Fejér Tamás rendező – akinek legnagyobb sikerei közé A Tenkes kapitányának tévésorozat és kétrészes mozifilmes változata tartozik – 1962-ben készült filmje akár a kádári konszolidáció óvatos kritikájaként is felfogható. Merészen szemlélve a művet a Kertes házak utcája azt vizsgálja, hogyan hat a szocializmus, a puha diktatúra teremtette anyagi jólét az egyénre. Ugyanakkor napjainkban is aktuális, hiszen ma is abszolút létező dolgokra reagál (önértékelési, önmegvalósítási problémák, elidegenedettség, házastársi elhidegülés stb.).

Az ószövetségbeli Jób „feddhetetlen, igaz, istenfélő és bűngyűlölő vala”, ám az Úr próbára tette, és egy nap alatt mindenét (hét fiát, összes szolgálóját és állatát) elvesztette. Az (eleinte) az őt ért csapásokat zokszó nélkül tűrő hős az Isten akaratába való belenyugvás szimbóluma.

Németh László 1942-ben folytatásokban kezdte írni Iszony című regényét Móricz Zsigmond folyóirata, a Kelet Népe számára. A három részből álló műnek csak az első része jelent meg így, a folytatáson több évig dolgozott, s csak 1947-ben fejezte be. A tudatregény elbeszélőmódszerét alkalmazva egy nő életútjának tükrében mutatta be azt az ember- és életidegenséget, amely egy önmagába zárt személyiséget örökre elválaszt a világtól. Az Iszony írójának talán legjobb regénye – előtte s utána nem került ki ennyire zárt, öntörvényű alkotás a műhelyéből.

Habár Gaál István ötödik nagyjátékfilmje, a Holt vidék első ránézésre – elkészültekor – aktuális kérdésekre reagál (a hatvanas-hetvenes években valóban élő probléma, a kis falvak elnéptelenedése ihlette), valójában az egyén elidegenedésének örökérvényű témáját dolgozza fel – a Cserepek előtt kilenc évvel nem a városi, hanem az egyszerű vidéki emberét.

Mifelénk nemigen kedvelik a filmesek a cirkusz, a mutatványosok világát. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány efféle témájú alkotást forgattak az idők során (Fel a fejjel, Circus Maximus, Világszám!). Nem véletlen, hogy ezek általában politikai töltetű vagy hátterű drámák voltak. Az Oscar-díjjal kitüntetett Mephisto (1981) után Szabó István folytatta és trilógiává szélesítette a hatalom és a hozzá kényszeresen alkalmazkodó egyén különféle történeti korokban játszódó drámáit.

Fábri Zoltán 1970-ben Kertész Ákos Makra című regényét szerette volna megfilmesíteni, amelyet azonban kritikus témái (a munkásosztály bemutatása, 1956-os disszidálás) miatt betiltott a kultúrpolitika. A rendszer immáron sokadszorra „megregulázott”, de frissiben újra kitüntetett (1970. április 4. Kossuth-díj) rendezője ezért egy tízéves filmtervét vette elő. Kaffka Margit 1917-ben megjelent könyve, a Hangyaboly egy zárda és az általa működtetett leányiskola életébe enged bepillantást. Fábri egészen a századelőig futott vissza az időben, hogy a jelenről beszélhessen.

Annak idején az olasz neorealista filmek hatását emlegették a Gázolással kapcsolatban, pedig csak a Gertler Viktor képviselte, jó értelemben vett polgári hagyomány köszönt vissza a vászonról. A neorealista beütést legföljebb az a tény képviselte, hogy a történet alapjául szolgáló bűnügy krónikája korábban folytatásokban megjelent az egyik országos napilapban.

A mindmáig legolvasottabb magyar író, Jókai Mór nemcsak az olvasók, hanem a filmesek körében is mindig nagy népszerűségnek örvendett. Művei alapján már a némafilmes korszakban is készültek mozgóképes adaptációk (Mire megvénülünk, Az aranyember), de forgattak filmet (vagy filmsorozatot) Az új földesúrból, a Szegény gazdagokból, a Sárga rózsából, a Rab Rábyból, A lőcsei fehér asszonyból, A nagyenyedi két fűzfából, A névtelen várból, az Erdély aranykorából stb.

Még a hatvanas évek elején, a magyar új hullám térhódítása előtt, tudták jól a profik, hogy nincsen közönségsiker filmsláger nélkül. A harmincas évek vígjátékainak, de még a drámaira hangolt történeteinek is elmaradhatatlan kelléke volt egy-egy dal, lehetőleg minél népszerűbb színész vagy színésznő hangján. Az Esős vasárnap őrzi még ezt a hagyományt, de nem a címadó betétdal miatt lett hosszú időre hallatlanul népszerű Keleti Márton filmje. Hogy miért, voltaképp érthetetlen, hiszen moralizáló erkölcsprédikációban részesültek -- főként a fiatalabb nézők -- a vetítő sötétjében.

Régi színháztörténeti emlékké nemesedett a tény, hogy a hatvanas évek legelején volt Budapesten egy társulat, amely szakítva a hazánkban is népszerű bécsi operett negédes hagyományával modern zenés darabok bemutatásával kísérletezett. Bár a Petőfi Színház társulatának csak négy esztendeje volt a musical műfajának meghonosítására, e rövid idő során is kitörölhetetlen nyomot hagyott a hazai teátrumok krónikájában. (Például itt mutatták be, és sajnos itt bukott meg, Mándy Iván Mélyvíz című darabja, amelyből jó másfél évtizeddel később Sándor Pál a Szabadíts meg a gonosztól című filmjét forgatta.)