdeklődésére tarthat számot, akik nem riadnak vissza egy kis pszichodrámától. 





(3) 
Hozzászólások
3-1  /  3
2009. február 24. kedd, 14:28#3| filmcsillag
szerintem meg azért divatos az intim fejlövés, mert jó.

jó a forgatókönyv, jó a színészvezetés - ezért divat szeretni egy filmet.
2009. február 5. csütörtök, 20:20#2| balkánendre
Remek észrevételek, okos hsz. Nagyjából egyet is értek.
 
Előzmény: cty #1
 
2009. február 3. kedd, 14:13#1| cty
Egy kicsit felhúztam magam a tegnapi filmen. Már vettem volna a pulóveremet a zárósnittnél, hamar, de senki nem mozdult, én meg nem akartam tüntetőleg kimenni. De el tudom képzelni, hogy tényleg ez a szemle legjobbja (ahogyan egyesek állítják), mert nagyon divatos film.

Divatos, mert szeretnének egyszerre szórakoztatóak és társadalomkritikusak lenni, mindenkinek tetszeni. Divatos, hogy a szerzőknek nincs komplett történetük, ezért inkább szemezgetnek a társadalom különböző rétegeiből. Divatos, mert ezeket a szimpla, kiszámítható történeteket úgy próbálják érdekessé tenni, hogy a vágással szándékosan felborítják az időrendet. Divatos, hogy ezek a különböző sorsok egy helyen találkoznak, mintha minden elkerülhetetlen lenne. Divatos, mert dv-t használnak, mert ilyen realista ábrázoláshoz az passzol és a pénzhiányt így meg tudják indokolni művészileg. Divatos, hogy a feszültebb jeleneteknél elkezdik rángatni a kézikamerát. Divatos, hogy az ember rejtett vágyait próbálják meg sokkoló eszközökkel ábrázolni. Divatos, hogy a karakterek karikatúraszerűen kerültek ábrázolásra, semmi mélységük nincsen. És divatos, hogy elhiteti a nézőkkel, hogy ez egy bevállalós film, pedig totálisan biztosra megy.

Egyszerre nagyon igaz és nagyon hazug ez a film: igaz, mert ebben, vagy legalábbis valami hasonlóban élünk, ezt kell ábrázolni és hazug, mert a sokkolást látszólag arra használja, hogy "változtatni akarjon" a világon, hogy közölje, hogy "ez nem jó így" de közben nagyon jól tudja, hogy az embereknek ez kell és senki nem akar változtatni. Nem csoda, hogy a nézőknek és a kritikusoknak is tetszik ez a film: nagyon ügyesen belerakták a fenti építőelemeket, ilyennel nem lehet hibázni. De könyörgöm, ha már csak 7milliónk van egy filmre, nem lehetne kicsit kockáztatni? 300 millánál még értem, hogy biztosra mennek, de itt?

A divatosság és a kiszámíthatóság mellett zavart a gyakran életlenségbe mászó kép és az, hogy az epilógust nem minden esetben láttam indokoltnak, csak elvarrták gyorsan az amúgy sem túl erős szálakat. Továbbá, a karakterábrázolás azért nem lehet hiteles, mert senki (sem alkotó, sem befogadó) nem tudja, hogy az adott szituációkban hogyan reagálnának valódi, hús-vér emberek. Emiatt a dialógusok és a szinészi játék is rendszeresen túlzásokba fordul, a színészek képtelenek belekapaszkodni ezekbe a karakterekbe.

Ez a film nem rólunk szól és nem nekünk. Habkönnyű szórakoztatás csupán, ami az ezüst vászon segítségével sikerrel távoltartja a nézőktől a valódi problémákat és a valódi embereket. De persze lehet, hogy ez is volt a cél.

nka emblema 2012