Beowulf – Legendák lovagja

Színészi játék vagy pixeltánc

Bemutató: 2007. november 29.

A Beowulf-fal mutatkozik be a 2K (2048x1080 pixel) felbontású 3D-s technika (Real D) hazánkban. Így a Beowulf esztétikai értékei mellett annak technikai oldaláról is érdemes szólni. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak filmként gyenge ez az alkotás, és nem tekintik másnak, mint világhírű rendezővel – Robert Zemeckis – és ugyancsak világhíres színészekkel – John Malkovich, Anthony Hopkins, Angelina Jolie -- a vizuális képalkotási technika fejlődésének következő stációját reklámozó látványos píárfogásnak. (A színészek ez esetben testüket: mozdulataikat és gesztusaikat adták a többé-kevésbé rájuk hasonlító figurák digitális megteremtéséhez.) Vagy önálló filmként, akár a 3D-technika nélkül is képes volna hiteles lenni?! Ezt és még több hasonlóan fogós kérdést tartogat a Beowulf.

Mindenesetre a bevezetőben feltett kérdésre egyértelmű nemmel lehet válaszolni, mert a kultúrtörténeti hivatkozás – az angolok legrégebbi, írásos formában fennmaradt epikus alkotása, amely valamikor a VIII. és a X. század között keletkezett – önmagában mintha nem lenne elegendő egy film esztétikai értékeinek megszületéséhez. Az eddigi Beowulf-adaptációk legalábbis ezt bizonyítják.

Sárkányeregetés Hobbisport fantasy-rajongóknak

Christopher Lambert (a Hegylakó óta nem egy mérsékelt izgalmú kardforgató akciófilmben láthattuk) 1999-ben bújt bele a legendás hős, Beowulf bőrébe, az összteljesítményt az IMDb-n 3,5 pontra értékelték a szavazók – hazai moziforgalomba sohasem került a film.

2005-ben az izlandiak kanadai és brit együttműködéssel -- feltehetőleg nemzeti ügyüknek tekintve az eredeti műhöz minél közelebb álló filmes feldolgozást – Beowulf & Grendel címmel ismét leforgatták skandináv hérosz kalandjait – IMDb: 6,2. Ezek után különösen érdekes, hogy miként is sikerül majd Gauder Áron hasonló környezetben játszódó viking sagája, az Egill.

A most megfilmesített történet eredetije a VI. században játszódik, főhőse Beowulf (Ray Winstone) azért érkezik Hrothgar (Anthony Hopkins) király hívására, hogy megküzdjön a dánokat fenyegető pokoli trollal, Grendellel. Ámde más, kevésbé kézzelfogható „szörnyek” is megtelepedtek az udvarban, és hamar világossá válik, hogy a sötét titkok egész a királyig vezetnek, akinek viszonya feleségéhez korántsem tökéletes, házasságukból sehogyan sem akar gyerek születni. Hogy Beowulf élete ne legyen egyszerű, hősi feladatának elvégzése közben beleszeret a királynőbe (Robin Wright Penn) és még a legfőbb udvari intrikust (John Malkovich) is le kell győznie. Ismerős elemek, amelyek az Arthur-mondakörtől ívelnek Tolkienen át egészen Peter Jacksonig.

Az abszolút femina A mágiából magas sarkakra is jut

Azonban a számos világsztár felvonultatása és a nagyhírű irodalmi korpusz ellenére is akadnak következetlenségek a szereplők karakterében, például az egyik legfájóbb éppen a John Malkovich megformálta Unferth esetében, az örök intrikus egyszer csak Beowulf mellé áll a főellenséggel, Grendellel vívott harcban és neki adja a legfőbb családi ereklyét, az apáról fiúra szálló kardot, később pedig az egyik első keresztényként jelenik meg. Talán a forgatókönyvíróknak tovább kellett volna nyesegetniük a történet fő ágától elhajló nyúlványokat, ahogy azt Peter Jackson csapata megtette Tolkien alapművével.

A film egyértelműen a vizuális orgiára épít, hisz mi másért is lenne érdemes fejleszteni a látványvarázslás egyik legújabb eszközét, a digitális 3D-t, ha nem azért, hogy szuperközeliről egyszer csak nagytotálra váltson a kép olyan csavarokkal, amit egy dugóhúzó is megirigyelhetne. Máskor meg együtt repülhetünk a nyílzáporral, és hagyhatjuk, hogy a démonnő látványa elszédítsen.

Az ördög azonban nemcsak a mesebeli szörnyekben, hanem a részletekben is lakozik, mégpedig a legalapvetőbb elemekben. E tekintetben ugyancsak sokat fejlődött a digitális technika, mert a legegyszerűbb természeti jelenségek bemutatása, mint tűz, víz vagy föld/kavicsok helyenként már teljesen „élőnek” hatnak. Néhány éve ezek az alapelemek még kifogtak az illúziókeltőkön.

"Öltöztetés" közben Kulisszák mögött, pixelek előtt

A legérdekesebb kérdés viszont, hogy mit látunk, amikor Beowulf és Grendel édesanyjának, az igéző szépségű démonnak a tekintete összetalálkozik, és a hős harcosnak döntenie kell – akár A Gyűrűk Urá-ban az elkárhozott királyoknak –, elfogadja-e az ördögi segítséget a hatalom és a dicsőség megszerzéséhez, ezzel pedig magára veszi a Hrothgart is sújtó átkot, vagy képes önmérsékletet gyakorolni. Vajon mit látunk ebben a pillanatban, színészi játékot vagy pixeltáncot? Nem érdemes sietni a válasszal, hiszen mi is a színészi játék?!

Talán furcsa egy film „megfejtéséhez” egy másik alkotást felhasználni, de Christopher Nolan legutóbbi munkája éppen ide illik. A tökéletes trükk a varázslatkeltés egyik legfiatalabb eszközét, a filmet vizsgálja, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az illúzióhoz nemcsak bűvész kell, hanem a varázslatot befogadni képes ember is.