Dialektus: Kilesett életek

10 rövid dokukritika

Kiss Dorottya: Malaccal teljes

A Malaccal teljes számomra példaértékű dokumentumfilm. Kovács Kristófnak sikerült megvalósítania azt, amit kevés rendezőnek: olyan dokumentumfilmet létrehozni, ami a néző számára szórakoztató, izgalmas, mégis könnyedén, célzott problémafeszegetés nélkül beszél társadalmi kérdésekről, az ország egyik legszegényebb vidékének lakóiról, a romahelyzetről, valamint a társadalmi összefogásról.

A film az ormánsági Vajszló lakóinak az ország másik felében megrendezésre kerülő böllérversenyére való készülődését, szervezkedését, majd megmérettetését mutatja be, humoros életképekkel, a vegetáriánusoknak kevésbé ínycsiklandozó ormánsági ételekkel és természetesen a disznóvágás legszebb pillatanaival.

Balogh Lajos, a település aktív polgára, miután sikertelenül jelöltette magát független képviselőnek, új célt tűzött ki maga és a vajszlói lakók elé: a napkori Nemzetközi Böllérverseny megnyerését. Ha politikusként nem sikerült megnyerni az embereket, böllérként annál inkább. Nézőként nyomon követhetjük Lajos útját az újságban megjelent felhívás felfedezésétől, az Ormánsági Fürge Banda megalakulásán át, a készülődéssel, tervezgetéssel együtt egészen a győzelem utáni büszke hazatérésig.

A böllérverseny összefogja a vajszlói férfiakat, nőket, kicsiket és nyugdíjasokat. Az életmód, melynek része az állattartás, a disznóvágás a vajszlóiak közös kultúrájának része. Ezért is mindenki kiveszi a részét abból, hogy az őket képviselő csoport az ország, tőlük oly távol eső részén meg tudja mutatni magát, ezzel az Ormánságot a nagyvilágnak.

A film nagy erőssége már az elején megmutatkozik: az egyéni a társas életből válogatott, olykor tipikusnak nevezhető szituatív jelenetek, életképek, a szereplők őszinte önreprezentációja, a köztük lévő kapcsolatok jellemzése. Emellett a film készítői jól és jókor alkalmazták a feliratokat, a vágásokat, az olykor szokatlan beállításokat és az erőteljes zenét, vagyis a formanyelvi ötletességet. A film már a cím (malacok eszik ki a címet a földre szórt kukoricából) és a stáblista (kamraajtóra felkarcolva vagy a perzselt malac testén megjelenítve) kiírásával megnyerheti a nézőt. A csapattagokat is humoros feliratozás által ismerjük meg a név és az illető által levágott disznók száma szerint. Ha a kezdés nem nyeri meg a nézőt, akkor a film később se fogja. Hiszen a nyitás jellemzi a későbbi alaphangulatot.

A Malaccal teljes a filmben megjelenő évszakok alapján fél év alatt foroghatott le. Elgondolkoztató ugyanakkor, hogy a dokumentumfilm témája a kezdetekben mi lehetett. Hiszen a film Lajos jelöltetésével indul, és csak később jött az ötlet, hogy indulni kéne a versenyen. Elképzelhetőnek tartom, hogy a film az ormánsági romákról szólt volna, Lajossal az élükön, de böllérverseny érdekesebb témának ígérkezett, és ezen keresztül többet tudott mondani Kovács Kristóf a vajszlói romákról is. Bár a filmben direkt módon nem téma a roma helyzet, mégis megjelenik az az ideális eset, amikor a cigányok és a „parasztok” összefognak egy közös cél érdekében. A szereplés a versenyen az ő munkájuk, beleértve a szervezést, az ormánsági dalok tanulását, az utazást, az ételek elkészítését, hiszen ezek mind közös kincseik. Mindenki belead a saját tudása szerint. A vállalkozók a szponzori támogatást, a tanárnő azt, hogy megtanítja a csapatot a helyi dalokra, a nyugdíjasklub a kórust, a zászlót és a kötények hímzését, Lajos pedig mindennek az irányítását. És bár a film nem antirasszizmust hirdet, mégis megmutatja, milyen az, amikor egy hátrányos helyzetű, gazdaságilag elmaradott falu különböző etnikumú lakosai, a bennük lévő közös dolgokra figyelnek és együttesen ormánságiként fognak össze.

A dokumentumfilmben gyakran láthattunk interjúhelyzetet. Az esetek többségében nem hallatszottak a kérdések. A beszélőket természetes környezetükben, saját falujukban, otthonukban láthatjuk. Az a tárgyi környezet, melyben az interjúk készültek, többletjelentést ad az elhangozott szövegnek. Mivel a film többszereplős, ilyen értelemben a narrátorok válják egymást. Ez főleg akkor igaz, mikor visszaemlékeznek a szereplők a verseny eseményeire. A film végén előbb tudjuk meg a verseny eredményét és ismerjük meg a történetét emlékként, minthogy lineáris idővezetéssel végignéznénk a fesztiválon készült felvételeket, így az egyébként is csupán egyórás dokumentumfilmen nem unjuk el magunkat. A beszélőfejes részek a nézők figyelmét fenntartva cserélődnek a szituációs jelenetekkel. Ezen kívül még Lajos privát fotóiba, és egy fikciós betéttel még az álmaiba is bepillanthatunk. Úgy érezzük, megismertük ezeket az embereket, megszerettük őket és drukkolunk nekik, látva, hogy mennyit készültek, hogy nyerjenek a versenyen. Mikor pedig nyertek és nyakukban ez éremmel mosolyognak kapujuk előtt, együtt örülünk velük.

Azoknak a városi nézőknek, akik még nem láttak disznóvágást, azért hasznos a film, mert megismerhetik a falusi életmód örömeit, láthatják a vágáshoz tartozó szokásokat (még a disznóvágáshoz szükséges késekről is láthatnak egy bemutatót), azt, hogy ez olyan közösségi élmény, mely összekovácsolja az embereket. Aki pedig már látott disznóvágást, szívesen gondol vissza a saját élményeire, érzi át újra a varázsát. Ha a nézők valamelyike el is ítéli a disznó megölését, itt láthatja, hogy ez a kultúra szerves része, mely összetartja azokat, akik osztoztak ezen élményen és a finom falatokon. A lakomázás hidat képez a romák és nem romák, a városi és a falusi nézők, a férfiak és nők, kicsik és nagyok között. A Malaccal teljes alapján bátran kijelenthető: a disznóvágás összehozza az embereket.  

(Kovács Kristóf: Malaccal teljes, Magyarország, 2007)