filmelemzések

Herskó János szivárványos életművében -- mely az ötvenes évek közepétől 1970-ig, Svédországba való disszidálásáig, mindössze hat nagyjátékfilmet jelent --,  a Vasvirág olyan, mint a szerelemgyerek. Herskó sokat szolgált érte. Többek közt A város alatt (1954) című sematikus filmmel a metróépítésről. Valójában rendezővé eszmélése első pillanataitól a Vasvirágot szerette volna megrendezni, mert imádta Gelléri Andor Endre novelláit, melyekből a forgatókönyvet összefűzte, s fontos hatás volt számára Marcel Carné lírai realizmusa, melynek stílusjegyeit -- filmtörténetünkben jószerint egyedül --, a Vasvirág kétségkívül magán viseli.

A magyar rendezők a hatvanas évek közepétől újra és újra kísérleteztek a „cseh titok” megfejtésével. A cseh-típusú vígjátékban valószínűleg a líra és a groteszk, a bohózati és a melankolikus elem, a dráma és a fecsegős anekdota arányai hordozzák ezt a titkot. Hogy ezek arányok mennyire a cseh kultúrában gyökereznek, hogyan, miképpen ültethetők át idegen talajba, arról nem tudunk semmi bizonyosat. Hiszen nem lehet azt mondani, hogy az átültetési kísérlet eleve reménytelen, ha egyszer volt, akinek sikerült, vagy volt, amikor sikerült.

Erdély Miklós a kevesek filmrendezője. Talán természetes ez, én mégis bajnak érzem: Erdély Miklós ugyanis a magyar kísérleti művészet (irodalom, festészet, film) Kassákot követő legfontosabb, legeredetibb alkotója. Kassáknak sincs tömeg-olvasótábora, róla azonban szerencsére mégsem mondhatnánk, hogy „a kevesek költője”. Erdély ráadásul nemcsak költő, hanem a tömegművészetnek is mondott film művelője volt. Életében egyetlen filmjét sem vetítették nyilvános előadáson. Baj, ha ennyire megelőzi valaki a „közízlést”.

Jókainak az Egy magyar nábob című regénye hozta meg első nagy irodalmi és ebből következő anyagi sikerét. Amikor a 19. század ötvenes éveinek elején a megírásába belefogott, Magyarország a levert forradalom és szabadságharc utáni politikai és szellemi bénultság állapotában volt.