István Örkény

Örkény jómódú zsidó polgárcsaládban született a tízes évek elején. 1930-ban érettségizett a Piarista Gimnáziumban, majd a Műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be. 1932-ben átiratkozott gyógyszerész szakra, ahol le is diplomázott 1934-ben. 1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt. 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök. A világháborúban munkaszolgálatos a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza. 1954-től a Szépirodalmi Kiadó lektoraként dolgozott, 1958 és 1963 között a forradalomban való részvétele miatt publikációs tilalmat róttak ki rá - ez idő alatt az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott vegyészmérnökként. Az ötvenes években ismerkedett meg Radnóti Zsuzsával, akivel 1965-ben kötött házasságot. Örkény a magyar abszurd dráma kitűnő képviselője. Írásait groteszk humor hatja át, nincs bennük egyértelműen jó vagy rossz ember - a tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre. Első elbeszélése a Szép Szóban jelent meg 1937-ben Tengertánc címmel. Főbb művei: Amíg idejutottunk, Hajnali pisztolylövés, Lágerek népe, Budai böjt, A borék, Idegen föld, Voronyezs, Házastársak, Koránkelő emberek, Négy vidám jelenet, Hiszek a szabadságban, Hóviharban, Ezüstpisztráng, Nehéz napok, Jeruzsálem hercegnője, Nászutasok a légypapíron, Egyperces novellák, Vérrokonok, Meddig él egy fa?, "Rózsakiállítás", Az utolsó vonat, Kulcskeresők, Élőszóval, Négykezes regény tanulságos története, Forgatókönyv, Párbeszéd a groteszkről, Batik, Visszanézve. Arcképek, korképek, Négyeskönyv Díjai: 1955, 1967 - József Attila-díj 1973 - Kossuth-díj