A filmkritika kritikája

Mi történt az indexesekkel? Idén szinte csak nyaltak.
Nektek nem tűnt föl?

Kedves filmhu olvasók, ha véleményetek van a Filmvilágról, létezik egy fórum a témában, bátran írjatok oda is:

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9005862

<a href="http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9005862" target="_blank">Film/Világ/Kritika</a>

2009. január 31., szombat

10:00-12:00 Magyar film – magyar filmkritika – beszélgetés (MOM 7.)

Ugye találkozunk!!

Nem személyreszabottan habzottam, a topik általános lelkiállapotára reflektáltam. "Igazság" nem létezik, Hofi szerint is lecsórták előle az I-t.

(ukiyo: nekem nem hiányzik az "oh", nem vagyok sóhajtozó fajta)

(Igazság nagy I-vel.)

Nekem tiszta a lelkiismeretem, legalábbis abból a szempontból, hogy tudom, hogy nem hazudtam. Azt viszont belátom, hogy vannak bennem indulatok - ha nem lennének, valószínűleg nem irogatnék ide.
Mindazonáltal szakmabeli nickje és hozzászólása engem arra enged következtetni, hogy Ő tudja (a leírtakkal szemben), hogy mi az igazság. Ha ez így van, örömmel venném, ha ezt megosztaná velem és/vagy a nyilvánossággal.

biztos vagyok, hogy lemaradt minimum egy 'Óh', csak még azt nem tudom, honnan. Egyszerű interációval kb ezek lehetnek:

Óh, mennyi hazugság, mennyi indulat.

V

Mennyi hazugság, Óh, mennyi indulat.

V

Mennyi hazugság, mennyi indulat, Óh!

persze ha két 'Óh' maradt le, akkor többféle verzió is elképzelhető, pl.

Óh, mennyi hazugság, Óh, mennyi indulat.

Mennyi hazugság, mennyi indulat.

kedves Vaskó Péter,

főként azzal értek egyet, amit a fesztiválokról és az 'egyéb' katgóriáról ír. Van némi rálátásom arra, hogy Japánban (de például Oroszországban is) miféle alkotások kerülnek be kísérleti filmként fesztiválokra. Ezek többségükben valóban kísérletek.

Azt hiszem, a dolog lényegéhez tartozik - és ebben nem osztom az 'újdonságra' adott válaszát - hogy miből fakad a kísérlet. Minthogy kétféle 'látomás' képzelhető el: a szűkösségből és a teljességből fakadó, ugyanígy egy mozgóképi kísérlet is alapvetően e kettő közül valamelyik. Lehet örülni a technikai (és az ebből fakadó kommunikációs) újdonságoknak, nincs rá ok, hogy ne: azonban látni kell, hogy valóban újdonságnak vagy kísérletnek számít -e valami (természetesen közösségi szempontból, mert egy újszülöttnek...). Vagyis az 'új' értelmezésekor mindenképp figyelembe kell venni például, hogy egy régi (netán örök) probléma újszerű felvetése történik e úgy, hogy a kérdés vagy 'a' (vagy 'egy')válasz netalántán képi. Aztán lehet maga a probléma is új, netalántán szintén képi (ekkor lehet azt új eszközökkel vagy ismertekkel is megvalósítani). Ilyen különböző értelmezésekből nyilván mindnyájan össze tudnánk szedni pár tucatot.

akiket én kísérleti filmesnek tartok, azokat nagyjából rokonítja az a tény, hogy munkájukban a problémafelvetések képi (vagy 'csak' vizuális) problémák. Ebbe rengeteg dolog belefér, vizuáltechnikai, fizikai, perceptuális, kognitív, matematikai (pl topológiai vagy komplex síkok problémája), sőt társadalmi, filozófiai, teológiai problémák is, amennyiben e diszciplínák olyan vizuális tartalmára reflektál, mely tartalmat maga a film is mutatja. És itt a 'mutatja' a hangsúlyos, vagyis szerintem az egy nagy semmi, ha 'elmondja' vagy 'arról szól, hogy'. Csak hogy néhány nevet is említsek, Moholy, Duchamp, Matsumoto Toshio, Epstein, Imura Takahiko, Hollis Frampton az 'öregek' közül, de Takeshi Murata, Tara Donovan vagy Andy Huang is említhető újabban.

na de a lényeg, hogy nem véletlen, hogy ezekhez az alkotásokhoz - legalábbis például a japán DOTMOV - on vagy a MediaArts - on is be kell adni egy olyan írást, amely arról szól, hogy hogyan is van az a dolog elgondolva, amit a pályázó benyújt. Ez nem ellentmondás, mert - szerintem - a filmnyelv nemlétező dolog (legalábbis szemiotikai értelemben, metaforikusan lehet mondani: de minek), tehát a szöveg nem a film hézagosságát hivatott mestertapaszolni, hanem metaszövege annak. Ehhez persze kell(enek) olyan kurátor(ok), akik nem vesznek be akármilyen bullshit - et.

de nem akarom most túl hosszúra nyújtani ezt a postot; még annyit, hogy a tévedés lehetősége szükségszerűen benn foglaltatik a kísérleti műfajban: tehát nem azt mondom, hogy a kurátor (vagy akár az alkotó) meg tudja mondani, hogy az adott anyag jólsikerült, eredményes (stb.stb) - e. Azt azonban alacsony hibahatárral meg lehet mondani, hogy kísérlet - e (a kísérletnek a fentebb zanzázott értelmében, mert természetesen minden kísérlet lehet NEKEM, vagy új lehet SZÁMOMRA stb.)

Tisztelt Vaskó Péter,
Köszönöm szépen.
Amint megvan a helyszín és az időpont értesítem! Remélem a vita az ön által megfogalmazottak szellemében zajlik majd. A magam részéről azon leszek.
üDV.

Kedves Dudás Viktor,

mivel nem vett részt az eseményen, így természetesnek tartom, hogy azt sem tudhatja pontosan, mindezekből mennyit mondtam el a tett helyszínén (Tatort!). Mivel az egyik felkért előadóként a többiekhez képest (igen sportszerűtlenül) többet jártathattam a lepénylesőmet, így az emlegetett topikokból is sok előkerült. Nem vagyok szégyenlős véleménymondásban (hasonló témában tavaly barátaimmal egésznapos konferenciát is gründoltunk a téma köré: www.hypertext.hu az anyaga könyv formában is elérhető).

Persze az újságírás természete, hogy egyes hívószavakra jobban ugrik, míg mások kevésbé szexik számára, és ez alól ez a híradás sem volt kivétel (amúgy brekegtem erről is egy sort). Mivel én sajnos nem kaptam kézhez a kéziratot (és kollégáimmal ellentétben nem is tudtam kiegészíteni) így csak utólag tudtam mosolyogni rajta, ahogy sötét felhőkkel a homlokomon Savonarolaként ostorozom az elkutyult rusnya hálózatot: rossz internet, helyedre, csiba te, pestisnek fészke, vagy betiltalak üstölést, fináncbotocskámmal megpurgállak!

Mi tagadás, úgy utálom a számítástechnikát, hogy anno ki is hagytam a legelső generációs gépeket, tévéteniszt – lásd: Inforg demo – is csak néhányszor nyomtam a szomszéd srácnál. Igazából csak a Spectrum+-nál moccantam meg végre, amely BRG magnóval és Polymer kazettákkal etetve a fent említett Junosztyra kötve már maga volt a bűnös luxus. A 286-osokat és gopher korszakot suligépeken vészeltem át, a következő saját gépem kapcsiból egy 386-os volt 20 megás vincsivel és a foszforzöld monitorok után csak azért is kivártam az első itthon kapható színeset (kb. 4 herzzel vibrált, és úgy sugárzott mint egy AWACS felderítő). (Később persze begolyóztam, és már szinte csak hardwerre gyűjtöttem, a lakásom egyik fele kábé egy retrospektív számtech kiállítás.)

De persze az internetet még jobban utáltam. Olyannyira, hogy pl. elmentem az első internet-kiállításra a Műcsarnokba, mivel akkor ilyet itthon még csak kiállításon lehetett látni. Kamaszon el is döntöttem, hogy szemmel tartom én ezt a sátán szekerét, hogy időben lecsaphassak, ha szükséges :)) Így már az első 14,4-es betárcsázós inszomniás időszakban (8 óra munka, 8 óra sörözés, és éjjel 8 óra modemezés – szüljön egy kosár sünt, aki a Matávnál ezt kitalálta!) vörös pingponglabda-szemekkel szörcsölgettem hajnal 6-ig.
Később az egyetemen megalapítottuk az első magyar bölcsésztudományi site-ot, majd társalapítóként részt vettem még néhány online irodalmi, művészeti lap és mindeféle adatbázisok létrehozásában, plusz dolgoztam vagy egy tucat online lapnak. Az utóbbi 3-4 évben a filmkritika mellett meghívott előadóként az ELTÉ-n tartottam hálózati kultúrával és web2-vel kapcsolatos órákat. Jelenleg is egy kísérleti online szoftvereket fejlesztő cégnél gyúrjuk a kódot egy csomó tehetséges, webimádó sráccal (épp a napokban lett elérhető az iGlue nevű kedvencünk demója: www.iglue.hu ), amivel éppen hogy nem a világ mögött, hanem messze előtte szeretnénk járni (különös koincidenciaként épp ma pc-ztek ki minket az Origóban: http://www.origo.hu/techbazis/internet/20080729-cuil-iglue-yubnub-a-google-kihivoi.html ).

Ennyire gyűlölöm én a webet: szívből, igazán :))
Az evangelizálás mellett persze kritikával is illetem szívem e szottyát, mégpedig azért, mert úgy gondolom, sokkal több lehetőség van benne, mint amennyi jelenleg látszik, vagy amennyit kihasználunk belőle. A gond nem azzal van, hogy túl sok lenne a net, ellenkezőleg: azzal, hogy valójában még túl kevesen túl kevéssé értik. A cél éppen az, hogy minél többen tudatosan használják, és nem utolsó sorban értsék, hogy mi is történik abban a médiaváltásban, amit éppen átélnek.
Mert közben persze minden változásnak mellékhatásai is vannak. Ilyen pl. a bölcsészek átmeneti alkonya is. Ezt bizony, testvéreim az írástudásban, tetszik, nem tetszik, most épp mind megszívjuk, tök mindegy, hogy valaki a wc-falra, tv-képernyőre, blogba vagy újságba firkál. Mindez nem a világ gonoszsága, hanem a médiaforradalom természete miatt van (gondoljunk bele, a kódexmásolók például mekkorát koppantak!).
Csak egy egyszerű marker: egy ugyanolyan képzettségű tehetséges bölcsész és tehetséges programozó fizetése között kb 6-7-szeres a szorzó, és míg az utóbbit égre-földre keresik, leggyakrabban már az iskolapadból leszerződtetik, az előbbi örülhet, ha be tudja koldulni magát valahová. És ez nem csupán anyagi kérdés, egy pornósztárnak is jobban adnak a szavára, és előbb kérdezi ki a világ dolgairól.

Most éppen ez van: hullámzik az igény a tudás-layerek iránt, a humán-szféra pedig több okból éppen bukóban van, de ez nem jelenti azt, hogy mindig úgy is marad. Csak azt, hogy nem árt kidugni a fejet a fészek mélyéről, mert lehet, hogy már régen viszi a víz, és legfőképpen nem baj, ha az embernek van partitúrája a hattyúdalon kívül.

u.i.:
Amennyiben egy adott vita tárgyszerű, jó és értelmes, úgy természetesen bármilyen disputában szívesen részt veszek.

Kedves ukiyo,

elnézést, régen jártam itt a fórumon, és így valóan lemaradhattam néhány dologról, ígérem, igyekszem pótolni :)

A kísérleti film az egyik kedvenc kifejezésem, lévén időben olyan málékony a kifejezés, hogy az ember inkább hozzá sem mer érni, mert szinte csak hülyeséget bír mondani (lásd lentebb Minovics kollégával való tűnődésünket ugyanerről).
Egy böszme nagy közhelyet eleresztve: nyilvánvalóan a film maga egy kísérlet, ahogyan szinte minden újonnan bevezetett filmnyelvi vagy épp narrációs fogás az (legyen szó a hangról, színről, kamerakezelésről, a filmanyag, a szalag megdolgozásáról, vagy éppen a színészvezetésről vagy időkezelésről). Ezek aztán, ha jól sikerültek, beépülve gyorsan mainstream unalmakká kehesedtek, laposodtak, vagy ha nem, maradtak bámult különcségek vagy azok sem.
A kísérleti film kicsit olyan mint a mesterséges intelligencia, amin már túl vagyunk, azt a problémakört már nem is nevezzük annak, azaz mindig az új megoldatlan veszi fel a nevet.
Nekem Melies, Norman McLaren, Hoolboom vagy Erdős ugyanolyan kísérleti filmes mint mondjuk Welles, Zhang Yimou vagy az a Youtube-os srác, aki tipográfiával, meg filctollal összefirkált kézzel mesél sztorikat.

A dolog persze azért is vicces, mert a kísérleti film legtöbbször a fesztiválok „egyéb” kategóriájának eufemisztikus elnevezése, és mint ilyen szegénnyel folyton a „baj” van. Emiatt ő kerül a macskaasztalhoz, ráadásul afféle kabátlopási ügyként folyton együtt emlegetik az animációs filmmel, amitől a dolog, ha lehet még viccesebb lesz.

Szorosabban témánknál maradva: aki keres, talál! A Youtube-on, a flash-site-okon és még egy csomó online képi lerakatban az ember annyi experimentet halászgathat össze, amennyit nem szégyel összelopni a saját vizuális épülésére. Ennek döntő részét a „hivatalos kísérletiek” sikítófrásszal utasítanák vissza, de a kép ugye él és mozogni akar. Az ősfényképészetben is az elevenek és szemtelenek (olykor gyerekek!) hozták a legtöbbet a konyhára, a hivatalosak és az ún. „piktografikusok” meg mentek a levesbe. Szóval most érdemes guberálni :))

Kedves Minovics!

Én csak azzal szolgálhatok, amit vendégként láttam: tudtommal a beszélgetés nyílt és ingyenes volt, senkit nem zártak ki. Az jött el, akinek kedve volt, és a közönség is éppúgy részt vett a vitában, mindenki elmondhatta a véleményét.

Egyetértek, a hülyézés néha tényleg felszabadító, olykor az egyetlen pontos és helyes kifejezés (lásd: „hülye bíró!”). A kérdés inkább ott dől el, hogy a hülyéző van-e annyira hülye, hogy csak hülyézni tud (az ilyen szimplán hüje). A precíz és pontos hülyézés szépművészet, alkalmazója pedig másról is megismerszik, sőt leginkább másról.

Tisztelt Vaskó Péter,
Mivel én nem vettem részt az eseményen, így pontosan nem tudom mi is történt ott, de az itt és most bejegyzett gondolatait miért nem vázolta fel akkor és ott? (A résztvevők elmondásai alapján "kati" és "béla" felemlegetése már a helyszínen megtörtént.) Felvetéseivel a magam részéről egyetértek, ezek valóban komoly problémák napjaink újságírásában és nem csak filmszakmai körökben, hanem globálisan. Ezek a témák foglalkoztatják a világsajtót, hetente szerveződnek konferenciák a megoldást keresve.
Igazából azt nem tudom, milyen konferenciát kellene szervezni a hazai viszonyok megváltoztatása érdekében. Úgy vélem a sokaknál egykoron elmarad gyermekszoba hiányát ma már nehéz lesz pótolni. A hazai – és itt most beszéljünk csak a filmszakmai újságírásról – legnagyobb problémája nem az ön által felvázolt problémákban rejlik, hanem az őszinteség teljes hiányában. Hogy valóban, mint írja, ha szakmai kérdések merülnek fel, akkor rögtön a személyes sérelmek kerülnek előtérbe és így valóban nehéz egy vak emberrel a festményről beszélgetni. (Maradjon köztünk, de az esemény szervezőitől az itt olvasható válaszaiknál szakmailag megalapozottabb reakciókat vártam.) Továbbra sem tettem le arról, hogy a filmes szakújságírók jelenlegi mostoha helyzetének a megoldási lehetőségeit keresve egy fórumot hívjak össze, ahol megoldási lehetőségeket tudunk felvázolni és érdekeket ütköztetni. Örömmel venném, ha markáns véleményét akkor is képviselné, részt venne a vitában egy konszenzuson alapuló, és előremutató eredmény létrehozásában.

Tisztelt Vaskó Péter,

A 140. számú postot a magam részéről inkább látom egy, jelen fórum keretébe ágyazott (vagyis: a diskurzushoz képest jórészt önálló) tartalomnak, mintsem hozzászólásnak.

Például jómagam többször írtam e fórum színterén olyan problémákról, amelyeket Ön is megemlít a kísérleti filmek kapcsán; nem tetszett ráharapni. Ugyanakkor örülök a probléma (ha megengedi:) rekapitulációjának, vagyis szívesen venném például, ha a kísérleti filmek kapcsán leírt gondolataiból megvilágítaná az 'új' terminus jelentését.

szóval kívácsian várom, hogy lesz - e ('ezekről a qrva izgalmas kérdésekről') diskurzus, vagy záró szavának jellegéből adódóan a dolog megmarad kérügmatikus természetűnek.

üdvözlettel,
demeter.márton

Tisztelt Vaskó Péter!

Teljesen jogos a hozzászólása. Én is szivesebben olvasnék ilyen jellegű fórumokat.
De azért azt látni kell, hogy fórum vitaindítójának éppen az volt a kifogása, hogy pont azokat, akiket ezek a témák közelről érintenek, egyszerűen kizárják a diskurzusból. Hogy ez mennyire volt megalapozott, azt nem tudom megítélni,de látható, hogy mi volt erre pl. Báron György hozzászólása... (és ez alapján vannak feltételezéseim a megalapozottság mértékére).

A vita háttérében (többek között) épp olyan kérdések húzodtak meg, mint amik az Ön egyik vitajavaslatában olvashatóak("ki számít újságírónak, milyen kötelességek és jogok járnak együtt az egyes szerepekkel és tevékenységekkel, sajtó- és szerzői jog átalakulása, copyright, creative commons stb.").

Az a baj, hogy itt a maga részéről mindenki mindig lezártnak tekinti a vitát (valószínűleg azért, mert személyesen érintve van benne, hogy az legyen az álláspontja, ami).

Az önsajnálat valóban a legveszélyesebb dolgok egyike, de azért van olyan, hogy valakinek jogos a sérelme, és néha nem árt vele foglalkozni (most nem magamra gondolok, az önsajnálat lenne:). Lehet, hogy adott esetben ez is felhívja a figyelmet bizonyos változásokra, és tanulságokkal szolgál.

Meg azért néha jól esik kimondani azt is, hogy hülye a kati meg a béla. (Feltéve ha tényleg az; márpedig van ilyen eset.)
üdv: M.

Azta...! Komolyan, a pofám leszakad és csúszik bele a dinnyelébe! Nem hiszem el, ha nem látom a saját szememmel. Pavlovnak igaza volt százszor és ezerszer is: feltételes reflex rulez! Bármilyen témáról legyen szó, mindig ugyanaz a nyálelválasztás, ugyanazzal a szigorú szabállyal: a tárgyról érdemben egy szót sem!
Igazi magyar vágta: elő a vesszőparipákkal és nyergelj, fordulj!
Mint a lőrinci József napi buliban, ahol perce pontosan be lehetett lőni, hogy mikor veri le valaki a lámpát és kezdődik a tökönrúgós, bicskás hirig.
 
Nem az a baj a magyar filmmel, meg a magyar mivelünk, hogy éppen „z" vagy „y" (persze az is). Hanem az a mániás depressziós kényszerbetegség, hogy mindenről ugyanaz jut eszünkbe, mindenki fújja a maga sértettségi himnuszát: pénz – főiskola – lopósok - hülye béla - hülye kati – pénz – főiskola - bennfentes köcsögök - dilettáns köcsögök – pénz – lopósok – pénz - hülye béla - hülye kati...
Valódi szakmai kérdésekről, amelyről pedig a filmkészítés, -értés, -szeretés szólna, szinte soha egy szó se, úriemberek vagyunk vagy mi.
 
Jelen esetben adva van a létező legszaftosab téma: film, világháló, filmkritika, online publikálás, médiaváltás, Guttenberg a máglyán, forradalom az ablakban! Bármely, gombszemét a jövőbe szúró szuperprogresszív karakán szörfer kiélheti benne kreativitását. Mégis, olyan bizonyossággal, mint ahogy az érdi hathuszas üti el a gyalogbékát, erre is ugyanaz a nóta: pénz – lopósok - hülye béla - hülye kati (ja, hogy nem ez volt a téma? akkor is!).
A probléma éppen abból jön, hogy nincsen valódi vita, valódi érvekkel. Valahogy túlságosan megszokta mindenki, hogy káromkodó kofák dobálóznak büdös halfejekkel, és hát ki ér rá másra figyelni, amikor szembe repül a harcsabél? Inkább lenyúlni a következő marok kopoltyúért...
 
Pedig miközben itthon betűrt gatyaszárral megy a pikkelyfelhőben az ereszd el a hajamat, akár olyan témákról is mehetne a diskurzus (vagy akár a gyakorlat megbeszélése), amelyeknek az egyéni egotripeken túl is van értelme.
 
Például:
– mégis miként, miért és mennyire alakítja át a hagyományos újságírói műfajokat, stílust és szövegszerkesztési elveket az online közeg (felszívódó műfajok, átalakuló forráskezelés, hatékony és/vagy kényszerű szövegszerkesztési elvek a webes megjelenésben, ergonómia, a kontextus szerepe stb.)

– milyen módon változtatja meg a publikálás és terjesztés természetét a net (blog-, site- és portál-logika, a meglévő vagy elérhető médiafelület jelentősége, RSS, vírusmarketing, a long tail szerepe stb.)

– milyen eddig nem létező, új, kísérleti műfajokat teremt, teremthet az online közeg, és mik ezekre a legizgalmasabb példák (beágyazott tartalmak, mashupok, kollaboratív szerkesztésű tartalmak, podcast, video blog, streaming média stb.)

– milyen gazdasági vonzatok, lehetőségek és veszélyek vannak az online publikációban (függetlenség és szponzoráció, reklám, spam, médiamonopóliumok, a leggyakoribb black hat és grey hat technikák pro és kontra)

– szakmai, jogi, etikai kérdések (ki számít újságírónak, milyen kötelességek és jogok járnak együtt az egyes szerepekkel és tevékenységekkel, sajtó- és szerzői jog átalakulása, copyright, creative commons stb.)

– a közösségekkel való közvetlen kapcsolat és feedback hatása az online publikációban (agregált tartalmak, közösségi blogok, kommentelési, moderációs eljárások, technikák)

– láthatóság, jelenlét és tartósság a weben (kereshetőség, SEO, ergonómia, törött linkek és hivatkozási, webarchiválási technikák, temporalitás vs tartósság)

– és még kábé ezer qrva izgalmas dolog, amiről valóban érdemes lenne és kellene beszélni
 
Jó, kétségtelen, hogy ehhez kicsit updatelni kell a „hülye béla - hülye kati" diksönerit, meg elsőre furcsa is lehet nem belecsobbanni rögtön a személyeskedő anyázásba, de talán vinne egy kis színt a társalgásba. Mert tényleg nyomhatjuk a „nagyon fájt" hólyagrepedésig, és persze „gyurcsány viktor, ferencjóska, kurátor-fatty monnyon le"! De pusztán ezzel a munícióval, ha nem is próbálunk mást, hüyén és keserűen halunk meg megpimpósodva az önsajnálatban és gyűlöletben. Persze a szokás nagy úr. De ezért tudunk talán többet is (ha meg nem, akkor megérdemeljük magunkat, Ámen :))
 
Vaskó Péter

hello,

értem, az 'életet lehelni' nyilván arra is vonatkozott, hogy az ontológiai vitának nem itt a helye :) Ahogyan én látom Wittgenstein nem individuumokról beszél, - és nem vagyok benne biztos, hogy ő maga meg tudja mondani, miről. De jó, legyen a 'művészfilm' homályos kategória, és akkor mondhatjuk azt is, hogy nemteljes leírást adhatunk rá, meg azt is, hogy elemeit 'családi hasonlóság' köti össze.

Azzal tök egyetértek, hogy az intézményi rendszernek is ehhez (a megváltozott helyzethez)kellene igazodnia, azzal azonban nem, hogy a leglényegesebb eleme e változásnak a 'technikai'. A képekre épülő egész huszadik századi filozófia, ismeretelmélet, sőt logika arról szól, hogy a dolog a reprezentáció természetével van összefüggésben (és nem a hordozó a lényeg).

De a lényeg: a 'belterjes' nagyon jó kifejezés, az eredeti értelmében. Igen, erről van szó. De minden intézmény ilyen, sőt, amennyire a művészetelméletre rálátok, a jelenkori művészetek a legerősebben. Más értelmes definíció nincs is a 'műalkotásra', mint épp az, hogy egy belterjes intézmény annak minősíti. Ideális értelemben egy intézmény tudásközösség, mégpedig hierarchikusan szervezett.

Az a probléma, hogy más lehetőséget rendszerelméletileg nem lehet mondani, mint azt a kettőt, amit felvetettem (és amelyikből sajnos mindig csak egyet veszel górcső alá). Az egyik: kívülről szétszedni (ehhez azonban a rendszer kohéziójánál nagyobb energiájú külső hatásra van szükség). A másik a 'participátorként...' kezdetű mondat. Ez a két lehetőség, van, ha hatni szeretnél a rendszerre, de természetesen azt is megteheted, hogy nem foglalkozol vele. De kíváncsi lennék, hogy van-e jobb, más stb. ötleted.

PS.: valami annyiban demokratikus, amennyiben először is definiálja, hogy kik azok, akik a demokratikus jogokat gyakorolhatják. A diktatórikus ennek leszűkítése (akár egy főre). Ez pore megfogalmazás, és a demokrácia nyilván olyan rétegzettséget, tagoltságot (vagyis önálló intézményeket) feltételez, amelyek a totális rendszerben nincsenek. Ha ezt akartad mondani, akkor igen, szerintem is tagolni kellene a dolgot, de a belterjesség kritériuma akkor is érvényesülni fog az egyes alrendszerekre.

Megpróbálok egy kis életet lehelni a fórumba...

Szóval azért az individualitást nem csak nominalista módon lehet értelmezeni, lehetnek olyan idividuumok, amelyekre nem lehet határozott leírást adni (késő Wittgenstein példái, ilyesmi). A művészfilm szerintem ilyesmi, inkább egy intézményesült valami, mozihálózatok, filmfargolmazók, nézők, szaklapok, stb. "összessége".
Ha azzal, hogy a "FILM" mint olyan nem létezik, azt akarod mondani, hogy (elsősorban technikai okokból; digitális technika, internet, olcsóbb, egyszerűbb filmkészítési lehetőségek) az egész megváltozott, és már nem azt a fogalmat fedi, amit régen (sem praktikus, sem esztétikai értelemben), akkor egyetértek.
Csak mellékesen említem meg, hogy az intézményi rendszernek sem ártana ehhez igazodnia.
A "be kell kerülni"-vel viszont van egy kis problémám, mert ezzel gyakorlatilag szerintem azt jelented ki, hogy a rendszer zárt (különben nem lenne "kulcskérdés" a dolog). A "lehetőség van participátoként belülről hatni" nekem nem egy üdvös lehetőségént tűnik fel, hanem olyasvalamiként, ami a diktatórikus, totalitárius, stb rendszerek sajátja. De azért ennyire messzire nem mennék, inkább a hétköznapi értelemben vett "zárt" (a "belterjes"-sel rokonértelmű) szónál maradok. Ezzel talán kicsit közelebb kerülök az eredeti vitainditó hozzászóláshoz, mert - ha jól sejtem - Dudás Viktornak is valami hasonló problémája volt a beszélgetéssel. Bár sztem azért nincs teljesen igaza, mert a vita nyilvános volt, és meg is volt hírdetve (javítsatok ki, ha tévedek) - igaz nem tudom, hogyan szokás az ilyesmit rendezni, hogy mi az újságírói etika ilyen esetekben (szokás-e meghívót küldeni, stb.).

üdv,

jogos a megjegyzés, noha itt talán nem szükségszerű. Az egyszerűség kedvéért szerintem itt tehető nominalista engedmény, vagyis csak individuumokról legyen szó (azonban: individuális objektumokról, individuális fogalmakról, individuális intézményekről). Az individuális itt arra utal, hogy van olyan jelölő eljárás (pl határozott leírás, tulajdonságnyaláb, tulajdonnév), amellyel azt az individuális (rendszert, alrendszert, személyt stb.) denotáljuk.

Azt mondtam, hogy 'A FILM' -re szerintem nem adható ilyen eljárás, vagyis tagadom, hogy lenne olyan individuum, hogy 'FILM'. Az általad említett címkék radikálisan különböznek, de nem abban, hogy többségükben(mint fogalmak) jól definiáltak, vagyis (fogalmi, és bizonyos esetben extenzionális)individualitásukra rá lehet mutatni (ellenkező esetben a nominalista felfogás szerint nem is léteznek). Egyébként én - az előbbiek miatt - a 'művészfilm' - et is inkább a nemdenotáló címkék közé sorolnám.

A példára is ez vonatkozik: persze, hogy egy kollektív ágens individuális ágensekből áll: azonban, ha valóban ágens (mint mondjuk az MMK) akkor nem pusztán a 'benne lévők' összessége, hanem önálló egység is. Ezért lehet mondani például, hogy 'döntött az MMK', mert mint individuumról lehet róla beszélni. Azt is lehet mondani, hogy az intézmény transzcendált a benne szereplőkhöz (vagyis a participátorokhoz) képest.

De nem csak azt mondtam, hogy kívülről kell jönnie egy, a rendszer egészét érintő változásnak (és ehhez megfelelő hatóenergiával rendelkezni), hanem azt is, hogy lehetőség van participátorként belülről hatni. Ehhez azonban be kell kerülni, ez kulcskérdés, sőt, Janish Attilát, téged, engem stb. például az is kategorizál, hogy milyen rendszerekbe van egyáltalán lehetőségünk ily módon belépni. Ugyanígy áll a fordítottja is: például a fizikai, kémiai, biológiai rendszerből egy transzcendált szint vezérlésével (például a pszichikumoddal) tudsz (bizonyos korlátok mellett, természetesen)kilépni, erre ez az asztal, amin írok, nem képes, mert nincs ilyen - je.

amúgy érteni vélem a fenntartásaidat, de mivel itt nincs lehetőség hosszú oldalakat írni, szerintem veheted egyszerűen: a halmazelmélet szerint is minden 'dolog' halmazokba sorolható, még az olyan végtelenül absztrakt dolgok is, mint a számok. Valamint minden tekinthető (az atomtól a világig) rendszerként (ti.: komponenseinek rendszerekén) és individuumként (ti.: egy leírás individuális alanyaként) is. Próbáld alkalmazni az általad citált 'dolgokra' akár saját műalkotásodtól kezdve az SZFE - ig, és talán látható lesz, hogy a kétféle perspektíva szerinti különbség valójában nem a dolgoknak, hanem épp ezen perspektíváknak a különbsége.