Felhasználónév
Jelszó
Emlékezzen rám
sziasztok!
úgy látom ,végre fontos dolgokról kezdünk beszélni az ábrándozás helyett!
ha ennek az én jókedvem volt az ára, ám legyen!
ne gondolja senki, hogy mellékes dolgok ezek, mert ezen áll vagy bukik az egész! ha nem tudunk egy normális, önálló irodát bíztosítani, akkor pillanatokon belül dugába dől az egész!
hogy miért fontos ez? azért ,kedves barátaim, mert kell egy hely, ahol
csak a forgatókönyv készítése a fontos,
ahol bármikor össze lehet jönni, hogy néhányan együtt dolgozzanak,
ahol fogadni lehet mindazon személyeket, akiket érdekelnek az erőfeszítéseink, amit bárki, bármikor felkereshet,mindíg talál ott valakit, aki tájékoztatást tud adni mindannyiunkról.
ahol nem osztozunk egy másik vállalkozással, mert az én munkám például erősen zavarná, ha még egy vállalkozással vagy szervezettel kellene osztozni az irodán.
talán szokatlan sokak számára, de esetünkben meglehetősen nagy léptékben kell gondolkoznunk. idelopnék egy idézetet Mr. Dale Carnegie-től:ha el akarsz jutni valahova, viselkedj úgy, mintha már ott lennél!
magyarán, minden tettünknek és megnyilvánulásunknak a profizmusról kell szólni! olyan közegben kell dolgozni, hogy az a kívülálló és a szakmabeli számára egyaránt valamiféle magasabb minőséget mutasson!
nagyon várom már, egyébként, hogy valaki valami előzetes tervezettel jelenjen meg, pl. a szervezet felépítésével, a vállalható célokkal kapcsolatban.
érdekelne, ki mit vár attól, hogy csapaton belül kerül, és mit tud a többiek számára ajánlani?
hozzáteszem, hogy érzésem szerint nem kötelező mindenkinek földrengető aktivitást kifejteni! az alap elvárás az, hogy jókat írjunk, minden e feletti dolog plusz! azokra gondolok, akik kapcsolataik, képzettségük vagy tapasztalataik alapján hasznára tudnak lenni valamilyenmódon a társaságnak.
mániákusan szeretném létrehozni azt az alapvető műhelymunkát, amely Amerikában a legtermészetesebb dolog, tudjuk mind Goldmantól, mind Vajnától. Tudjátok, az elkészült műveket két -három ember elolvassa, kiértékeli, javaslatokat tesz, stb. ez egy nagyszerű dolog, ráadásul emilben sokakkal beszéltem már erről, a fórumon mégsem kapok választ ilyen felhívásokra.
legyen ez az első konkrét lépés! ezzel, azt hiszem, nem kell megvárni 13.-át. tehát, amilyen gyorsan csak lehet, címmel és műfajjal jelenjen meg itt, akinek "kész" scriptje van, és aki szívesen olvasná valamelyiket, itt szintén jelezheti. ez, szerintem nem túl nehéz, és végre történik valami!
mellesleg jó kis fokmérője ez annak, hogy mennyire merjük egymás elé tárni a dolgainkat! Meglehetősen intim pillanatok lesznek...
mára ennyi, esetleg késő este még benézek...
sziasztok,
Luiz
Hello...:)
Luiz...Just take it easy!...:)
Nem fölöslegesen "ugrálsz"(hely szervezése, forrásanyagok, CD stb.) Miért gondolod, hogy mindez hiábavaló? Te vagy köztünk az egyik legaktívabb. Amúgy nem akartam fárasztani senkit a részletekkel, de természetesen van irodám, faxom, telefonom, netem, iratgyűjtő szekrénykéim stb. Szóval van lehetőség a dolgok működtetéséhez, csak az a kérdés, hogy a működést hogyan fogjuk finanszírozni? Lásd felvetésemet ezzel kapcsolatban 130-ik üzenet. Érdekes módon ezzel már senki/még nem foglalkozik, pedig nem mellékes.
Amúgy a negatív kicsengésű mondatot zokni "szájából" hallottam, egy kicsit korai még a bizalmatlankodás.
Ugyanazért a célért hajtunk mindannyian, kérem szépen, hogy ne idegeskedjünk, hanem inkább dolgozzunk. Luiz, ha én vagyok az oka, amiért ideges vagy, megkövetem magam.
screeny...:)
hello.
csak néhány gyors kérdés:
mik azok a negatív dolgok, amiket itt látsz?
mik azok a dologi feltételek, amikkel rendelkezel? van iroda, amit használhatna a szövetség? ahol nap mint nap megfordulhatnánk ügyes-bajos (szakmai)dolgainkkal? van technikai háttér, amit mindenki igénybe vehet? megvannak a források?
van egy program, ami köré szervezni lehet az egész zsibvásárt?
ha mindezekre van valami elképzelés, miért nem lehet válaszolni a kérdéseimre? (122. hozzászólás) sürgősen valami rendszert kéne vinni a dologba, mert én nem nagyon akarok hülyét csinálni magamból! nagyon örülök, hogy más is mozdul az ügy érdekében, de legalább nagy vonalakban tudni kéne, hogy ki min dolgozik, nem szívesen futnék felesleges köröket!
bocs, ha dühös vagyok, de eddig úgy tűnt, hogy én ugráltam minden miatt, aztán most előállsz, hogy ez mind nem kell, mert megvan a megoldás?
sziasztok...
Valamiféle negatív kicsengésű üzeneteket látok megjelenni. Miért?
Más: Többen megkerestek emailben, hogy nem mi lesz a szervezettel, ögyvitellel stb. Másoknak is megírtam, de ide is felírom, hogy világos legyen. Szívesen elvállalom a szervezet ügyvitelét, természetesen ha ti is így gondoljátok. Engem nem lehet csak úgy lerázni és meg vagyok áldva egészséges önbizalommal is. Minden szükséges dologi feltétellel rendelkezem. A szövetség működési költségeiről még senki nem beszélt, pedig már néhányan feltettük ezt a kényes kérdést. Én egyelőre állami forrásokban gondolkkodom. Mivel non-profit szervezet leszünk, meglátjuk, hogy tudunk-e valamiféle állami segítséghez jutni. Amúgy meg ez egy érdekvédelmi szervezet és "szakemberek" is képezünk, amellet a magyar filmipart próbáljuk egy kicsit felpezsdítení a magunk módján és lehetőségeinkhez mérten.
zokni...->
Vannak itt emberkék, akik azért rendelkeznek kapcsolatokkal és ha te még nem is tudsz róla, azért tartogatunk meglepetéseket még:)
screeny:)
Hello Luiz!
ok rendben !
Őszintén szólva fogalmam sincs hogy hova növi magát ki ez a szervezkedés de nagyon kíváncsi vagyok...
egyébként az lenne a legjobb ha valaki aki volt a schilling féle Tanfolyamon elhozná a jegyzeteit
...más... ha valakinek van különböző történet ötlete (szinopszis ) de valamiért nem tudja, vagy nem akarja megcsinálni akkor akkor lehetne itt egyfajta börze is....
Üdv.... (legközelebb csak hétfőn...)
most csak egy rövid kérésem lenne: a továbbiakban, aki bejelentkezik nálam a találkozóra, írja meg azt is, hogy a nevét megírhatom-e itt a topicban, vagy meg kívánja őrizni az inkognitóját. Minderre a további félreértések elkerülése végett van szükség.
amennyiben az eddigiek közül valaki nem vette jó néven neve megjelenését ,elnézését kérem!
Köszönöm a figyelmet.
ez csak egy próba
kösz hogy felraktad a levelem
most egy 3.gépről végre sikerült önállóan is... szóval a gépekkel, vagy ezzel az oldallal volt a gond, nem velem
lényeg az, h baromira örülök nektek, most csak ennyit. később majd többet, m mondandóm-kérdésem ezer
mókus(az örsből)
hello, Zokni!
úgy jössz, ahogy tudsz. sok vidéki versenyző jelentkezett,hiszen Bp nem a világ közepe... valóban én küldtem a rough draftot, de azért itt a címem megint.
publicagent@freemail.hu
valamilyen módon biztos, hogy részt vehetsz a munkában, de részleteket még ne kérj! távollétedet csak abban az esetben nézzük el, ha sokat írsz!
egyszer majd meg is mutathatnál belőle valamit...
addig is maradok tisztelettel:
Hello Luiz !
Én megírom neked a nevemet (természetesen) sőt tagja is szeretnék lenni ennek a "nemtudomminek", de nem biztos hogy 13-án tudok menni (miskolci vagyok egyébként)
Mi is a E-mail címed..? (ha Te ajánlottad a "Rouhg draftot" akkor megvan a címed.... ezt meg tudom nézni, de azért írd meg légyszíves hogy hova írjak
...remélem nem nagy baj ha nem mindig tudok Miskolcról elmenni...
Sziasztok...:)
Szeretném egy hölgyemény levele, amit ide a fórumba szánt.
"Magamról annyit, h olvasva titeket, talán az első nőnemű egyed vagyok köztetek.. schillinges tanítvány. megélhetési duna tévés szerkesztő. dokfilmesnek definiálom magam 97 óta. NKA-as támogatással szülök egy könyvet emellett. van rá jelentkező hazai cég. megvenni és legyártani is. esetleg velem rendeztetve.jaj.sosem akartam írni, de nálam a sors dönt mindig, az élet improvizál. meglátjuk Goldman olvasva és szeretve, van fénymásolásra felajánlható Howard: Screenwriting-om, Final Draft 5-tel írok... igen kis önbizalommal.Dokfilmesként sűrű életet élve-látva utcán heverő anyagokból... és jönnék 13-án. véletlenül pont azaz egy napom még szabad.
bernadett"
nagyon kihalt ez a fórum, mióyta megírtam a találkozó helyét... most két hétig nem is fogunk egymáshoz szólni?
nekem azért akad némi mondanivalóm.
először is dühös vagyok, mert tegnap írtam egy ragyogó esszét, azt hittem, fel is töltődött ide, aztán most nem látom sem itt, sem a gépemen! Arról volt szó, hogy Varsányi Ferenc, a neves rajzfilmrendező megcsinálja az egyik nagy magyar klasszikust animációs filmen. Rejtő jenő hallhatatlan művéről, a Piszkos Fred, a kapitányról van szó. Ez eddig csodálatos hír, de nekem sok minden rosszul esik, ami e körül történt.
Az, hogy megszerezték a forhgatókönyv megírására a legnagyobb amerikai komédiaírót, előny a filmnek, de biztos vagyok benne, hogy hátrány P. Howardnak. Nem hiszem, hogy azt a jellegzetes szellemiséget más is tudja, és nem csak az, aki eredetiben olvasta a könyvet. Katz számára előbb lefordították angolra, aztán Ő egyszerűsítette a sztorit, tömörítette a dialógusokat. biztosan jó, amit csinált, de hogy kevés köze van Rejtőhöz, azt most nagyjából borítékolni lehet.
Rejtő humora nagyrészt nyelvi humor. hogy hangzik majd a filmen kedvenc mondatom: "Piszok Alfréd pedig ül a ládán, miben valék, és dohánzza.."
nagy nemzetközi koprodukcióban készül a film, itthon csak a kulimunkát végeztetik, vagy annak is csak egy részét. viszont lehet, hogy cserébe valamelyik figura Leonardo DiCaprio hangján szólal meg.
Az Úr legyen irgalmas hozzánk!
ennek ellenére, a film még ragyogó is lehet! sőt, én személy szerint nagyon szurkolok, hogy így legyen, csak félek, hogy megint egy elcseszett valami kerül a mozikba, mint annak idején a Bujtor-féle fércmű!
Imádkozzunk, hogy a Mindenható megvilágítsa az Ő elméjüket, és mindvégig tudják, mit cselekszenek!
De azért nagy kár, hogy nem találtak egy magyar tollnokot, aki filmre írhatta volna ezt a felejthetetlen társaságot...
vissza a munkához:
a fórumon rendszeresen megjelenők közül még teamwork100, (Kazi), Fanyúl és Zokni nem emilezett nekem, "rendes" nevét közlendő. feltéve, hogy ott akarnak lenni 13.-án. ez nem az éán dilim, mindössze ennyit kérnek tőlünk a színhelyért cserébe. Sok?
fent nevezett Urakkal együtt eddig 14 fő a létszám, tehát érdeklődés van, aki kért anyagot fordításra, annak külön köszönöm.
hadd írjak ide egy külön speciális köszöntést Kohán Zsizsinak, aki rendszeresen olvassa a fórumot, a találkozóra is jön, de a tecsnika ördöge valamiért nem engedi őt ide regisztrálni. Szia, Zsuzsi!
mivel látom, hogy lusták vagytok írni, adok egy kis gondolkodnivalót!
-jegyezzetek fel minden olyan ötletet, amely a működés feltételeinek biztosítására megoldást nyújthat. (nem elég annyi, hogy szponzor, vagy pályázat! Melyik szponzor, milyen pályázat, mennyit és mit biztosít!)
-ha mi szervezetté állunk össze, ki és hogyan csatlakozhat a későbbiekben?(itt egy nagyon érdekes kérdésre leltem! nevezetesen hogy teszem fel, a filmszakma azon képviselői, akik most leginkább kapcsolati tőkéjük és kiváltságos helyzetük alapján vannak előnyös pozícióban, belépnek a Szövetségbe. Megtehetik. aztán, mivel az ő lehetőségeik jelenleg messze meghaladják a miénket, lassan átveszik az irányítást, és mi szép lassan megint kapun kívül találjuk magunkat... )
-ki az, aki egyáltalán valamennyire részt tud vállalni a napi operatív feladatok ellátásában? (szept. 14.-től ez az internetes nyüzsgés már édeskevés!)
hát dióhéjban most csak ennyi, mert sietek!
Ajánlom figyelmetekbe
<<<----ezt a cikket PORTÉ (Andy Vajna)
sziasztok, szaktársak!
örülök, hogy ilyen nagy a forgalom az oldalon, sajnos, engem a gprs megint elvágott egy időre a külvilágtól...nem henyéltem addig sem, elintéztem a helyet.szeptember 13.-án mindenkit szeretettel várok a Közgazdasági Politechnikum színháztermében, amely a IX. kerületben , a Vendel u. 3 sz alatt található.én ott leszek már tíz órától, de azt kérik, hogy még a rendezvény előtt adjam le a résztvevők névsorát, a biztonsági szolgálat ugyanis csak azt fogja beengedni, aki regisztrálva van. várom tehát az emileket azok részéről, akik a tisztes polgári nevükön nálam még nem jelentkeztek be.fix pont, hogy lesz egy rövid előadás, amit Csaba barátunk fog tartani a szerzői jogokról, a jogvédelemről, stb. Ő jogász, tehát valamit biztosan tud, ha az idevágó előadásokat nem bliccelte el, legújabb és nyílván eget rengető forg. könyve miatt.az a karakter név egész karakteres!aki jelentkezik emilben, az kapni fog egy térképvázlatot is, hogy odataláljon a vendel utcába. egyébként ez a hely a Klinikák metrómegállótól 2 percre található. ki a metróból, át az Üllői út másik oldalára. ( A zebrán!) Pár lépést jobbra, aztán balra befordulsz. Mész, mész, az első keresztutca a Tűzoltó, de te nem dőlsz be ennek, csak mész tovább egyenesen. Odaérkezel egy trükkös sarokhoz, ahol, ha nem akarsz egyenesen menni, (és te nem akarsz!) csak balra fordulhatsz. Hát legyen! a sarkon ott áll a Lővey gimnázium, de te csak gyere tovább, mert a vele szomszédos épület már a Poli, ahogy a bennfentesek nevezik. a kapura ki fogok tenni valami jelet, hogy tudd, jó helyen jársz.nos, egyenlőre ennyit tudtam elérni...azonkívül aki tud angolul, szintén jelentkezzen, mert adok neki egy rövid anyagot fordítani. olyan anyagról van szó, amely az önképzéshez elengedhetetlen. egyedül nem bírok vele, mert egynek 13.-ig túl sok.várom az emileket, helló!Luiz
Hello fanyúl
természetesen tiszteletben tartom a mit írsz, sőt azt azért el kell mondanom hogy az ilyen filmeknek is lehet értékük de én mint amatőr forg. köny író kevesebbet tudok belőle profitálni, mert ezek a filmek elsősorban a zseniális vágásról, operatőri munkáról, számítógépes trükkökről, profi kaszkadőrőkről, filmzeneszerzésről szólnak elsősorban... Én meg csak ütögetem itthon a billenytyűket (kvázi csak egy történetet mesélek el papíron..) ezért is érdekes kérdés (amit már feltettem itt) hogy egy forg. könyv hány százaléka egy jo(vagy rossz) filmnek
üdvözlettel!
Sziasztok...:)Elöszőr szeretném egy kicsit "gorcső" alá venni a szervezettel kapcsolatos gondolatokat.Vallom, hogy a szövetségnek komolynak és magas kvalitásunak kell lennie, ami kitermeli a maga íróit és minőséget biztosít. A védjegy valmi hasonló kell, hogy legyen. Lenne egy fontos kérdésem, amit ha valaki meg tud válaszolni, akkor sokkal előbbre leszünk, azt hiszem. Miből finanszírozzuk a szervezet működését? Nem egy egyszerű dolog. Véleményem szerint, mivel ez egy non-profit szervezet, a működésre lehetne állami támogatásra pályázni. Termszetesen ez nem azt jelenti, hogy az állambácsi diktálna nekünk, de a pénzügyi dolgokat bármikor ellenőrizheti, hiszen ő biztosítja rá a keretet(legalábbis egy részét). 13-án majd megbeszélhetjük a szervezet felépítését, legalább a fő irányvonalát. Én komolyan veszema dolgot, mert nem csak hazai dolgokban kell gondolkodni. Van egy eléggé fontos tény, amit sokan figyelnek és egyfajta bizotsítékot is jelent. Konkrétan arról beszélek, hogy ha külföldön vhová elküldöd a biodat, vagy query lettert írsz és az szerepel benne, hogy a tagja vagy Magyar Forgatókönyvírók Szövetéségének az már nyom a latba. Modt kezdtem el töltögetni a WGA működését. Megpróbálok majd egy tiszta képet összehoznia dologról.
Szépjónapot az egybegyűlteknek!
A napokban találtam ide és végigolvastam az eddigieket. Az ötleteket és gazdáikat üdvözlöm, ill. mindenkit :); jó látni, hogy megcsillan a lehetőség, végre "itthon" megmozdul valami. Bár én egyelőre biztonságos távolságra vagyok a filmtől (legalábbis ahhoz, hogy valami idiótaságot csináljak :)), de évek óta érlelődő érdeklődésem arra ösztönöz, integessek, én is itt vagyok. Írni nem írtam szinte semmit, a történetekkel, karakterekkel fejben fociztam, s általában csúnya zakó lett a meccsek vége. Kedves öreg elnyűhetetlen tanítónk szavait (lentebb már megvolt az idézet, ha jól emlékszem) szem előtt tartva azonban lehet ez még másképpen is. A magiszterek mellé novíciusnak (vagy tetszés szerint kibicnek :)) felvételem kérném... ha mást nem is, de sörözni legalább szeretnék :)
Üdv még egyszer mindenkinek és sok sikert+kitartást, szóval minden jót!
Rubint
...és persze a korai Woody Allen klasszikusok.....!!!!!!!
bocs
hello evribadi (mert nem tudok jól angolul..:)
Luiz ! Elnézést de nem tudok folyamatosan fent lenni a neten...
Én a filmnovella kérdésében abszolút semleges vagyok, csak amikor befejeztem a novellát akkor jöttem rá hogy, olyan dolgokat tudtam elmondani amit a forgatókönyvvel nem, hiszem ott már csak képek, jelenetek párbeszédek vannak (vagy csak akkor ha, ha személyesen verbális módon lennék kapcsolatban pl. a rendezővel, v. producerrel...)
Andy Vajna többször hangoztatja hogy ha olvasna egy jó forg. könyvet itthon akkor biztos megcsinálná.... hát nem tudom... Ő aki "ilyen" filmekre szocializálódott nem tudom mit kezdene egy "low budget" filmmel pláne ha dráma v. nem kommersz....
(azt el kell mondanom magamról hogy SOHA soha nem láttam még a csillagok háborúja , a terminátor, a a herry potter, a rambó és hasonló filmek egyetlenegy részét sem...
viszont kedvenceim: Forman: Regtime, "kakukfészek" Fellini: Országúton, Wajda : Hamu és gyémánt, Welles : Aranypolgár, A. Parker: Madárka, V. de Sica: Biciklitolvajok, Rain man, American Beauty, Taxidriver, Szász: Wojcek, Gothár: Megáll az idő, Sándor P. :Ripacsok... Meg Chaplin "egész estés" filmjei (kb 8 db)
...azt árulja már el nekem valaki hogy egy ilyen T3 tipusú filmnek milyen lehet a forgatókönyve (az mondta Vajna hogy amikor elolvasta el volt ragadtatva...!!!!! (ÉDES ISTENEM...:)
Más... olvasom ezt a Goldman féle könyvet és a sorok között azért ki lehet olvasni belőle hogy "nyájas olvasó csinálhatsz te bármit ha nem vagy jó helyen jó időben..." (kicsit helyre teszi az embert, de jó könyv, engem leköt..)
Egyébként a drámától azért írtóznak a "mai emberek" mert egyrészt nem szeretnek gondolkodni (és néha itt bizony kell) , másrészt pedig rettegnek attól hogy esetleg magukra ismernek a filmben (és szembesülnek kisszerűségükkel, elesettségükkel, ) a mai emberek inkább szeretnek "hárítani" ezért menekülnek az ilyen Vajna féle filmekbe... (ezt a gondolatot bele fogom írni a következő forg. könyvembe , ha lesz..)
elnézést hogy egy kicsit csapongtam (de ha már géphez jutottam...)