Első ötvenhatos filmünk igazán nem hibátlan alkotás. Az Éjfélkor értékeit látva talán mást, többet is várna a néző Révész Györgytől, aki persze ezután még sok filmet csinált, melyek közül egyik-másik azért helyet kapott a magyar film történetében, de soha nem kiemelt helyet. Érdemes emlékezni például a hatvanas évek legzaftosabb krimi-vígjátékára, a kelet-európai James Bond klónra, ami már-már paródia súlyosságú címe - Az oroszlán ugrani készül  - ellenére nagyon is komolyan veendő fordulatot jelentett – erőszakkal, egzotikummal, szexszel és luxussal - a magyar szórakoztató mozi külön-történetében.

Jókainak az Egy magyar nábob című regénye hozta meg első nagy irodalmi és ebből következő anyagi sikerét. Amikor a 19. század ötvenes éveinek elején a megírásába belefogott, Magyarország a levert forradalom és szabadságharc utáni politikai és szellemi bénultság állapotában volt.

Jókainak az Egy magyar nábob című regénye hozta meg első nagy irodalmi és ebből következő anyagi sikerét. Amikor a 19. század ötvenes éveinek elején a megírásába belefogott, Magyarország a levert forradalom és szabadságharc utáni politikai és szellemi bénultság állapotában volt. A forradalom előzményeire, az úgynevezett reformkorra emlékező történet újra öntudatot adott az olvasóközönségnek.

Várkonyi a hatvanas évek közepén vált rendkívül népszerű filmrendezővé Jókai-adaptációival (A kőszívű ember fiai /1965/, Egy magyar nábob /1966/, Kárpáthy Zoltán /1966/). A korábbi biztos sikerek fényében egyáltalán nem tűnt kockázatos vállalkozásnak Gárdonyi 1901-ben megjelent regényének megfilmesítése. A Jókai-filmekhez hasonlóan, sőt még inkább, biztos sikerre számíthatott, hiszen Gárdonyi műve már azelőtt is, akkor is és az óta is a hazai ifjúsági irodalom kétségkívül legolvasottabb, és talán egyben legnépszerűbb darabja.

A sematizmus éveiben (a negyvenes évek végén-ötvenes évek elején) egybeesett a kultúrpolitika és a filmesek irodalmi adaptációkat illető törekvése: a hatalom azokon keresztül (is) próbálta csepegtetni az ideológiát, míg az alkotók éppen a klasszikusok filmre vitelével akarták megkerülni a cenzúrát.

Hosszas előkészületek és felfokozott várakozás előzte meg Huszárik Zoltán második egész estét betöltő filmjének premierjét. Az 1971-ben bemutatott és apránként a magyar filmtörténet kultikus darabjává vált Szindbád után mindenki a második remekművet várta. A köztes időszakban Huszárik csak néhány rövidfilmet forgatott, minden erejét és idejét a zseniális magyar festőművész életéről készítendő alkotására koncentrálta.

Radványi Géza (1907-1987) itthon forgatott rendezői hattyúdalában visszatért művészete alapeszméjéhez, melyet legszebben – és legelismertebben – a nemzetközi sikerű Valahol Európában című főművében fejezett ki. Márai Sándor öccse, a kassai Grosschmid-család sarja – Európa gyermekeként nőtt fel. Iskoláit Bécsben, Kassán, Párizsban, Genfben, Münchenben végezte, és szellemi kalandozásai közben került kapcsolatba a filmgyártással. Első hazatérése után a kor művészi átlagánál jóval magasabb szintű filmekben fejezte ki demokratikus és humanisztikus világlátását. Az 1947-es Valahol Európában után ismét emigrált, s csak a hetvenes évek végén tért haza.

„Lehet az, gyerekek, hogy egyszer az életben sikerül nekünk valami?” – teszi fel a költői kérdést a BUÉK! egyik főhőse két munkatársának a gyógyfürdő medencéjében a film elején, s már a helyszínből is sejthetjük, hogy a történet maga a kérdésre adott nemleges válasz gazdagon illusztrált kifejtése lesz.

Szabó István régi tervét valósította meg az allegória vászonra vitelével. Már az Apában hangsúlyos a motívum, az összefogás értelmének és erejének képi megfogalmazása; a Szerelmesfilm  több jelenete is kidomborítja a gondolatot. Ezúttal a rendező inkább arról kívánt szólni, hogy „az igazi küzdelem: tovább tolni a villamost.