sex hikaye

Így kérdezünk mi 2015



Így kérdezünk mi 2015

Idén is beszélgettünk rendezőkkel, színészekkel, operatőrökkel, producerekkel, hangmérnökökkel, most pedig összeszedtük 2015-ben készült interjúinkat. Olvasd újra, hogy mit gondoltak az elmúlt egy évben a magyar filmesek!



A dosszié kiemelt anyagai
Nemes Jeles László: Öt éve vagyok a krematóriumban

Nemes Jeles László: Öt éve vagyok a krematóriumban

Öt éve első mozifilmjén, a Saul fián dolgozik, amelyet idén beválogattak a Cannes-i Filmfesztivál versenyszekciójába. Nemes Jeles Lászlóval beszélgettünk. tovább

Article ikonCikk
Röhrig Géza: „A szemünk előtt mozdult meg sokszor az anyag”

Röhrig Géza: „A szemünk előtt mozdult meg sokszor az anyag”

Röhrig Gézával, a Cannesban versenyző Saul fia című magyar film főszereplőjével még a fesztiválra indulása előtt beszélgettünk. tovább

Gyürke Kata | 2015. máj. 17.
saul fia, Röhrig Géza, interjú, Cannes 2015, Nemes Jeles László
Article ikoncikkek
Zányi Tamás: Hallani az ajtónyikorgás dallamát

Zányi Tamás: Hallani az ajtónyikorgás dallamát

Idén májusban megnyerte Cannesban a Vulcan-díjat a Saul fiáért. A hangmesterrel beszélgettünk többek között formabontó forgatókönyvekről és irritáló szőrös mikrofonokról. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. jún. 11.
interjú. hangmester, Zányi Tamás, Saul fia, Cannes, Vulcan-díj
Article ikoncikkek
Horváth Lili: Anyja neve Formanek Mária

Horváth Lili: Anyja neve Formanek Mária

Tegnaptól látható a Karlovy Varyban díjazott A szerdai gyerek. A rendezővel beszélgettünk castingról, amatőr szereplőkről, cinkosságról és párizsi mozikról. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. dec. 4.
interjú, nagyjátékfilm, a szerdai gyerek, horváth lili, karlovy vary
Article ikoncikkek
Pater Sparrow: „Számomra a film művészet”

Pater Sparrow: „Számomra a film művészet”

Gigor Attila, Sándor Pál készülő filmjeinek vizuális koncepciójáról, a látványtervezés szerepéről és új filmtervéről is beszélgettünk Pater Sparrowal. tovább

Gyürke Kata | 2015. dec. 11.
Pater Sparrow, látványtervezés, interjú, 1, Kút, Vándorszínészek
Article ikoncikkek
Éjszakám: „Mindent beleraktunk abból, amit a filmben szeretünk”

Éjszakám: „Mindent beleraktunk abból, amit a filmben szeretünk”

Kevert műfajok, pöttyös pizsama, szépség és pusztulás, Budapest éjjel és néha nappal is. Dési András Györggyel és Móray Gáborral beszélgettünk. tovább

Article ikoncikkek
Fekete Ibolya: Eltűnik a 20. század

Fekete Ibolya: Eltűnik a 20. század

Az Anyám és más futóbolondok a családból rendezőjével beszélgettünk forgatókönyv fejlesztésről, 20. századi sérelmekről és női sorsokról is. tovább

Article ikoncikkek
Miklauzic Bence: A dadogást megérzi a néző

Miklauzic Bence: A dadogást megérzi a néző

Harmadik nagyjátékfilmjével rukkolt elő Miklauzic Bence. A Parkoló forgatókönyvével megjárta Cannes-t, és író társa egyben főszereplője is a filmnek. Interjú. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. jan. 26.
interjú, miklauzic bence, parkoló, játékfilm, párbaj, lakókocsi
Article ikoncikkek
Varga András: Koló nyomában

Varga András: Koló nyomában

Karácsonykor mutatta be a közszolgálati televízió a Kolonics György életéről szóló egész estés dokumentumfilmet. A rendezővel beszélgettünk. tovább

Barkóczi Janka | 2015. jan. 13.
interjú, dokumentumfilm, varga andrás, sport, kolonics györgy
Article ikoncikkek
Katona Zsuzsa: “Felelősek vagyunk egymásért”

Katona Zsuzsa: “Felelősek vagyunk egymásért”

Katona Ferenc, a fiatal állatorvostan hallgató 1944-ben, 21 évesen került hadifogságba. Katona Zsuzsa apja naplóját dolgozta fel Katonatörténet című dokumentumfilmjében. tovább

Kiss Bori | 2015. szept. 22.
katona zsuzsa, katonatörténet, dokumentumfilm
Article ikoncikkek
Mátyássy Áron: “Annak drukkolunk, aki bajban van

Mátyássy Áron: “Annak drukkolunk, aki bajban van"

A Víkend rendezőjével beszélgettünk feszültségkeltésről, filmzenéről, a castingolás előnyeiről és hogy miért jó, hogy házastársak dolgoznak együtt. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. szept. 17.
interjú, víkend, thriller, mátyássy áron, vass teréz, Gryllus Dorka, simon kornél
Article ikoncikkek
Claudia Cardinale: „A húgom nálam is szebb volt”

Claudia Cardinale: „A húgom nálam is szebb volt”

A 12. Jameson CineFest életműdíjasát kérdeztük, CC pedig elképesztő energiával és életörömmel mesélt. tovább

Article ikoncikkek
Csupó Gábor: „Filmőrült vagyok”

Csupó Gábor: „Filmőrült vagyok”

Pályakezdésről, katonaságról, éjszakai tiltott határátlépésekről, Frank Zappáról és az elektronikus zenéről is beszélgettünk a Simpson család „feltalálójával". tovább

Gyürke Kata | 2015. aug. 19.
Csupó Gábor, animáció, Simpson család, Megafilm, interjú
Article ikoncikkek
Tolnai Szabolcs: „Palics a magyar filmek legnagyobb fesztiválja”

Tolnai Szabolcs: „Palics a magyar filmek legnagyobb fesztiválja”

Interjú a Palicsi Európai Filmek Fesztiváljának jelenéről és jövőjéről, régiós kapcsolatairól és a kisköltségvetésű madridi science fiction jelentőségéről. tovább

Article ikoncikkek
Hegedűs Bálint: “Merjünk érezni”

Hegedűs Bálint: “Merjünk érezni”

Számtalan film fűződik a nevéhez, Kincsem című könyvéből Herendi Gábor forgat éppen filmet és jelenleg a Filmalap forgatókönyv fejlesztési igazgatója. Interjú. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. júl. 16.
interjú, forgatókönyv, kincsem, hegedűs bálint, filmalap
Article ikoncikkek
Kostyál Márk: „Küzdeni kell a végsőkig”

Kostyál Márk: „Küzdeni kell a végsőkig”

Ma kezdődik Kostyál Márk első játékfilmjének a Kojot-nak a forgatása. A rendezővel pályakezdésről, zsánerfilmekről, a film üzenetéről és vizualitásáról is beszélgettünk. tovább

Gyürke Kata | 2015. júl. 13.
Kostyál Márk, Kojot, elsőfilm, megafilm, interjú
Article ikoncikkek
Paul Bush:

Paul Bush: "Merj egyszerű lenni"

Kísérleti stoptrükk-animációiról ismert, a világ minden táján tartottak filmjeiből retrospektív vetítéseket, filmes műhelyt alapított Londonban. A KAFF-on beszélgettünk. tovább

Barkóczi Janka | 2015. júl. 7.
interjú, animáció. KAFF, animáció, paul bush
Article ikoncikkek
Mikulás Ferenc:„Mindig a kényszerhelyzetek tettek kreatívvá”

Mikulás Ferenc:„Mindig a kényszerhelyzetek tettek kreatívvá”

Június 24-én kezdődik a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, a fesztivál igazgatója azonban már azt is tudja, hogy melyik ország lesz a 2017-es KAFF díszvendége. tovább

Article ikoncikkek
Clara Royer: „Közép-európai ember vagyok”

Clara Royer: „Közép-európai ember vagyok”

Clara Royer francia írónővel a Saul fia forgatókönyvéről, a magyar irodalomról, a türelem természetéről és Budapestről is beszélgettünk. tovább

Gyürke Kata | 2015. jún. 4.
Clara Royer, Saul fia, forgatókönyv, Cannes
Article ikoncikkek
Merre tovább SZFE?

Merre tovább SZFE?

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen jelenéről, a következő 150 év megalapozásáról, személyes indíttatásról és a művészi pályáról is kérdeztük M. Tóth Géza rektort. tovább

Gyürke Kata | 2015. máj. 3.
SZFE 150, M. Tóth Géza, DocNomads
Article ikoncikkek
Hutlassa Tamás:

Hutlassa Tamás: "Minden filmes erre vágyik"

A Kontroll után a reklámiparban folytatta, most újra visszatér a mozihoz. A Dumapárbaj, a Hurok és a Kincsem producerével beszélgettünk. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. ápr. 23.
interjő, producer, Hutlassa Tamás, Kincsem, Hurok, dumapárbaj, szilánkok, kontroll
Article ikoncikkek
Makk Károly:

Makk Károly: "Jó tollal jobban sikerül a betű"

Vasárnap délután a Könyvfesztiválon dedikálja könyvét Makk Károly, aki az írás és az emlékezés természetéről is mesélt nekünk. tovább

Gyürke Kata | 2015. ápr. 22.
Makk Károly, Szeretni kell, interjú
Article ikoncikkek
Túl a sztereotípiákon

Túl a sztereotípiákon

Szerdán kezdődik az Állampolgár, Vranik Roland új filmjének a forgatása, melynek a témája a bevándorlás és a beilleszkedés.A forgatás előtt kerestük fel az alkotókat. tovább

Gyürke Kata | 2015. ápr. 14.
Állampolgár, Vranik Roland, Popfilm
Article ikoncikkek
Almási Tamás: A világok között nehéz az átjárás

Almási Tamás: A világok között nehéz az átjárás

Legutóbb 6 éve, a Puskás Hungary című filmjekor hallottunk róla, tititá című dokumentumfilmjét nemrég mutatták be a magyar mozikban, de számtalan új ötlete van. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. ápr. 9.
interjú, dokumentumfilm, snétberger, zene, roma, almási tamás
Article ikoncikkek
Itt a korona, hol a korona?

Itt a korona, hol a korona?

Egy sikerkönyv adaptációja, egy bűneset feldolgozása, történelmi vígjáték és coming-of-age sztori – Bodzsár Istvánnal fejlesztés alatt álló filmtervekről beszélgettünk. tovább

Article ikoncikkek
A rajtvonalon Gigor Attila új filmje

A rajtvonalon Gigor Attila új filmje

Krimi, thriller, dráma, vígjáték, gengszterfilm. Pusztai Ferenc producerrel beszélgettünk a KMH Film aktuális filmjeíről. tovább

Article ikoncikkek
Deák Dániel: Organikusan tudtunk fejlődni

Deák Dániel: Organikusan tudtunk fejlődni

Kisfilmes videószájtként indultak, de készítenek nyomtatott magazint Európa filmfesztiváljaira, szerdán indul a Friss Hús fesztiváljuk. A Daazo vezetőjével beszélgettünk. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. márc. 23.
interjő, daazo, kisflm, friss hús, wosh
Article ikoncikkek
Rév Marcell: Együtt megyek valakivel

Rév Marcell: Együtt megyek valakivel

Dolgozott a Viharsarok című nagyjátékfilmen, ő fényképezte a Fehér Istent, most pedig Szimler Bálinttal közös filmjükkel, a Balaton Methoddal töltötték meg az Akváriumot. tovább

Article ikoncikkek
Nekik Radnóti

Nekik Radnóti

Fiatal rendezők Radnóti életművének egy-egy epizódját dolgozták fel saját stílusukban. A végeredmény egy szkeccsfilm a költő életéről gyerekkorától kezdve 1944-ig. tovább

Article ikoncikkek
Ujj Mészáros Károly:

Ujj Mészáros Károly: "Hiszek Lizának"

Két nap múlva már országszerte látható lesz a várva-várt Liza, a rókatündér. A nyolc évig készült filmről beszélgettünk az alkotás rendezőjével, Ujj Mészáros Károllyal. tovább

Article ikoncikkek
Balsai Móni: Az ártatlanság is démoni

Balsai Móni: Az ártatlanság is démoni

Cseresznyevirágzás, hullák, áljapán tánczene. A jövő héten kerül a mozikba a Liza, a rókatündér, Balsai Móni a forgatásról, démonokról, japán mítoszokról mesélt nekünk. tovább

Gyürke Kata | 2015. febr. 10.
Balsai Móni, Liza, a rókatündér, Ujj Mészáros Károly, interjú
Article ikoncikkek
Krigler Gábor:

Krigler Gábor: "Nagyon szorosan együtt dolgozunk az írókkal"

Az Aranyélet sorozat kapcsán a film és a televízíó formanyelvének összemosódásáról és az HBO magyar fejlesztésű sorozatairól kérdeztük Krigler Gábor producert. tovább

Article ikoncikkek
Goda Kriszta: „Nem veszítettem el az objektivitásomat”

Goda Kriszta: „Nem veszítettem el az objektivitásomat”

Társadalmi dráma, tesztvetítések, Filmalap. Goda Krisztával a Veszettek apropóján beszélgettünk. tovább

Gyürke Kata | 2015. febr. 26.
interjú, Goda Kriszta, Veszettek, Filmalap
Article ikoncikkek


A dosszié elemei
Pucz Dániel: Egy bácsi ici-pici arccal

Pucz Dániel: Egy bácsi ici-pici arccal

Három fesztiválon is versenyez Pucz Dániel és a ciprusi Constantinos Terlikkas animációja. Rövidekről röviden sorozatunkban A férfi és a fák című kisfilmet mutatjuk be. tovább

Kiss Bori | 2015. dec. 8.
interjú, interjú, animáció, filmtett
Article ikoncikkek
Simonyi Balázs:

Simonyi Balázs: "Maga az élet az, ami abszurd"

Simonyi Balázs, a rákospalotai pályázat nyertese tabutémáról forgat rövidfilmet: a demenciában szenvedő betegek mindennapjait tárja elénk, Venczel Verával a főszerepben. tovább

Article ikoncikkek
Grosan Cristina: “Vicces, miket talál az ember a kanapé mögött”

Grosan Cristina: “Vicces, miket talál az ember a kanapé mögött”

Egy utolsó éjszaka a közös albérletben, mielőtt véget érnek a felhőtlen egyetemista évek. Grosan Cristina, a rákospalotai pályázat nyertese keserédes dramedyt forgat. tovább

Article ikoncikkek
Szirmai Márton boldogságkutató műhelye

Szirmai Márton boldogságkutató műhelye

Remény címmel új rövidfilmet forgat Szirmai Márton, aki egy szomorú ország szomorú lakói közé kalauzolja nézőit. tovább

Kiss Bori | 2015. okt. 27.
szirmai márton, rákospalota, pályázat, remény, rövidfilm
Article ikoncikkek
Almási Réka: “Minél több dolgot leszívni az életből”

Almási Réka: “Minél több dolgot leszívni az életből”

Team Building című nagyjátékfilmje óta kevesebbet hallottunk róla, megkérdeztük merre járt, és kikérdeztük legújabb tévéfilmjéről is, amelyet hamarosan láthatunk. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. okt. 1.
rövidekről röviden, almási réka, tranzitidő, tévéfilm
Article ikoncikkek
Szilágyi Fanni: “Közel állnak hozzám az adaptációk”

Szilágyi Fanni: “Közel állnak hozzám az adaptációk”

Rövidfilmjei kortárs irodalmi adaptációk, most diplomafilmjén dolgozik, de nagyjátékfilmes tervei is vannak. A Kamaszkor vége rendezőjével beszélgettünk. tovább

Kiss Bori | 2015. szept. 28.
szilágyi fanni, kamaszkor vége, rövidfilm
Article ikoncikkek
Budapest Film Academy:

Budapest Film Academy: "Amerikai képzés Európában"

Török, görög és iráni diák is megfordult már a BFA osztályaiban. Folytatjuk a filmes iskolákat bemutató sorozatunkat, ezúttal Hódi Jenővel beszélgettünk. tovább

Kiss Bori | 2015. okt. 12.
képzés, BFA, budapest film academy, Hódi Jenő
Article ikoncikkek
Vékes Csaba: “A valóság még szürreálisabb”

Vékes Csaba: “A valóság még szürreálisabb”

Eredetileg színésznek készült, de kisfilmet és színdarabot is rendez. Ál(l)omás című kisfilmje a Montreali Filmfesztiválom versenyez. Rövidekről röviden. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. szept. 8.
interjú, kisfilm, vékes csaba, abszurd, bürokrácia, Montreal, fesztivál
Article ikoncikkek
Werk Akadémia: ’Elszántan és szenvedéllyel kell csinálni’

Werk Akadémia: ’Elszántan és szenvedéllyel kell csinálni’

Folytatjuk sorozatunkat a magyar filmes iskolákról. A Werk Stílus és Kommunikációs Akadémia művészeti vezetőjével, Réz András filmesztétával beszélgettünk. tovább

Kiss Bori | 2015. szept. 7.
Article ikoncikkek
Kovács István: “Minden helyzetből van kiút

Kovács István: “Minden helyzetből van kiút"

Bentonzaj című filmjével hívta fel magára a figyelmet, most Montreálban versenyez. Úgy tűnik sokat dolgozik azért, hogy ne csak egy legyen a Kovács Istvánok között. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. szept. 1.
interjú, betonzaj, rövidekről röviden, kovács istván, szfe, kickbox
Article ikoncikkek
ELTE: 'Egyre több helyen van szükség filmes végzettségre'

ELTE: 'Egyre több helyen van szükség filmes végzettségre'

Új cikksorozatunkban a magyarországi filmes iskolákat mutatjuk be, ez alkalommal az Eötvös Loránd Tudományegyetem filmszakát. Kovács András Bálinttal beszélgettünk. tovább

Kiss Bori | 2015. aug. 29.
Kovács András Bálint, elte
Article ikoncikkek
Go To Casting:

Go To Casting: "Hiányzott egy ilyen képzés"

Új cikksorozatunkban a magyarországi filmes képzéseket mutatjuk be, ezúttal a Go To Casting filmszínész iskolát. Salamon Andrással beszélgettünk. tovább

Kiss Bori | 2015. aug. 23.
Article ikoncikkek
Szarajevó: “Javítgatom a harminc éves lakóbuszt

Szarajevó: “Javítgatom a harminc éves lakóbuszt"

Hörcher Gábor két szekcióban, két filmjével is szerepel a bosnyák fesztiválon, a Ricsi című kisfilmmel és a Drifter című dokfilmmel is versenyez. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. aug. 17.
interjú, Hörcher Gábor, fesztivál, ricsi, drifter, szarajevó, kisfilm, dokfilm
Article ikoncikkek
Szarajevó: “Végre közösen ünneplünk”

Szarajevó: “Végre közösen ünneplünk”

Holnap kezdődik a 21. Szarajevói Filmfesztivál, Nagy Dénes után a Káin gyermekei rendezőjével és a Seb producerével, Gerő Marcellal beszélgettünk. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. aug. 12.
interjú, gerő marcell, káin gyermekei, szarajevó, fesztivál
Article ikoncikkek
Szarajevó: “Jó lenne találkozni és együtt lenni”

Szarajevó: “Jó lenne találkozni és együtt lenni”

Pénteken kezdődik a 21. Szarajevói Filmfesztivál, ahol hat magyar filmnek is drukkolhatunk. Miniinterjú sorozatunkban először Nagy Dénest, a Seb rendezőjét kérdeztük. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. aug. 11.
szarajevo, interjú, fesztivál, Nagy Dénes, Seb, HBO
Article ikoncikkek
HSC Stábiskola: “Nincs lila köd, csak szaktudás”

HSC Stábiskola: “Nincs lila köd, csak szaktudás”

Új cikksorozatunkban a magyarországi filmes iskolákat mutatjuk be, elsőként a tíz éve működő HSC Stábiskolát. Novák Emillel beszélgettünk. tovább

Kiss Bori | 2015. júl. 16.
interjú, iskola, hsc, stábiskola, novák emil
Article ikoncikkek
Karlovy Vary: “Filctollal készültem a fesztiválra”

Karlovy Vary: “Filctollal készültem a fesztiválra”

A "legcsehebb" rendezőnk, Nemes Gyula új filmje is Karlovy Vary-ban debütál. A rendezővel öt tagú bizottságokról, filctollakról és az öltöny nélküli létről beszélgettünk. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. júl. 9.
interjú, nemes gyula, zero, karlovy vary, fesztivál
Article ikoncikkek
Karlovy Vary: „Ez egy csehszlovák film”

Karlovy Vary: „Ez egy csehszlovák film”

Egy hajtányához láncolt rab és az őt vigyázó baka történetét meséli el Szabó Mátyás filmje. Szlavisztikáról, cseh filmekről és új tervekről is beszélgettünk a rendezővel. tovább

Gyürke Kata | 2015. júl. 5.
Szabó Mátyás, Határ, Karlovy Vary, Future Frames, SZFE
Article ikoncikkek
Karlovy Vary: Homokozókban fogom tölteni az időt

Karlovy Vary: Homokozókban fogom tölteni az időt

Horváth Lili első nagyjátékfilmje, a Szerdai gyerek Karlovy Varyban debütál. A rendezővel megérzésekről, éjszakai hangkeverésről és a cseh homokozókról is beszélgettünk. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. júl. 2.
interjú, Horváth Lili, Szerdai gyerek, Karlovy Vary, fesztivál
Article ikoncikkek
Mozi a csillagos ég alatt

Mozi a csillagos ég alatt

Ha nyár, akkor kertmozi, méghozzá Budapest elvarázsolt helyszínein, és nem csak a Budapest Essentials keretében, hanem szinte bárhol és bármikor.Interjú Besnyő Dániellel. tovább

Article ikoncikkek
Nemes Jeles László: A tengeri szörnyek között

Nemes Jeles László: A tengeri szörnyek között

Nemes Jeles László Saul fia című filmje díjesővel jött haza a francia Riviéráról. A rendezőt Cannes-ban még a záró esemény előtt kérdeztük. tovább

Deák Zsuzsanna (Cannes) | 2015. jún. 10.
interjú, saul fia, cannes, nemes jeles lászló
Article ikoncikkek
Havas Ágnes:

Havas Ágnes: "Haladunk a digitális fejlődéssel, de a film örök"

Ma elindult a Cannes-i Filmfesztivál, mi pedig a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatóját a Saul fiáról, a cannes-i jelenlétről és a magyar film népszerűsítéséről. tovább

Article ikoncikkek
Papp Gábor Zsigmond:

Papp Gábor Zsigmond: "Beépült a családi kánonba"

Eddig leginkább dokfilmesként ismertük, most Vaszary Gábor írásából kosztümös tévéfilmet készített. Rövidekről röviden sorozatunkban Papp Gábor Zsigmondot kérdeztük. tovább

Article ikoncikkek
Gauder Áron: Sápadtarcúaknak

Gauder Áron: Sápadtarcúaknak

Gauder Áron ismét kisfilmet készített. Rövidekről röviden sorozatunk legújabb részében a rendezőt kérdeztük Cseh Tamásról, az indián létről és az animáció szépségéről. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. márc. 6.
interjú, rövidekről röviden, Gauder Áron, animáció, indián, cseh tamás
Article ikoncikkek
Odegnál Róbert: Kolibri a varjak között

Odegnál Róbert: Kolibri a varjak között

Míg A hívóban egy alternatív Magyarország képét festette fel, készülő rövidfilmjében egy erős igazságérzettel rendelkező tanár történetét meséli el Odegnál Róbert. tovább

Molnár Judit Anna | 2015. febr. 24.
interjú, rövidekről röviden, kisfilm, film noir, odegnál róbert
Article ikoncikkek
Berlinale:

Berlinale: "Mindent szeretek, ami Berlin"

Mindketten visszatérő vendégek a Berlinalen. Mini interjú sorozatunk második részében Császi Ádámot és Grosan Cristinát kérdeztük. tovább

Article ikoncikkek
Berlinale: “Nyugaton a helyzet változatlan

Berlinale: “Nyugaton a helyzet változatlan"

Szokásunkhoz híven idén is felkerestük azokat a magyar alkotókat, akik részt vesznek a Berlinalen. Mini interjú Hörcher Gáborral, Iványi Marcellel és Bogdán Árpáddal. tovább

Article ikoncikkek
Oláh Kata & Oláh Judit:

Oláh Kata & Oláh Judit: "A valóság színesebb, mint a fikció"

Hogyan lehet a csajozást tanítani?Lehet-e az ember szerelmes 70 fölött? Az Oláh testvérpár Hello, szia, csókolom! című dokumentumfilmje ezekre a kérdésekre is választ ad. tovább

Kiss Bori | 2015. okt. 6.
oláh kata, dokumentumfilm, hello szia csókolom
Article ikoncikkek
Visszatér a MUSTRA!

Visszatér a MUSTRA!

Blogot vezetnek, weboldalt nyitnak a filmjeiknek, rendszeres szakmai konzultációkat tartanak. A Média Mecenatúra Program eredményeiről kérdeztük Dr. Kollarik Tamást. tovább

Article ikoncikkek
TOVÁBBI DOSSZIÉK
10. Jameson CineFest | 10. Verzió | 19. Titanic Filmfesztivál | 20. Titanic | 22. Titanic Filmfesztivál | 41. Magyar Filmszemle | 42. Magyar Filmszemle | 60. Berlinale | 61. Berlinale | 62. Berlinale | 9. Jameson Cinefest | A 43. Magyar Filmszemle játékfilmjeiről | A Filmszemle fődíjasa, a Bibliothéque Pascal | A nagy füzet | Aglaja | Akik miatt várjuk a szemlét - információs filmesek | Akik miatt várjuk a szemlét - játékfilmesek | Akik miatt várjuk a szemlét - kisfilmesek | Akik miatt várjuk a szemlét - nem fikciósok | Akik miatt várjuk a szemlét - tévéfilmesek | Antal Nimród | Az ajtó | Az év magyar filmje szavazás - 2010 | Berlinale 2013 | Berlinale 2014 | Berlinale 2015 | Best of feszt 2014 | Best of Feszt 2015 | Best of kritika 2014 | Best of kritika 2015 | Best of werk 2014 | Best of Werk 2015 | Cannes 2010 | Cannes 2011 | Cannes 2012 | Cannes 2013 | Cannes 2014 | Cannes 2015 | Cinefest | Cinefest 2015 | Couch Surf | Csak a szél | Czukor Show - Köszöntelek a műsorodban | Digitális Erőmű | Éljen Jancsó Miklós! | Ezt láttuk a szemlén - kisjátékfilmek | Ezt láttuk a szemlén - nagyjátékfilmek | Fehér Isten | Fényíró Filmklub | Final Cut – Hölgyeim és Uraim | Friss Hús 2.0 | Így kérdezünk mi 2014 | III. Budapesti Zsidó Filmfesztivál | INKUBÁTOR 2015 | Isteni műszak | Itt vagyok - A 41. Magyar Filmszemle kedvence | IV. Budapesti Zsidó Filmfesztivál | Jancsó | Joe Eszterhas | KAFF 2011 | KAFF 2013 | Karlovy Vary 2014 | Kérdezd a Filmjogászt! | Készülő filmek | Kortárs Magyarok | Kovásznai György | Liza, a rókatündér | Magyar Filmhét 2014 | Magyarok Cannes-ban | Mátyássy Áron | MediaWave 2013 | MMKA 2010 | Move On | Nejem, nőm, csajom | Pál Adrienn | Rövidekről röviden | Sas összes | Sherlock Holmes nevében | Szarajevo 2013 | Szarajevo 2014 | Szász János | Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv | Szilvás csirke | Tarr Béla | The Artist - A némafilmes | Titanic 2010 | Titanic 2011 | Titanic 2014 | Vad messzi táj, ez Kolorádó | VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan | Varga Katalin balladája | Verzió 2010 | Werk 2013 | Xantus János

Ezt ajánljuk!
Magyarok Cannes-ban

Magyarok Cannes-ban

2012. május 10.
Cikkek, hírek, interjúk és videók az elmúlt években Cannes-ban járt magyar alkotásokról. bővebben
Az ajtó

Az ajtó

2012. március 9.
Minden, amit a Helen Mirren főszereplésével készült Szabó István filmről tudni szeretnél. bővebben

nka emblema 2012