sex hikaye

Artúr Kálid

 

actor, narrator

Biography

A Színház- és Filmművészeti Főiskola drámai szakán 1993-ban végzet. 1991-től a Vígszínház tagja. 1997-től pedig szabadúszó. Pályája az 1988-as Ki mit tud?-dal indult,ahol verselőadásaiért díjazták. Röviddel ezután kapta meg első szerepét az Angyalbőrben című tévésorozatban. Prózai és zenés darabokban egyaránt színpadra lép, Ray Rigby: A domb című nagy sikerű regényének színpadi változatában szabadságától megfosztott közkatonát, Az ember tragédiája Merlin Színházban bemutatott előadásában Ádám szerepét játszotta. Majd ezt követték a Vígszínház Össztánc és A padlás előadásainak zenés szerepei. Magánéletében is meghatározóvá vált számára az Alföldi Róbert által rendezett Trisztán és Izolda előadás, amelyben a címszerepeket leendő feleségével, Murányi Tündével alakították. Kálloy Molnár Péterrel és Tóth Gáspár Andrással sajátos előadást hoztak létre a Komédiumban, Shakespeare összes művét rövidített, parodisztikus változatban játszották - játsszák még ma is - az IBS színpadán. A színész-trió hasonló hangvételű előadása ugyancsak az IBS-ben került színre Görögök összes regéi és cselekedetei (G.Ö.R.CS.) címmel. Legutóbb pedig a Komédiumban Karinthy Ferenc egyfelvonásosában, a Duna-kanyarban kapott főszerepet. Díjak: Souvenir-díj 1996. További színpadi szerpei: Schwarz (Friedrich Schiller: Haramiák); Theoklümenosz (Euripidész: Heléné);Tonin (Ruzante: A csapodár madárka); Émile Tavernier hadnagy (Labiche-Marc: Olasz szalmakalap); Orvos (Karinthy Márton: Korai fagy); Crespino (Goldoni: A legyező); Mr. Patel (Griffiths: Komédiások); Belize, Mr. Lies (Kushner: Angyalok Amerikában); Bibliás ember (Kapás: Jób könyve); Baltazár (Shakespeare: Romeo és Júlia); Rugby (Feydeau: Bolha a fülbe); Nicholas Beckett (Orton: Amit a lakáj látott a kulcslyukon át); Fiú (Delaney: Egy csepp méz). Televízió: Angyalbőrben (1989. tv-sorozat) Istálló (1993.) Szabadság tér '56 (1994) Film: Az üstökös (1994, rendező: Gárdos Péter)

Filmography

actor
 
2003 A boldogság színe
1998 Üstökös
1989 A férfi, aki virágot hord a szájában
1988 Angyalbőrben
narrator
 
2009 Ketten egy fészekben
2008 Ász póker

 

Reference

pictures
No picture
Videos
No video

Genres

drama educational sport comedy
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu