300

Extravagáns filmőrület

Bemutató: 2007. március 22.

Adott egy mindenki által ismert, zéró intellektuális fedezettel és nemkülönben nulla dramaturgiai tartalékkal bíró mítosz, amelynek főszereplője egy soha meg nem alkuvó spártai király, valamint alig fél zászlóaljat kitevő testőrsége, kik szembenéznek történelmi végzetükkel, és a kötelesség hívószavát követve tántoríthatatlanul menetelnek a biztos halálba. S hogy még kínosabb legyen a helyzet, a cselekményben oly módon mutatkozik meg a spártai katona páratlan helytállása, hogy a Waffen-SS hadosztályok kiképzése során is makulátlan oktatóanyagként szolgált volna: hőseink kizárólagos motivációi közé a fennen hirdetett übermensch-tudat, az anyaföld iránti végtelen lojalitás, a harc iránti lángoló szenvedély tartoznak. Sovány anyag, és minimum vitatható álláspont – bődületes stílusérzék, merész koncepció és mérhetetlen következetesség kell hozzá, hogy emlékezetes alkotás születhessen belőle.

Zéró intellektuális fedezettel és nemkülönben nulla dramaturgiai tartalékkal bíró mítosz

A jóformán újonc rendezőnek számító Zack Snyder azonban birtokolja a fenti képességeket, és Frank Miller produceri segédletével egy káprázatosan durva és látványos, extravagáns filmőrületet varázsolt a vászonra. A 300 számtalan – neki legyen mondva, leplezni sem kívánt -- fogyatékossága ellenére is megvadult elefántcsordaként tapossa földbe a nézőt, miként a konkurenciára is halálos csapást mér: a sokak által szandálfilm-etalonnak tekintett Gladiátor szereplői legfeljebb szaténlelkű zongorahangolóknak tetszenek a vérvörös köpenyt viselő spártai harcosok mellett.

Az ördög tudvalevően a részletekben lakozik, így érdemes szétszálazni a 300-at, mitől is működik ily kiválóan. Minden bizonnyal nem az iszonyatosan primitív dialógusok („A csata akkor ér véget, amikor én azt mondom, hogy a csata véget ért!!!!”), a papírmasé figurák (ők mindössze harcolni, ölni és halni óhajtanak, más vágyuk sincsen), a fülsértő ordítozás (a Gerard Butler által játszott Leonidász király végigüvölti a mozit), vagy a szemérmetlen brutalitás miatt.

Egy káprázatosan durva és látványos, extravagáns filmőrület

Miként azt is meg kell említeni, hogy a politikai korrektség iránt elkötelezettek, a gyermekvédelem terén tevékenykedő pszichológusok, a hivatástudatból aggódó pedagógusok is mentőt fognak hívni magukra, egyszersmind pompás céltáblára lelnek a recenzió tárgyában, már ha botor módon hajlandóak egyetlen percig is komolyan venni a látottakat. Ugyanis a 300 kirívó szélsőséggel ábrázolja a szembenálló feleket, nyíltan hirdetve a spártai harcos kaszt felsőbbrendűségét: itt a jók valamennyien fehérek, nemes arcélűek, hűségesek és acélosan izmosak, erkölcsi fölényük kétségbevonhatatlan; míg becstelen árulójuk, a gnóm torzszülött a városállam népesedési politikájára olyannyira jellemző fajhigiéniai törvények áldozata, a velük szemben felvonuló perzsák pedig mindahányan elvtelen, arany és hatalom iránt sóvárgó barbárok. Aki csatlakozni kíván a fenti kórushoz, cselekedjen belátása szerint - párját ritkítóan intenzív élményt mulasztva el ezáltal.

Merthogy a 300 nem több és nem kevesebb, mint csodaszépen kivitelezett képeskönyv, az ódon mítosz videójáték-kultúrához igazodó filmadaptációja. A mozit alapjaiban meghatározó művészi koncepció sutba vágja a komplexitás iránti törekvést, a történelmi hűség egyébiránt is bajosan számon kérhető igényét, avagy a választékosságot, ehelyett a bivalyerős képekre és a bestiális energiára épít; mondhatni, az alkotók kiváló érzékkel leltek rá a rajzolt alapanyaghoz illő formára, amelyet a megingás legkisebb jele nélkül valósítottak meg.

Itt mészárszék és vértenger várja a nézőt

Tudvalévő, hogy a Miller által jegyzett forrás sem tartozik a szofisztikált képregények közé, szögegyenes történetvezetése, szándékoltan darabos narrációja, határozott tuskezelése, direkte egyszerű színezése ritkán tapasztalható rusztikussággal ruházza fel a grafikus novellát. A rendező pedig végtelen hűséget mutatva alig valamit változtatott a képregényen (például Xerxész eredetiben transzszexuális figurája maszkulinná tétetett), hanem követendő storyline-ként használta azt; a kompozíciókat, a párbeszédet és narrátorszöveget módosítások nélkül emelte át. S bár a forgatókönyvet kiegészítették egy, a hátországban játszódó vékonyka cselekményszállal, ez oly mértékben irreleváns, hogy szót sem érdemes rá vesztegetni; valószínűleg a játékidő kitolása, illetve a fékeveszetten rohanó cselekmény szelídítése végett kerültek installálásra ezek a szekvenciák.

A 300 „csupán” magával ragadóan látványos, fantasy-elemekkel színesített hőstörténet, itt mészárszék és vértenger várja a nézőt, amely szürreális vizualitással és nívós kameramunkával került a filmvászonra; kirobbanó energiáját a túlstilizáltság, a freskószerű képek, a CGI technika gátlástalan – paradox módon mégis ízléses -- alkalmazása adja. Az elmúlt években bemutatott sápatag gyatraságok, az önmagával vívódó Nagy Sándor, a gyámoltalan Trója és további társaik után már piszkosul ideje volt egy hasonlóan merész, kétségeket nem ismerő, extravagáns és önkényes stílusbravúrnak.