sex hikaye

Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya

Bosszú-ária

2008. február 20. - Wostry Ferenc

Bemutató: 2008. február 21.

Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya
Ó, miért is kellett ennek a filmnek musicalnek lennie! Amúgy is utálom a musicaleket, és íme a tökéletes példa arra, hogyan csapja agyon a narratívát ízekre szedő kornyikálás az egyébként remek filmet.

Abban a pillanatban, hogy Johnny Depp dalra fakad, nyilvánvalóvá válik, hogy gyenge a hangja, ami ugyebár egy olyan főszerepben, amelyet két órán keresztül végig kell danásznia, meglehetős hátrány. Burton valószínűleg régi haverságuk révén (Ollókezű Edward, Ed Wood, Az Álmosvölgy legendája, Charlie és a csokigyár), illetve azért válogatta be, mert Depp azon kevés ember közé tartozik, akinek jól áll a fehér smink. Burton nőjén, Helena Bonham-Carteren egy tonna púder sem segíthetne.

Eleve az alapmű, a Steven Sondheim-musical sem egy nagy eresztés. A dalok feledhetőek, egyetlen egy „tételnóta” sincs közöttük – egy olyan szám, amely még a többi, középszerű vagy rosszabb muzsika ledarálása után is a fülünkben csengene.

Az egyiknek jól áll, a másikon egy tonna púder sem segítene
- Johnny Depp, Helena Bonham-Carter

Bár azt a szót, hogy „alapmű”, meglehetős óvatossággal használom: voltak a történetnek jóval emlékezetesebb, „húsosabb” inkarnációi is. A harmincas években, amikor Nagy-Britanniában a horrort mindennél jobban megvetették, az úgynevezett „barn stormerek”, a vidéki, a nagyhangú, túljátszós sztárok között is a legelső volt Todd Slaughter, aki Sweeney Todd megformálójaként, először színpadon, aztán a filmvásznon is (1936) legendát teremtett.

Sweeney Todd legendája állítólag megtörtént eseményeken alapszik, bár Sondheimék belekevertek monte cristói elemeket is, nyilván azért, hogy a figurának legalább minimális szimpatikus vonásokat kölcsönözzenek. Az igazi Todd viktoriánus, kora-kapitalista szemétláda volt: egy borbély, aki az ügyfelei torkát elnyisszantotta, majd a hullákat egy csapóajtón keresztül a földszinti húsbolt tulajdonosnőjének passzolta le. Az asszonyság ekkor feldolgozta az ingyen jött raktári készletet, bele egyenesen a házilag előállított húsos táskákba.

Sondheim azonban mártírrá emeli a borbélyt (Burton meg hagyja), náluk ő már igaztalan vádak alapján elítélt naiv fiatalember, aki tizenöt év elteltével mutáns fúriaként, vérre éhesen tér vissza Londonba, meggyalázott feleségét és szerencsétlen lányát keresendő. Sem a musicalszerzőnek, sem a filmesnek nincs elég bizodalma az eredeti történet csupasz, nihilista figurájában, a feleslegesen ráaggatott romantikus vonások az első szögek a Todd újmódi verziójának koporsójában.

Depp hangja gyenge, ott tartottam. Jelenléte viszont van dögivel, ez tagadhatatlan. Éppen emiatt sikerül csak egyetlen embernek lejátszani a vászonról (és ezt úgy éri el, hogy közben a nagy Alan Rickman játssza a film egyik főszerepét!), és ez az ember nem más, mint Borat! Az eszem megáll… Az az uszkve tíz perc, amelyben Todd konkurenciájaként, karikatúraként végignyáladzza a vásznat, a film egyik csúcspontja.

A narratívát ízekre szedő kornyikálás agyoncsapja a remek filmet...

A másik a vér, az édes vér, és van belőle hordószám! Burton nem is tagadhatná, hogy Mario Bava volt a legnagyobb mestere: a film már eleve úgy néz ki, mint Bava gótikus remekművei; fényhatás, díszletezés és operatőri munka mind az európai filmnek ezt a zsenijét idézi, de Burton tovább megy, és a történések keménységét, vérbőségét szintén olasz elődökhöz passzintja. Argento, Fulci és Bava, megint Bava köszön vissza a kegyetlen képsorokról, a bosszúnak e konzekvensen végigvitt apokalipsziséből.

És éppen emiatt oly frusztráló, hogy a középszerű musicalbetétek (mit betétek, szinte nincs is dialóg a filmben!) mindenféle fadarabokat dugdosnak ennek a szurokfekete horrorfilmnek a küllői közé.

Utálom a musicaleket, mondtam már?



Címkék

premier , kritika


(5) 
Hozzászólások
5-3  /  5
2009. január 12. hétfő, 11:14#5| Marla
Tisztelt Kritikus Úr!
1.: Nem kellene ennyire udvariatlanul lehúzni mások kemény munkáját.
2.: Igen zseniális film, és mindenki nagyon jól dolgozott. Johnny Deppnek nagyon karakteres hangja van, és Helena Bonham Carter pedig nem csúnya...
3.: Csatlakozom Petrucc hozzászólásához Johnny Depp megérdemelné az Oscart, mert kimagasló színészi tehetség. Én nem vagyok őrült Johnny rajongó, de akkor is el kell ismerni a tehetségét.
4.: A film zenéje is nagyon jó, igényesen lett megírva, és a színészek is profik.
5.: Ha nem szereti a musicaleket, akkor se kellene ennyire faragatlan módon kifejezni ezt... Mert nem kedveli a műfajt, attól még másnak nem kell elvenni a kedvét tőle.

Ebben a filmben a leggyengébb színészi és egyéb teljesítmény is felülmúlta az Ön kritikáját... Én azt tanácsolom, ha egy műfajt nem is szeret, akkor is próbáljon reálisabb képet adni róla, hisz Ön a "kritikus".
2008. október 21. kedd, 11:22#4| Petrucc
A kritikus kritikát ír, ez a dolga. Mondjuk kicsit finomabban kellene, hogy aki még nem látta, ne menjen el a kedve tőle... Szerintem kifejezetten jó film, a zenéje is jó, az ötlet meg kifejezetten tetszik, hogy egy horror musical legyen. Sima filmként lehet hogy nem lenne ilyen hatása (legalábbis számomra).
A díjakról annyit, hogy sztem megérdemelte a jelőlést, sőt Johnny Depp is megérdemelne egy Oscart a tehetségéért...
2008. április 1. kedd, 16:21#3| Daihelyon
1. A kritika tényleg érdekes, mert aki nem szereti a sci-fi-t azt nem kényszerítem sci-fi nézésére. Ha valaki nem szereti a musicalt, akkor ne nézze és ne írjon róla.

2. A kritika hangvétele nem hatalmaz fel, Gris, hogy így írj.

3. A film megosztotta a nézőket és a Tim Burton rajongókat is. Nekem például nem tetszett, szerintem kifejezetten unalmas film. Nem rossz, nem véres, nem túl zenés, egyszerűen csak unalmas. Úgy néztem végig, hogy semmit nem váltott ki bennem, azt az egyet kivéve, hogy untam magam. Hol van ez a Karácsonyi lidércnyomáshoz vagy a Charlie és a csokigyárhoz képest? Összehasonlítva a korábbi Burton filmekkel, szerintem ez jóval alattuk van.

4. A díj nem minősít. A művészet (és más hasonló "szubjektumra" építő dolgok például még a szépségkirálynő választás is) pont nem mérhetők se stopperrel, se mérőszalaggal. Pont azért mert az ami, szubjektív. A többi film, akiket ugyan úgy jelöltek és akiket nem jelöltek nem tudom kijelenteni, hogy jóval szarabbak, mint ez, mert pont szubjektív az egész.

nka emblema 2012