Anikó Nagy
70
(02 February, 1955 )
actor, director, screenwriter, news-editor
Biography
"Budapesten született, és közvetlenül az érettségi után - első nekifutásra - felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Ádám Ottó osztályába. Főiskolai éveinek különös jelentőséget adott a zenés színház nagy alakjának, az akkor még tanító Nádasdy Kálmánnak gondoskodó figyelme. Színészéletét Szegeden kezdte - csupa prózai szerepekkel mutatkozott be. Babarczy László hívására Kaposvárra szerződött, ahol megkapta élete első nagy zenés feladatát: Bernstein Candide-jának Kunigunda szerepét. A kaposvári zenés és prózai sikerek után 1982-ben jelentkezett az akkor alakuló Rock Színházba. "Láttam a Sztárcsinálókat, és rögtön tudtam, ez az én műfajom, én ide tartozom" nyilatkozta évekkel később. Meghatározó szerepek egész sorát játszotta el. A debreceni Csokonai Színházban vendégként játszotta el a musical irodalom egyik meghatározó szerepét, a La Mancha lovagja Aldonza figuráját. 1988-ban lépett először színpadra azzal a szereppel, amelyet rajta kívül csupán példaképe, Barbra Streisand játszott el (ő is csak filmen). A Yentl című zenés monodráma eljátszásának nagy része volt abban, hogy 1989-ben Jászai Mari-díjjal tüntetik ki. Kocsák Tibor és Miklós Tibor az ő alakjára és vokális képességeire alapozva írta meg az Anna Karenina című musicaloperát, melynek ősbemutatója után felvett lemez - Anikó énekével - kivételes sikert aratott itthon és külföldön. A Rock Színház megszűnése után eljátszotta a Fame (Hírnév) Miss Sherman-jét, az Utazás női főszerepét, Lady Ashtont majd 2000-ben alapító tagja lett a Piccoló Színháznak, ahol az új társulat legjelentősebb produkcióiban fontos szerepeket kapott. (Rent, Jézus Krisztus Szupersztár, West Side Story, Nana) Ő az a színésznő, aki ugyanolyan etalonná tudott válni a musical magyar előadói számára, mint a műfaj külföldi hírességei."
Forrás: Atlantis - az elveszett világ nyomában... című musical sajtóanyaga
Filmography
actor
|
---|
2004 |
Páternoszter |
2003 |
Szabó Magda és a Für Elise |
1973 |
János vitéz |
director
|
---|
2004 |
Fordulópont 28% |
Újra Berlin |
screenwriter
|
---|
2004 |
28% |
news-editor
|
---|
1999 |
Bábemlék |
Credited with |
Ádám Fillenz
- director of photography
András Petrik
- director of photography
Anita Németh
- screenwriter
Anna Györgyi
- actor
Antal Farkas
- actor
Attila Csepela
- director of photography
Balázs Simonyi
- actor
Csaba Nagy
- director of photography
Dániel Béres
- director
Erzsébet Kútvölgyi
- actor
Erzsi Pártos
- actor
Eszter Palócz
- actor
Gábor Dióssi
- actor
Gábor Szepesi
- director of photography
György Bárdy
- actor
György Cserhalmi
- actor
György Durst
- producer
György Farkas
- director of photography
Iván Henrik
- director of photography
János Körmendi
- actor
Klára Kassai
- director of photography
László Ramm
- director of photography
Magda Szabó
- actor
Marcell Jankovics
- screenwriter
Mária Vizi
- director
Miklós Dörögdi
- news-editor
Péter Bársony
- sound engineer
Péter Eszenyi
- actor
Péter Szoboszlay
- screenwriter
Sándor Petőfi
- writer
Szabó Gábor Mády
- actor
Tamás Sipos
- screenwriter
Wanda Kiss
- editor
Zoltán Bacsó
- director of photography
|
Genres
drama educational
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu
Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
Links |
Port.hu |