sex hikaye

György Faludy

 

actor, interview

Biography

Költő, író, műfordító, polgári családban nevelkedett. A fasori evangélikus gimnáziumban érettségizett, a bécsi, a berlini és a grazi egyetemen tanult. 1934-től jelentek meg Villon átköltései a budapesti liberális napilap, a Magyar Hírlap hasábjain. A következő évben megjelent verseskötete, a Pompeji strázsán. 1938-ban elhagyta Magyarországot. Zsidó származása és politika nézetei miatt egyaránt ellehetetlenült, és sokakkal ellentétben ő nagyon hamar megértette, hogy merre tartanak az események. A történelem sajnos őt igazolta, itthon maradt húgát a Dunába lőtték, a Villon-balladákat könyvmáglyán égették el a nyilasok. Emigrációjának első állomáshelye Párizs, majd az Egyesült Államok volt, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Három évig az amerikai hadseregben szolgált. 1946-ban hazatért, a Népszava munkatársa lett. 1949-ben hamis vádakkal elítélték, és három évre a recski büntetőtáborba zárták. A Recsken írt versei először Münchenben jelentek meg 1983-ban, Börtönversek 1949-1952 címen. Szabadulása után fordításokból élt. 1956-ban Nyugatra menekült. Londonban telepedett le, ahol 1957-től az Irodalmi Újságot szerkesztette. Londoni tartózkodása alatt 1960-61-ben angolul írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, mely az 1962-es Londoni kiadás után magyarul először 1987-ben az AB Független Kiadónál jelent meg kalózkiadásban. 1963-1967 között Firenzében, majd Máltán élt. 1967-ben Torontóba költözött. 1980-ban, New York-ban jelentek meg összegyűjtött versei. 1988 novemberében újra hazatelepült. Művei a rendszerváltás után végre legálisan is megjelenhettek. A 90-es években több új verseskötete és számos fordításkötete is megjelent. 1994-ben megkapta a Kossuth Díjat. Pokolbeli napjaim után címen 2000-ben látott napvilágot önéletrajzi visszaemlékezéseinek folytatása. Faludy György 2002 nyarán feleségül vette Kovács Fanny költőnőt.

Filmography

actor
 
2006 Faludy szerelmei
1999 Kalandozásaink Faludy Györggyel
1988 Faludy György, költő
interview
 
2006 Boldog napok, hulló csillagok

 

Reference

pictures
No picture
Videos
No video

Genres

portrait
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu