Felhasználónév
Jelszó
Emlékezzen rám
Kedves Luiz!
Örülök neked, s nagyon tetszik a lelkesedésed, s mindenben igazad van!
A közszereplésről pedig annyit, hogy ha valaki egy társadalmi szervezetet akar létrehozni, sőt író, forgatókönyvíró akar lenni, ezen két ponttal már kimerítette a közszereplés fogalmát, a köz ugyanis nemcsak a média. Gondold csak végig, megírsz egy fkönyvet, megtetszik valakinek, netalántán üzletet lát benne, leforgatják, moziban is játszák, az emberek megnézik, és bizony kritizálják pro és kontra. Ha szerencséd van, téged, mint fírót nem ráncigálnak elő, csupán a rendezőt, de mi van, ha mégsem?! És hipp-hopp, máris közszereplővé léptél elő. Így hát félre az ingerültséggel, mert így soha nem lehetsz sikeres, de még keresni sem fogsz túl sokat! Egy fíró csak akkor engedheti meg magának a hisztizést, amikor már három Oscar bácsi lapul a zsebeiben!
Üdv. mindenkinek! Már várom a következő találkozót!
riposzt
:))))))))))))))))))))))))))
(Fakutya)
kedves luiz!
Éljen a teasütemény!
fawcett
kedves fawcett!
sajnos, hozzászólásoddal csak részben tudok egyet érteni. valóban, azokat a félreértéseket, amelyek kezdetben éket vertek közénk, közös erővel, és közös akarattal, sikerült kiküszöbölnünk.
riposztnak csak annyit tudok mondani, hogy valóban, volt nevezett üzenetnek egy olyan olvasata, mint amit említettél, csak a környezet, amiben a kezembe került, nem volt ideális. (nem a lakásomra, hanem az akkor érkezett levelekre gondolok).
a közszereplőkre vonatkozó állítás elméletben igaz, de két kiegészítést fűznék hozzá. pro primo: nem vállaltam közszereplést. az én olvasatomban ez úgy néz ki, hogy szükség volt valamire, amit módomban állt megtenni. ennyi. ettől igényt tartok mindarra a tiszteletre, amit én is igyekszem megadni másoknak.
pro secundo: elég könnyen provokálható vagyok, ill. olyan dolgokat is ekként fogok fel néha, amelyek nem azok.
pro tertio:ezért követi az elsőt mindig valami olyan emil, amelyben próbálom a normál kerékvágásba terelni a dolgokat, amennyiben félresiklottak.
itt kell visszatérnem arra a problémára, amely újonnan megszületett fawcett és közöttem. azért itt beszélek róla, nehogy valami hátsó szándékot véljen a felületes szemlélő felfedezni. tehát, kedves H.F! lényegileg egyet értek az általad mopndottakkal, de a sörözésre utaló felvetésedet kénytelen vagyok minden jó szándékod ellenére kategorikusan elvetni! ezen döntésem következik pedig abból a tényből, hogy én soha nem fogyasztok semmilyen szeszesitalt. (úgy értem, egyáltalán.) ez vonatkozik arra az esetre is, ha esetleg egy kávét, vagy egy jó szivart szeretnél velem megosztani!
mindez természetesen nem személyednek szól, mindössze én kiválóan érzem magam ezen szerek nélkül is!
bezzeg, ha egy jó teát, valami finom süteményt említettél volna!
az ígért anyagot gyömöszölöm, addig is, minden régi és új tagnak kívánom, hogy ne értékeljék a dolgokat túl, az energiák produktív felhasználása javallt!
üdv mindenkinek!
Luiz
Kedves riposzt!
Luizzal időközben sikerült elsimítanunk azokat az ellenéteket, melyek lényegében nem is léteztek, mi több szoros munkakapcsolatba keveredtünk, hovatovább esélyt látok arra, hogy hamarosan erős sörörözésbe fogjunk:) Remélem, luiz nevében is beszélhettem.
Kénytelen vagyok itt is elküldeni, mert nem tudom miért, de a levelező listán nem megy át. Csak nem vagyok letiltva?
Kedves Luiz!Azt hiszem, ha Fawcettet ismerned, nem itelkeznel rola ugy, ahogy ezt megtetted. Ha stilusat is ismerned, akkor pedig vegigröhögted volna azt a levelet böngeszes közben. Ahhoz kepest, hogy egymas tiszteleteröl papoltal, megis beleestel egy szamodra teljesen ismeretlen ember feletti itelkezesben. Szerintem ne tedd! Azt hiszem, hogy nem lett volna szabad visszaternünk erre a leragott csontra, hiszen nehany levellel elörebb mar lezartuk ezt a temat. Különben pedig aki közeleti szereplest akar vallalni, sokkal nagyobb türökepesseggel kell rendelkezni! (Mellesleg Fawcett csak olyan ertelemben alnev, hogy altalaban minden iro valaszt publikalaskor egy nevet maganak, ö ezt valasztotta, mögötte mar fiatalok szazai allnak sorban, csak hogy megkaphassak legujabb regenyet)Egyenlöre ennyit! Hajra!riposzt
Figyelem,kedves levő és leendő Műhely-tagok, kiváló Kertai kollegánk vállalta, hogy egybegyűjti és rendszerezi a tagok azon adatait, amelyeket azok a többiek orrára kívánnak kötni. Névjegyminta (természetesen bővíthető):
Név:
Fórumnév:
Születési év:
Cím:
telefon:
E-mail cím:
URL (személyes honlap):
Amivel segíteni tudod a Műhely munkáját:
esetleg egyéb adatok (formai mintáját lásd: http://magyar-irodalom.elte.hu/palimpszeszt/stab/vp.html ):
Végzettség:
Gyakorlati tapasztalatok:
Publikációs jegyzék, bibliográfia, filmográfia stb.:
Természetesen mindenki annyit tölt ki, amennyit jónak lát. A névjegyeket Kertai májsztró várja, gyűjti e-mail címén: gkertai@mailbox.hu
Felebarátim,tényleg nem állunk olyan jól, hogy luxusból meghülyüljünk. Aki ott volt a találkozón, tudja, hogy a cél közös, az emberek jófejek, senki nem akar rosszat senkinek. Javaslom, zárjuk le az egymás kóstolgatása című fejezetet, mert azon túl, hogy meddő és fölösleges, méltatlan hozzánk, igaz? Na ugye. Foglalkozzunk azzal, amivel kell és érdemes.Bontsuk is iziben két részre a feladatcsomagot: szervezeti ill. szakmai kérdésekre.1) A Nagy Szervezeti KvescsönJah, a gittet puhítani kell, de az is érthető, ha valaki nem szereti a sósat, a lényeg, hogy a végén sikerüljön szép átláthatóra, passzosra, igényesre szabni az üveget, s később se kelljen szívni vele.A rágódó/nem rágódó problémára egyszerű a megoldás: a találkozó ütemezését úgy kell beállítani, és meghirdetni, hogy annak elején, mondjuk 10-12 között folyik a szervezeti kérdések megbeszélése, megtárgyalása. Aki nem tagadja le rágókedvét résztvehet a szervezet tervezetének csócsálásban, aki meg rüheli az ilyesmit, az pedig kapásból csak a 13 órától kezdődő Szakmai mítingre jön. Mindenki jól jár és még anyázni és fölöslegesen unatkozni sem kell :)))Amellett, hogy mélyen és alaposan egyetértek a Fawcett által citált Kohán Zsuzsa féle „muszáj-tétellel”, úgy gondolom, kicsit érdemes finomítani a hogyanon, mert épp úgy, mint a tökölés, a kapkodás sem vezet jóra. Én egy tempós, de megfontolt ütemtervet javasolnék. Eszerint:A) várjuk meg, amíg Csaba elkészül az SZMSZ-tervezettelB) az elkészült tervezet kerüljön fel a levlistára és tegyük fel a webre is, aminek URL-jét tegyük közzé a fórumon, hogy azok is lássák, akik esetleg nem tudtak csatlakozni a levlistához vagy csak most érdeklődnek a dolog irántC) miután mindenki, aki akarta elolvashatta, megrágta, megemésztette a fent jelzett módon (pl. 10-12 között) szánjuk rá az egyik közös találkozó délelőttjét, hogy közösen is megbeszéljük az anyagról kialakult véleményeket, közben felmerült ötleteket, észrevételeket, esetleges kiegészítő, módosító javaslatokat (ez lenne a KATT: Karakter Alkotmányozó Töprengészeti Tanács :)). Az így kiegészített, megstoppolt anyagra drága jó Csabánk ráKATTanna és rákövetkező napokban az esetleges változásokat, kiegészítéseket stb. beledolgozná a szövegbe. Az így véglegesssé rittyentett szöveg újra felkerülne a levlistára, netre, ahol mindenki elolvashatja, ámulhat és borzonghat, alhat vele stb.D) A következő délelőtti KATT pedig már folyhat nyugodtan a végső változat elfogadása és a tisztségviselők választása jegyében.Így mindenkinek lehetősége van arra, hogyha kíván, résztvegyen a Karakter-formálásban (he-he), megismerjedjen a tényekkel, megtehesse a javaslatát stb. ugyanakkor elkerülhető, hogy fárasszuk vele azokat, akiket ez nem érdekel. Ez a két forduló nem sok, de legalább ennyi kell, hogy később ne bánjuk a kapkodást.2) A Nagy Szakmai VasziszdaszA szakmai részt sem árt kétfelé nyesni, úgy mint okítás és műhelymunka.A) OkosodásEnnek ütemtervét, idő- és tanári-beosztását a különböző helyeken már felokosodott belsős tanáraink feltehetőleg már gőzerővel dolgozzák kifelé – a levlistás és netes kommunikáció természetesen itt is létfontosságú.B) MűhelymunkaTalán a leghálásabb és népszerűbb program :))))Ennek ügyes-okos-hasznos módjának kitalálása jó kis kreatív házifeladat. Egy filmötletet, szinopszist nyilvánvalóan lehet azon melegében falatozni, mint pl. a legutóbbi Gyula-féle nagysikerű tűzoltó-thrillert, hosszabb anyagoknál nyilván ki kell ötleni, és meg kell oldani az előzetes tájékozódás módjait stb.
Az első pár alkalommal, az „összerázódás” időszakában a legkézenfekvőbbnek nyilván a tagok kész vagy féligkész ötletcsíráinak öntözése és palántázása tűnik. Ezt a műhelymunka dolgot is jó lenne, ha körbeötletelnénk!3) Egyéb témákA) MinőségbiztosításIgen, ebből is könnyen lehet majd valami, az elhangzott javaslatokban vannak megfontolandó ötletek, ezzel együtt én úgy érzem, kicsit még korai, hogy minden valós, gyakorlati munkát megelőzve ilyen municiózus részletességgel menjünk bele. Véleményem szerint az első néhány hónapban ki fog derülni, hogyan és miként is tud jól működni a műhely, milyen emberek csatlakoznak, hogyan tudnak növekedni a forgkönyvek. Fontossági sorrendben talán szerencsésebb, ha először ennek a folyamatnak egészséges és flott működését sikerül biztosítani. A gyakorlat és a közben felmerülő ötletek pedig szerintem meg fogják mutatni, mi a legkedvezőbb, egymást erősítő megoldás szerzőnek, Műhelynek egyaránt. Magyarán: csak olyan minőséget tudunk és érdemes biztosítani, amit előbb megteremtünk. Célnak kitűzhető a regisztrációs díj átvállalása, scriptdoktorok és javadalmazása stb., töprenghetünk az olvasóbizottságok számán és kiválasztásán stb. mindez azonban most még mérföldekre van. Most készül a tervrajz, most ássuk az alapokat, most gyűlnek a kőművesek, furcsa lenne, ha máris fellógatnánk egy Z-alakú sátortetőt a levegőbe, és az alá próbálnánk házat építeni :)) Néhány hónap múlva szerintem okosabbak leszünk, tényleg van egy csomó fontosabb, rapid dolog, toborozzunk, gyűjtsük be a tehetséges embereket a világító ötleteikkel, azaz egyelőre hagyjuk kinőni a fát, mielőtt be akarnánk cukrozni a kompótot :)) B) Arcképcsarnok és KKK (Karakter Ki Kicsoda?)Na ez viszont éppen egy fontos rapid dolog lenne és úgy tűnik, nagyon leállt. Kiváló fényképészünk (tényleg gratula a képekhez!) vállalta az arcok névvel való ellátását, ehelyen is beírom az általa megadott e-mail címet (gkertai@mailbox.hu) emélem nem bánja, ahova az albumban http://arenafilm.hu/kepek/karakter/ magukat felismerő delikvensek megküldhetik nevüket.A szuper persze az lenne, ha valakinél pedig összegyülnének a tagok megadni kívánt adatai, rövid szakmai életrajzai, ill. hogy miben van tapasztalatuk, miben tudnak segíteni stb. hogy megismerhessük és lássuk egymást akkor is, ha éppen nem vagyunk egy fedél alatt. Javaslom e projekt nevének a KKK – Karakter Ki Kicsoda? nevet. Ahogy én látom, képi identifikáció terén egész jól állunk, a többi infó megjelenése és egybeterelése azonban meglehetősen random-állapotú. A legjobb az lenne, ha valaki olyan vállalná ennek begyűjtését, aki közreműködne, ill. közvetítene a megszületendő honlap projektben.C) InfohálóHa már úgyis itt tartunk, a fentiekből eléggé nyilvánvaló, hogy a Műhely éhesen sír egy internetes hálószem után, ahol rendszerezve, frissítve és rendszerezve megjelenhetnek az aktuális tények, hírek, adatok stb. 2-3-an jelezték a találkozón, hogy esetleg van ötletük a kivitelezésre stb. Ki mit tud, van-e valamilyen fejlemény ez ügyben?Nekem hirtelen ezek jutottak eszembe. Szóljatok!Ja még egy, a Műhely jelmondatának, mottójának a következőt javaslom:Karakter Forgatókönyvíró Műhely„Mindig forgatunk a fejünkben valamit!”
Aki még nem csatalkozott, mert gondolkodik vagy szégyellős, gyűjjék sebesen, mindenkit várunk!!! :)))
Mindenkit csóklok, írjatok sokat!
Fanyúl a fasza filmek barátja
kedves Zselé!
kérlek, olvasd el a 196 számú hozzászólást, és ha tetszik, annak a szellemében folytassuk a diskurzust!
mindenkinek!
ha nem vagy a levlistán, nyugodtan írj ide, bár kevesebbet vagyunk itt, de figyeljük az oldalt!
sziasztok!
FIGYELEM...!
ANNAK AKI CSAK MOST TALÁLT RÁ A FÓRUMRA...!!!
A MŰHELY BEINDULT ÉS AZ ÉRDEKLŐDŐKET SZÍVESEN VÁRJUK A http://adatlap.mfsz.lx.hu/ LEVELEZŐ LISTÁN!!! OTT MINDENKIT ELÉRHETSZ ÉS ÉRTESÜLHETSZ A TÖRTÉNÉSEKRŐL!!!
A FÓRUM NEM HALT MEG...CSAK ÁTALAKULT...!!!
screeny...:)
>>>>>FILMFORGATÁS ÉLŐBEN!<<<<<
Ha valakit érdekel egy nagyjátékfilm forgatás, akkor mindenképpen jöjjön el. Mivel elérkezett a Nincs mese c. nagyjátékfilm (további infók a filmhu-n találhatóak) utolsó forgatási szakasza, a rengeteg érdeklődőre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy szervezünk egy nyílt forgatási napot, ahol az érdeklődők bekerülnek a filmbe. Nem hagyhatod ki, ki tudja mikor lesz a következő alkalom. Jövő hét hétfőn épített díszletben, komoly világítással és profi kameratechnikával stúdióban fogjuk felvenni egy elképzelt TV show jeleneteit, melynek műsorvezetője Novák Péter. Szóval gyertek mindenképpen!
időpont: szeptember 29. hétfő 16 óra
helyszín: TV Kispest Stúdió XIX. ker. Batthyány u. 5.
további infó: (20) 3111 601 v. (20) 417 3783
Szlamka György
rendezőasszisztens
Hello Dreamer...!
Írd meg az email címedet és én felíratlak a listára.
lehel.bihari@axelero.hu
Egyébként 40 emberker van jelenleg regisztrálva a listára, szerintem ez már nem monadható gyér érdeklódésnek.
screeny...)
Azt a levlistát, még mindig nem érem el! Így aztán lövésem nincs semmiről!
Regisztráltam, bejelentkeztem, azt mondta nincs ilyen lista!
Ennek a fórumnak a linkjével indítva, megtalálja, de nem mutatja meg !
Vagy nekem kellene továbbképeznem magam, vagy egyszerűbb megoldást keresni.
Jut erszembe, csak nekem nem megy? Nem lehet a gyér érdeklődés oka, hogy másnak sem sikerül?
Üdv!
DREAMER
futaki! nem vagyok rossszíndulatú, talán csak nem voltunk teljesen egyértelműek!
a levlistán most ment infó a következő találkozóról és a programról, de egy kicsit több aktivitás kellene, mert mára Lehel, Bóna Csaba és én visszük az egészet... elég lenne annyi segítség, hogy válaszokat kapunk a feltett kérdésekre, hogy a legjobb irányba tudjunk haladni!
a találkozó biztos, hogy messze többet ér, mint a világháló! következő okt. 20 körül.
Szevasz! kiforgatod a szavaimat, de nem érdekes, nem hiszem, hogy a többiek erre kíváncsiak. Abban igazad van: ne a "hogyan ne", hanem a "hogyan" legyen a téma. ebben viszont nem látok világosan. hol lesz az a fórum, ahol ütköztethetjük az ötleteket? és mikor találkozunk megint? úgy látom, egy pár órás találkozó nagyobbat lendít az ügyünkön, mint egy hónap a virtuális térben.
Kiváló tisztelettel: Futaki
szia, futaki!
ez így viszont nem kérdés! ki próbálta már publikálni el nem készült könyvét? megvettek olyan scriptet, ami nem volt teljes? áll emiatt valahol forgatás?
nem jó irányban megyünk! ne a tiltásokat találjuk ki, hanem állítsunk fel olyan rendszert, (ajánlom, olvasd el a "minőségbiztosításról " szóló korábbi írásaimat) ahol nem érdek gyenge minőséget termelni. ahol előnyökkel jár, ha egyértelmű lépéseket teszel azért, hogy a munkád jobb legyen!
éppen dolgozom azon, hogy hogyan lehetne ezt jól megfogalmazni, amint kész, a lev. listán mindenki megkapja, és remélem, lesznek vélemények is!
egyébként, mind korábban itt írásban, mind a találkozón leszögeztük, hogy a lehetséges kitörés egyik iránya a lehető legmagasabb minőség a munkában. hogy olvastad ki ebből, hogy fércművek kerülnek napvilágra, ha nem vigyázunk?
ha ki tudnád fejteni, hogy hogyan gondolod biztosítani a magas minőséget, írd meg, sokat segíthetsz vele!
további jó munkát kívánok,
barátsággal:
Javaslom hogy legyen a Forg könyvírói műhelynek egy mottója.
1. "CSAK TAGOKNAK, ÉS NEM TAGOKNAK.."
2. "SZINÉSZNEK TÚL ALACSONY VOLTAM... EZÉRT LETTEM FORGATÓKÖNYVÍRÓ..." :))))
na figyusz figyussz!
hogy bezárjuk magunk mögött az ajtót, nem jelenti azt, hogy kirekesztünk bárkit is. akárki jöhet, aki részt akar venni a munkában. minél többen vagyunk, annál jobb. ebben nincs vita köztünk. csupán arról van szó, hogy félkész könyveket, nyersanyagokat ne tegyünk közzé, a kíváncsi olvasók, esetleg szakmabeliek (hangsúlyozom: nem az írásban részt venni kívánók) csak a kész dolgozatokat olvassák.
Uff!