sex hikaye

Mediawave koncertek 2006. - Corvus Corax (Mediawave koncertek 2006. - Corvus Corax)

52 min,
concert Color Hungarian

Crew

director Sándor Silló
  director of photography Tibor Nemes
     

Synopsis

A latinul Holló elnevezésű berlini zenekart 1989-ben alapította Castus és Venustus, akik kezdetben utcai zenélésnek, pénzkeresésnek szánták a zenélést, ám olyan sikeresnek bizonyultak, hogy a csapat együtt maradt és egyre fejlődött. A vad germán törzsi hagyományokból, valamint középkori táncokból, IX-XV. századi balladákból és dalokból, illetve ezek sajátos interpretációjából építkező muzsika, körítve látványos külsőségekkel (bőrruhák, jelmezek, saját készítésű dudák és szertartási dobok) szinte extatikus közösségi élményt nyújt a hallgatóknak. "Régebben is és most is rengeteg időt töltünk azzal, hogy régi, középkori írásmunkákat kutatunk fel, valamint fanatikusan keresünk kottákat a világ minden tájáról. Mindannyiunkat nagyon érdekelnek a letűnt korok, és egyszerűen nem tudtuk elhinni, hogy ennyire felszínesen játszhatták egykor ezeket a dalokat, ahogy azt manapság teszik a középkori játékokon. Elhatároztuk tehát, hogy nyersebben és gyorsabban is kipróbáljuk őket, és az emberek imádják!" - nyilatkozta Harmann der Drescher, a zenekar tagja.

pictures
No picture
Video
No video

Links

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!