sex hikaye

Mikszáth Kálmán - Hagyományok és értékek (Mikszáth Kálmán - Hagyományok és értékek)

30 MINUTES,
educational COLOR Hungarian-Slovakian

CAST

director Nagy Imre T.
  director of photography István Nagy
  music Marek Horňák , Tibor Viszlai
     
     

SYNOPSIS

"Egy írót kitüntetni nem lehet sem diadalkapuval, sem koszorúkkal úgy, mint azzal, ha őt műveiben megismerik. Ez a legnagyobb jutalom." Az író ezen gondolatait mottóul is választhatták volna a magyar, szlovák és cseh szakértők bevonásával rendezett nemzetközi tudományos konferencia szervezői (Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma). Mikszáth Kálmán műveit eddig 31 nyelvre fordították le, s már magában ez a tény is igazolja, hogy a palóc író nem csupán a magyar olvasókhoz, hanem minden gondolkodó emberhez szól. Amint az idegen nyelvű résztvevők nyilatkozataiból kiderül, minden nemzet, még a kínai is tanulhat tőle. A konferencia érdeme, hogy több előadó egészen új olvasati lehetőséget is felvetett, pl. Mikszáth és a technika viszonya. A résztvevők ellátogattak a szklabonyai Mikszáth - házba és Horpácsra, Mikszáth néhai lakhelyére is.
A film külön érdeme, hogy a magyar megszólalók fordítása szlovák, a külföldieké pedig magyar feliratban segíti az elhangzottak befogadását!

PICTURES
NO_PICTURE
Video
NO_VIDEO

LINKS

Port.hu
NOTE