Dialektus: Kilesett életek

10 rövid dokukritika

Argejó  Éva: Kilesett életek

Mihez kezd majd az utókor azzal az évtizedek alatt felhalmozott titkosszolgálati iratanyaggal, melyet a román rendszerváltást követően ma az e célra létrehozott levéltárban őriznek? Kukkolási jegyzőkönyvek című dokumentumfilmjében ezt próbálta felderíteni a Román Televízió Magyar Adásának újságírójaként Bukarestben élő Kós Anna.

Filmjében a rendező egy konkrét ügy szereplőinek, az egykoron Nagyváradon tevékenykedő Ady Kör tagjainak, jogászoknak, újságíróknak és a Securitate akkori illetékes vezetőjének megszólaltatásával alaposan és sokrétűen körbejárja a róluk szóló iratok keletkezésének történetét. Az erdélyi magyar értelmiség tagjainak – köztük a Securitate által meghurcolt Cs. Gyimesi Éva – megszólaltatása a rendezőnő filmjének hiteles forrássául szolgált.

A Kukkolási jegyzőkönyvek-ben a Ceauşescu-éra titkosszolgálati iratanyagát kézhez kapott megfigyeltek dinamikus „egymásnak felelgető” stílusban, szót szóba öltve, egymást kiegészítve mesélik el az akkori eseményeket. A történetet mozaikszerűen felépítő, a múltat a jelennel összekapcsoló cselekményvezetés során Kós Anna kiváló ritmusérzékkel váltogatja a különböző nézőpontot képviselő visszaemlékezéseket az állambiztonsági iratanyag vizuális megjelenítésével. A dossziék szereplőire vonatkozó utasítások és parancsok felolvasásával, s a szöveg kamerával való nyomon követésével egyben a titkosszolgák nézőpontját is beemeli, tágabb kontextusba helyezve ezzel a korabeli eseményeket. Szöveg, kép és hang egyidejű kapcsolatának szokatlan és vizuálisan nagyon eredeti felfogása, mikor a kamera lefelé pásztáz a felolvasott iratanyag szövegén, miközben egy belső képkivágásban korabeli film eseményeink szemtanúi lehetünk. A film a Securitate működésének komplex bemutatására törekszik, s az elbeszélt történetekhez kötődően a korabeli állambiztonsági oktatásban használatos filmrészletek beépítésével a rendező megismertet olyan operatív technikákkal és módszerekkel is, mint a titkos zárnyitás vagy lehallgató készülékek lakásba való beszerelése. A román társadalomban kollektív rémképként élő módszerek és eszközök látványa ma különös borzongással tölthetik el a nézőt. A film egyik különös hangulatú jelenete a szereplők múltbéli „nyomolvasása”. Az iratanyagukhoz kapcsolt korabeli „lesi” fotókból rég elfelejtett személyek, tárgyak, hangszerek s mindezekkel örökre letűnt hangulatok bukkannak hirtelen elő. A múlt nyomaiból visszafejtett személyes történetek idéződnek itt fel, egy különös nézőpontból – az állambiztonság „tekintetből” rekonstruált saját ifjúságuk ez.

A Temes megyei Securitate egykori helyettes vezetőjével folytatott beszélgetésből a néző autentikus információkhoz juthat a titkosszolgálat belső működési mechanizmusáról, nevezetesen a besúgók beszervezéséről és mozgatásukról. A rendező, aki mindvégig háttérben marad, és kérdéseivel sem provokálja a volt belügyis tisztet, kiváló szereplőválasztásával teszi nyilvánvalóvá a néző számára, miféle erkölcs nélküli emberek mozgatták ezt a szervezetet. A volt Secus, quintesszenciájaként az általa képviselt belügyiseknek, önfeledten meséli, milyen kedvvel végezte annakidején a munkáját, s jelenleg egy nagy román biztosítócég igazgatójaként gátlástalanul kínál életbiztosítási szerződést riporterének. A vele készített interjú egyben felvillantja a volt titkosszolgák rendszerváltást követő karrierlehetőségeit is a civil társadalomban.

Kós Anna tárgyilagosra formált filmjét nézve olyan érzésünk támad, mintha egy hologramot forgatnánk a kezünkben: a sok ezer eset közül kiválasztott egyetlen történet átélhetővé teszi számunkra az egész rendszer struktúráját. Bonyolultsága miatt azonban a különböző nézőpontokból és emléktöredékekből kirajzolódó történet érzelmileg és erkölcsi megítélését illetően mégsem áll össze egy megnyugtatóan lezárható, kerek történetté. A film egyik szereplője aszerint osztályozza a besúgókat, hogy ártottak a tettükkel, közömbös volt a cselekedetük, vagy paradox módon akár még jót is tettek vele valakinek. Felosztása szerint a szándék határozza meg a tettet, de vajon képes-e megérteni az utókor a besúgók akkori, valós indítékait? Hogy mi valójában e dossziékban őrzött információk jövőbeni funkciója, közügyként kezelhetők-e, avagy a magánélet részét képezik – ezt jogász és újságíró szereplő bevonásával boncolgatja tovább a filmrendező. Ám a nézőpontok nem egyeznek, s nem jutnak egyetértésre azt illetően, hogy a lélek megtisztulását elősegítő, vagy a történelmi múltfeltárást szolgáló adatok ezek, esetleg csak egy hivatali procedúra részét képezik? A rendezőnő utolsó képsora vizuális üzenet is egyben: a polcokon sorakozó állambiztonsági dossziék teljes mivoltukban való felmutatása, majd a polcsorok lassú egymásba záródása és a teljes elsötétülés a kérdés feloldhatatlanságát sugallja az utókornak. A film végére nyitva marad a kérdés: a titkosszolgálati adatok feltárulásával múlt, jelen és jövő miként kapcsolódhat egymásba a kelet-európai történelem e sötét szegmensében? A rendező nem ad megnyugtató választ az általa felvetett problémára, de filmje éppen ettől válik izgalmassá és továbbgondolásra késztetővé.

(Kós Anna: Kukkolási jegyzőkönyvek, Románia, 2007–2009)

(A további írások a filmcímekre kattintva olvashatók!)