Mihajlovics Dosztojevszkij Fjodor

Orosz író. A világirodalom és az orosz irodalom mindmáig legnevesebb képviselőinek egyike, a 19. századi orosz irodalom diadalra jutásának kulcsfigurája, az ún. filozófiai-ideológiai regény vagy eszme-regény műfajának megalkotója, a lélektani regény mestere. Apja, Mihail Andrejevics Dosztojevszkij fösvény és goromba katonaorvos volt, anyja Marija Nyecsajeva romantikus ábrándozó nő, akit a férje állandó féltékenységgel üldözött. Szigorú családi légkör uralkodott a házban az apa miatt. Fjodor Mihajlovics második gyermekként született, hét testvére volt. 1837-ben vesztette el anyját, és ekkor a család is széthullott. 1837 májusában az apa úgy döntött, hogy két legidősebb fiát a Hadmérnöki Intézetbe küldi, így került Fjodor Mihajlovics Szentpétervárra. A szigorú katonai intézményben komor, zárkózott emberré vált, elhagyta régi jókedve. Közben apját, ki akkor már erősen rászokott az italra, parasztjai egy konfliktus miatt agyonverték. Ezután a gyám Dosztojevszkij sógora lett. Az írót 1841. augusztus 5-én tisztté avatták. 1843-ban végre elvégezve az Intézetet és mérnökhadnagy lett. Az iskolaévek alatt rengeteget tivornyázott, szórta a pénzt, kölcsönöket vett fel, a tékozló fiú életét élte. Első munkája megjelenése után lemondott állásáról, és romantikus olvasmányai hatására írni kezdett. Állás és támogatás nélkül, szinte nyomorban tengődött első munkája, a Szegény emberek (1845) megírása közben, mely Belinszkijhez, a kor tekintélyes kritikusához eljutva sikert aratott, és ennek kezdeti mámora magával ragadta az írót. Írói tervei szerint azonban már a pszichikum mélyébe kívánt hatolni... Hamarosan elkészült újabb regényével, A hasonmás-sal (1846), melyet azonban már csalódottan, hűvösen fogadott a kritika. Akárcsak következő művét, A háziasszony című elbeszélést. A kritikus kezdeti elragadtatása támadásba torkollott, mivel eltért gondolkodásuk Istenről, az ész mindenhatóságáról, az irodalom szerepéről. Turgenyev, Nyekraszov és mások is heves támadásokat intéztek az író ellen. 1849-ben önvizsgálatot kezdett, s belefogott első nagyobb regényébe, a töredékben maradt Nyetocska Nyezvanová-ba. Dosztojevszkijt anyagi és morális sorsa arra késztette, hogy alaposabban körülnézzen és politika-filozófiai gondolatait megfogalmazza. Az író a Petrasevszkij-kört látogatta, melyben a pétervári tisztikar és értelmiség csoportosodott, s melynek radikálisabb tagjai kisebb csoportot hoztak létre, hogy titkos nyomdát készítsenek tiltott politikai röpiratok terjesztésére. A terv nem valósult meg, mivel 1849 tavaszán a rendőrség lecsapott a csoportra. Dosztojevszkijt is letartóztatták, kényszermunkára ítélték. Visszatérése után a nagyvárosban újra bekerült az irodalmi- és közéletbe. 1862-ben két és fél hónapos utat tett Nyugat-Európában, bejárta Németországot, Svájcot, Ausztriát, Franciaországot, Olaszországot. Utazásai során a társadalmat, az embereket figyelte meg. Hazatérve megjelentette különös művét, a Téli jegyzetek nyári élményekről útirajzot. 1861-ben megjelent Dosztojevszkij esztétikai cikke, melyben elhatárolódott a "tiszta művészet" képviselőitől és az irodalomból közvetlen hasznot húzni kívánóktól. 1864-ben megkérte egy arisztokrata nő, Anna Korvin - Krakovszkaja kezét. Ám elutasítást kapott. Több katasztrófa után a következő negatív, tönkretevő élménye a rulettasztal mellett eltöltött időszak, mely élményanyagot biztosított A játékos megteremtéséhez, az író legolvasottabb regényének megírásához. 1866 elején Dosztojevszkij már kilátástalanul tengődött, s magára vállalta bátyja váltóit is. Idő közben megnősült és újra külföldre távozott, ahol négy évet töltött el (Drezda, Bázel, Genf, Vevey, Bologna, Prága). A hazatérő írót hitelezők zaklatták, fenyegették. Felesége kezébe vette férje műveinek kiadását, így a 70-es évekre felszámolta a család adósságát, megszüntette a válsághelyzetet. Életének utolsó éveit kemény munkával töltötte, s közben külföldön is kezelték. Súlyos tüdőtágulásban hunyt el Szentpéterváron.