Idén is beszélgettünk rendezőkkel, színészekkel, operatőrökkel, producerekkel, mozi vezetőkkel, most pedig összeszedtük 2014-ben készült interjúinkat. Olvasd újra, hogy mit gondoltak az elmúlt egy évben ...
A 19 versenyfilm közül a Kontrollt találta a legjobbnak a patinás Chicagói Filmfesztivál hattagú zsűrije. Cannes, Koppenhága, Varsó, Aubagne, Palics, Szocsi és Bitola után most Észak-Amerikában eddigi ...
Szabó István Csodálatos Júlia (Being Julia) című filmjével vette kezdetét múlt hét csütörtökön a 29. Torontói Nemzetközi Filmfesztivál. A mustra programjában szereplő 328 film között két további magyar ...
A Koppenhágai Filmfesztiválon a zsűri elnöki posztját betöltő Szabó István erősen kritizálta az amerikai dokumentumfilmeseket, mondván, hogy az olyan munkák, mint Michael Moore Fahrenheit 9/11 és Morgan ...
Szabó István rendezése lesz az idei, szeptember 9-én kezdődő Torontói Filmfesztivál nyitófilmje. Az Annette Bening és Jeremy Irons főszereplésével készült film W. Somerset Maugham Színház című regényén ...
Szabó István Móricz Zsigmond Rokonok című regényét készül megfilmesíteni. Az Oscar-díjas Mephisto rendezője utolsó Magyarországon készült filmje, az Édes Emma, Drága Böbe után tizennégy évvel ismét itthon, ...
Ez a címe az Örökmozgó Filmmúzeum szeptemberi rendezvénysorozatának, melynek részeként szeptember 21-én Szabó István filmrendező és alkotótársa, Vészits Andrea dramaturg beszélgettek az irodalmi adaptációk ...
filmhu/magazin Emri Ágnes2008. szeptember 25., csütörtök
A Shoot4life elnevezésű világjáték során 24 óra alatt kellett filmet forgatni a véradásról. A versenyben négy kontinens mérkőzött meg az 5000 dolláros fődíjért. Jirí Menzel, Szabó István, Karl Bardosh ...
Az angol regény- és drámaíró - aki a Nemzetközi Pen Klub elnöke volt - öregkorára keresett filmíró lett. Oscart is kapott A zongoristáért, miután húsz évvel korábban a díj közelébe került Az öltöztetővel. ...
filmhu/magazin Kriston László2004. november 18., csütörtök
A legnagyobb cseh közönségfilmeket bemutató fesztiválra, a FEBIOFEST-re hét magyar film érkezik. A lett fővárosban, Rigában ma kezdődő BIMINI-n négy magyar animáció színesíti a versenyprogramot – közölte ...
Második alkalommal ünnepélyes keretek közt december 8-án kiosztották az idei Prima Primissima díjakata Nemzeti Színházban. A színház-és filmművészeti kategóriában Garas Dezső színművész kapta a legkiválóbbakat ...
Szabó István munkásságának szentel retrospektív programot idén a Kalkuttai Filmfesztivál, valamint látható lesz a Kontroll és az Apám beájulna is. Az Ördögtérgye című rövidfilmet a Santiagóban rendezett ...
Szabó István Csodálatos Júlia című filmjének főszerepéért Annette Bening a legjobb színésznőnek járó Arany Hullám-díjat nyerte el és a film a közönség díját is megkapta a Bordeaux-i filmfesztiválon. ...
Szabó István legújabb filmje, a Rokonok már két hete sikerrel fut a magyar mozikban; ám az alkotásnak minden bizonnyal a vásznon túl is hosszú utóélete lesz. A film forgalmazója és az Oktatási Minisztérium ...
A római Madfilm fesztiválon Szirmai Márton Szalontüdő című alkotása elnyerte a legjobb rövidfilmért járó díjat, a Türelem Madridban elismerő oklevelet kapott, Szomjas György filmje Torinóban fog versenyezni, ...
Nemes Jeles egysnittese elhozta Spanyolországból a Badalonai Vénuszt, a Nyugalom, a Türelem, az Eszter hagyatéka Goában, a Bahrtalo! és Másik bolygó pedig Amsterdamban versenyez, film készül Márai Sándor ...
A bukaresti Dakino filmfesztiválról Nemes Jeles László és Nemes Gyula alkotása is elismeréssel távozott, Szabó István díjat kapott a 10. nemzetközi filmfesztiválon Pozsonyban, megérkeztek az Aranyszem ...
Szabó István tart mesterkurzust a Helsinkiben tanuló filmfőiskolásoknak, a Deltát bemutatták a londoni Institute of Contemporary Arts-ban, és az Imádság kapta a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díjat ...
A Bem mozin kívül a Hunniát és az Európát is a bezárás fenyegeti, Szabó István az első „fókusz-ország” képviselő a Les Arcs Európai Film Fesztiválon, a Metropolis nyárköszöntő mulatságot szervez a Tranzitban.
...