sex hikaye

DVD: Vadbarmok

Inkább mindent bevallunk

2009. május 12. - Kovács Bálint
DVD: Vadbarmok
A Vadbarmokat Fred Wolf és Peter Gaulke írta, saját, kilencvenes években futó, állatos showműsor-paródiájuktól megihletve. Bár abból hála az égnek egyetlen epizódot sem láthatott a magyar közönség, mégis biztosak lehetünk benne, hogy a film messze alulmúlta a show-t. Mert egyszerűen nem létezhet a világban olyasvalami, amit ez a film ne múlna alul.

A sztori egyszerű, mint az ágybavizelés: egy felettébb primitív és abszolút tehetségtelen műsorvezető Furcsa állatvilág című műsora – melyet egy meglepő módon még nála is nagyobb tirpákokból álló stábbal forgat – még a hajnal hármas idősávban is siralmas nézettséget produkál (amúgy ez a film egyetlen hiteles momentuma), ezért meg akarják szüntetni. Ezt elkerülendő a Steve Zahn „játszotta” figurának két hete van előállni valami nagy dobással – szerencse, hogy épp becsönget hozzá régi barátja, kezében egy térképpel, amin bejelölte a Jeti odúját is Ecuadorban (akkor is jetiről van szó, ha a DVD feliratkészítője nem ismeri ezt a szót, és értetlenül áll a Bigfoot előtt – igaz, legalább itt még van felirat, később néhányszor el-eltűnik; nem mintha kár lenne érte).

A sztori egyszerű, mint az ágybavizelés

Mire a csapat elindul Dél-Amerikába, a néző már túl van legalább húsz olyan jeleneten, amelyben a „poén” forrása az, hogy az egyik (vagy még jobb, ha több) szereplő üvölt valamit, füvet szív, vagy elrontja a filmfelvételt (mondjuk úgy, hogy füvezik felvétel közben, ami miatt ráüvöltenek – értik, tripla poén). Ezen a ponton már érdemes lehet kikapcsolni a DVD-t, és a lemezből mondjuk gitárpengetőt készíteni – ha nem tesszük ezt, hamar eljutunk ahhoz a jelenethez, amelyben egy pulyka valahogyan rácuppan a főszereplő farkára, aki emiatt letolt gatyával, maga előtt lóbálva az állatot fut be a klinikára, ahol egy dögös nővérke masszírozni kezdi a pulyka nyakát, hogy ezzel lazítsa el az izmait, amitől persze emberünknek erekciója lesz. Ha eddigre sem találtuk meg a távirányítót vagy a kalapácsot, végignézhetjük azt is, ahogy együttes erővel rántják le a madarat a falloszról (mint a mesében Micimackót az odúból), ezzel méteresre nyújtva a nemes testrészt. Az ember legszívesebben egy lakatlan szigetre költözne, hogy megtanuljon beszélgetni a fákkal, ha csak belegondol, létezhet vele egy planétán olyan ember, aki az ilyesmin röhögni képes, akár ha  csontig betépve is.

Üvölt, füvet szív, vagy elrontja a filmfelvételt

A Guantanamón megkötözött rabok (ők lehetnek, akik tovább nézik a filmet) kínzása ezek után még olyanokkal folytatódik, mint hogy a srácok szándékosan elrontják a gyomrukat, majd egy csülökkel előcsalogatják a korábban egyikük altestét leharapó cápát, hogy annak kitátott szájába hányjanak – amikor egyikük bemutat az állatnak egy örömteli „Kapd be a faszom, te geciláda!” - kiáltással, az persze karját is leharapja. Vagy: amikor sikerül megtalálni „Bigfootot”, a stáb ijedtében szitává lövi a békésen ásítozó lényt, de az esetet később öngyilkosságnak próbálják beállítani – sajnos nem járnak sikerrel, és a Jeti miatt legalábbis nem kapják vissza a műsort (de nem kell félni, a cápás felvétel meggyőzi a csatorna elnökét a srácok tehetségéről).

Meggyőzi a csatorna elnökét a srácok tehetségéről

Ennyiből talán már világos, hogy a film tökéletesen értékelhetetlen, minthogy semmilyen erényéről nem beszélhetünk a fent leírtak enyhítésére: rendezés, forgatókönyv, színészi teljesítmény nem róható fel az alkotásnak, és csöcsök is mindössze kétszer, egyenként (azaz páronként) öt-öt másodpercig szerepelnek benne, fingás pedig érdekes módon egyáltalán nem kapott benne helyet; s még a DVD-n sem található semmi extra (talán mert tudják, hogy a film végére szerencsétlen terroristák úgyis bevallanak mindent, nincs szükség a folytatásra). Úgy tűnik, a Vadbarmokat kizárólag a humora kéne, hogy eladja.  Félelmetes.



Címkék

dvd , kritika



nka emblema 2012