Dürrenmatt Friedrich

A második világháborút követő időszak német nyelvű svájci irodalmának legnagyobb hatású képviselője. Színműveit már életében számos nyelvre lefordították, és azokat mindmáig gyakran játsszák a világ színpadain. Honfitársához, Max Frisch drámaíróhoz hasonlóan műveiben gyakorta reflektál a világháború történéseire, morális kérdéseire. Ez a reflexió ugyanakkor a legtöbb esetben nem patetikus, tragikus, hanem komikus, nem egy esetben groteszk formát ölt. Sokan Dürrenmattot tartják a késő-modern tragikomédia megteremtőjének. E tekintetben az 1950-es-60-as évek során keletkezett művei a legmeghatározóbbak. Édesapja, Reinhold Dürrenmatt 1911-től Konolfingen protestáns lelkésze, mely tisztséget 1935-ig töltötte be; ezt követően a berni Salem Kórház lelkésze lett. Az ifjú Dürrenmattnak ez a környezet gondtalan gyermekkort biztosított. Iskoláit Konolfingenben, majd 1933-tól a szomszédos Grosshöchstettenben végezte. Már fiatalon kiütközött grafikusi és festői tehetsége. 1935-től, amikor a család Bernbe költözött, az ottani gimnázium tanulója lett, ám gyenge osztályzatai miatt 1937-től átiratták a Humboldtianum nevű magániskolába. Itt végzett 1941-ben. Apja tanácsára még ebben az évben beiratkozott a zürichi egyetem filozófia és Német nyelv és irodalom szakára. Tanulmányait egy szemeszter elvégzése után a berni egyetemen folytatta, amit 1945-ben, a végzettség megszerzése nélkül otthagyott. Ekkor már egyre jobban foglalkoztatta az írói mesterség. A kezdeti évek anyagilag nem hoztak sikert a fiatal írónak. 1946-ban feleségül vette Lotti Geissler színésznőt, és Bázelbe költöztek. 1952-re, jórészt rádiójátékainak köszönhetően, nagy nevet szerzett magának Svájcban és Németországban egyaránt. Ezeket a műveit, melyekkel több díjat is elnyert, többször is sugározták, néhányat pedig televízióra és színpadra is alkalmaztak. Az öreg hölgy látogatása és a Fizikusok című darabjai voltak az elsők, melyekkel a nyugat-európai színpadok után az akkori "vasfüggönyön túli", azaz kelet-európai országokat is meghódíthatta. A hatvanas években íródott színművei az író legkiforrottabb, legenergikusabb munkái. Életének utolsó évtizedei folyamán Dürrenmatt visszatért a festéshez és a grafikához. Nagy mennyiségű anyagot hagyott hátra, s e művek többsége számos érintkezési pontot mutat színpadi és egyéb alkotásaival. Képeinek egyik központi alakja a labirintusban rekedt Minotaurosz, aki már csak Theseus végső csapását várja. Visszatért a detektívtörténetek írásához is, ezek a regények azonban jelentős mértékben szakítanak a jó végső győzelmét hirdető hagyományos krimiformával. Fontosabb művei: Der Alte, Meg vagyon írva, A bíró és a hóhér, A gyanú, A város, Die Ehe des Herrn Mississippi, Angyal szállt le Babilonba, Herkules und der Stall des Augias, A baleset, Az ígéret, Görög férfi görög nőt keres, Ötödik Frank, A fizikusok, A Meteor, János király, Titus Andronicus, Pillanatkép egy bolygóról, A bukás, Igazság-ügy, A megbízás avagy a megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről, Zűrvölgy