sex hikaye

Mihály Babits

 

writer

Biography

Költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a XX. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja. Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt (később a budapesti ítélőtáblához nevezték ki, majd a királyi tábla decentralizációja következtében Pécsre helyezték), édesanyja Kelemen Auróra (művelt, versszerető, könyv nélkül tudta az Anyegint, a Toldi szerelmét, A délibábok hősét). Tanulmányait Pesten, Pécsen, a ciszterciek gimnáziumában (ma: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma) végezte, majd érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató lett. Négyesy László híres stílusgyakorlatóráin ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Latin-magyar szakon szerzett diplomát. A századfordulótól írt verseket, de ezeket nem publikálta. Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, Szegeden (1906-1908) dolgozott gimnáziumi tanárként. Ez után Fogarason, majd 1911-1916 között az újpesti Könyves Kálmán, a budapesti tisztviselőtelepi, végül a Munkácsy utcai gimnáziumban tanított. Első műveivel a Holnap című antológiában jelent meg (1908). 1909-ben jelent meg első kötete Levelek Iris koszorújából címmel. 1911 folyamán jelent meg második kötete (Herceg, hátha megjön a tél is). Ekkor még főállásban tanító, az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban. 1913-ban fantasztikus regénye jelent meg, A gólyakalifa címmel. Egy verse (Játszottam a kezével) megjelenésekor hazafiatlansággal vádolták, s bár a vers sokkal inkább volt háborúellenes, elvesztette tanári állását. Harmadik verseskötete, a Recitativ 1916-ban jelent meg. A Nyugat főmunkatársa, majd 1919-ben egyetemi tanár, de csak a Tanácsköztársaság bukásáig. 1921 folyamán házasodott össze Tanner Ilonával. 1924-ben az esztergomi Előhegyen vettek nyaralót, ahol a költő haláláig sokat időztek, Babits sok műve itt született. Ettől kezdve Babits a város kulturális életének meghatározó alakja lett. Alapítótagja volt a városban máig működő Balassa Társaságnak. Esztergomi házában több híres írót, költőt, művészt fogadott, akik mind aláírták az úgynevezett autogramm-falat. A nyaraló ma Babits-múzeumként működik. 1933-ban írta utolsó regényét, az Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom című antiutópiát egy állandó háborúban élő kilátástalan világról. 1929-től lett főszerkesztője a Nyugatnak, a kor legmeghatározóbb magyar irodalmi folyóiratának. Lírájára amúgy is jellemző pesszimizmusát tovább fokozta a diagnózis, hogy gégerákban szenved. 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta, képtelen volt beszélni, ezért beszélgetőfüzetén keresztül érintkezett a külvilággal. 1938-ban jelent meg a Jónás könyve. 1941. augusztus 4-én halt meg.

Filmography

writer
 
1983 Barackvirág
1970 Hatholdas rózsakert
pictures
No picture
Videos
No video

Genres

family
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu