Dialektus: Kilesett életek

10 rövid dokukritika

A Dialektus Filmfesztivál alapvetően egy európai dokumentum- és antropológiai filmfesztivál, amelyet idén hatodszorra rendeztek meg Budapesten 2010 júniusában. A fesztiválhoz tavaly óta doku-kritikusi workshop is csatlakozik, amelyen fiatal filmesek, kritikusok, a dokukemtumfilm iránt érdeklő filmbarátok vesznek részt. A workshop munkája során a résztvevők feltárják dokumentumfilmekről való beszéd, a dokumentumfilm-kritika sajátos szempontjait, illetve egyéni írásgyakorlatra is sor kerül. A workshop célja, hogy az Európában egyre erősödő dokumentumfilmes vonulatok mellé segítsék fölsorakoztatni a műfaj iránt elkötelezett, a formanyelvi, fogalmi, történeti sajátosságokat értő elméleti szakembergárdát. A workshop vezetője Varga Balázs és Blaskó Ágnes voltak, a kurzus során született legjobb írások alant olvashatók.

 

 

Gyökér Róbert: Az őserdő peremén

A városba vezető út félelemmel van kikövezve. Az esőerdő oltalmazó ölelését elhagyva egy új logika mentén szerveződő világ körvonalai kezdenek kibontakozni. A Kamerun nemzeti ideológiáját hirdető kultúrtáj azonban sokkal inkább a bizonytalan jövő ínséges földje a bagyeli pigmeusok számára, mintsem a lehetőségek hazája. A korábban relatív bőségben élő törzs mindennapjai megrendülni látszanak, amint a civilizáció – a polgárjog számukra értelmezhetetlen dogmáival karöltve – mind nagyobb és nagyobb szeletet hasít ki életterükből. Biztos pontot ebben a zűrzavaros világban egyedül identitásuk megőrzése jelenthet. Ennek a törékeny, a hagyományos életmód elemei által működtetett szerkezetnek a védelme az, ami mindennapi törekvéseiket áthatja, ami ősi riválisuk, a bantuk elleni küzdelem során ösztönzi őket, amikor tanulni küldik gyermekeiket az esőerdő szélén létesített missziós táborba, vagy amikor az életükben bekövetkező fordulatokról a közösségi dalokban újjászülető hagyomány formájában megemlékeznek.

A városba vezető út azonban felejtéssel van kikövezve. Egy kísértés, melyet a modern életmódnak a piac logikája alapján szerveződő világa szüntelen felerősít, s melynek végpontja sokuk számára csak a munkanélküliség alkoholizmusában összegződik. Az eredmény a modernitás iránti vágy meghasonlott keserűsége, mely az erdő hívószavára újjáéledni látszó identitásban, a visszatérésben ölt testet.

Az erdő azonban már nem a régi. A szellemek rég elvándoroltak a fák hűs árnyai alól. A halál kilovagolt a városból, magával hozva a modernitás talán egyik legsúlyosabb csapását, az AIDS-t. Az esőerdőben kígyózó kőolajvezeték monoton gépi zaja elriasztja az állatokat, lecsökkentve ezáltal vadászterületeiket, a bürokrácia útvesztőit ismerő bantuk pedig minden alkalmat igyekeznek megragadni, hogy a jogi ügyekben való járatlanságukat a saját előnyükre fordítsák.

Hogy milyen túlélési lehetőségeik maradtak a pigmeusoknak, az nehezen mérhető fel, ám közösségükben továbbra is él a remény, melynek érzékletes krónikáját nyújtja François-Philippe Gallois alkotása.

(François-Philippe Gallois: Bagyéli pigmeusok a világ peremén / Les Pygmées Bagyéli à la Lisière du Monde, Franciaország, 2005–2009)