A legjobb 8 + 1!

Mozi a fejben - első forduló

Az újsághír:
Gilbert Deya tévéevangelista csupán az imádság erejével képes termékennyé tenni meddő nőket. A rendőrség gyanúja szerint viszont az imádság helyett a gyermekkereskedelem oldja meg a Deya segítségét kérő meddő nők problémáit.  („Csodabébik gyanús forrásból”; Index, 2005. szeptember 13.)

A történet:
Ez a hír természetesen nem igaz. Kiötlője XY, a Blikk újságírója, számtalan kacsa szerzője. Ő a profi lukra író, ha a tördelés miatt egy kis hely befedetlen maradna a lapban, ő valamiféle természetfeletti ösztöntől hajtva, pontosan méretre szállít egy képtelen, mulatságos, vagy borzasztó álhírt valamilyen elképesztő bűnügyről, halálos új vírusról, rajtakapott sztárról stb. Ő maga egyáltalán nem sztár a szakmájában, csak egy hatodik senki a szerkesztőségében. Egy este kollégájával búsong egy kocsmában, szidják a többi kollégákat; amikor hazafelé indulva kilép az ajtón, megbotlik, beveri a fejét, és meghal.

A mennyországba kerül, ahol már türelmetlenül várják: ugyanis igaz, amit a misztikusok már régóta sejtenek, minden ember élete előre meg van írva – mégpedig e célra alkalmazott, halott írók segítségével. Valahol a mennyországban, egy óriási, jellegtelen kockaház apró, félhomályos szobáiban gyártják a túlvilági szerzők a sorsokat. Ide került Homérosztól Dantén át Karinthyig számos ismert és kevésbé ismert író – ezért hasonlít egymásra annyira élet és irodalom, a véres balkáni háború egy Shakespeare-drámára, (merthogy azt speciel ő írta), vagy a hazai politikai élet nem egy fordulata Mikszáth regényeire (merthogy annak meg ő a felelőse).

De nem csak a nagy konfliktusokat, hanem a kisemberek egyéni örömeit, szomorúságát is meg kell írni, és mivel egyre több a Földön az ember, a szerzők egyre túlterheltebbek: sok a selejt, az ismétlés, már a zsenik is megúszásra játszanak.

Hősünkben hatalmas a bizonyítási vágy (utolsó kocsmai beszélgetésében is pont azt panaszolta kollégájának, hogy ott feszül benne a nagy regény, ha lenne egy szusszanásnyi ideje, ha kiszabadulhatna ebből a szerkesztőségi taposómalomból…) még akkor is, ha első feladatként jelentéktelen kis életeket kap. Lelkesítik a neves kollégák, és az, hogy bármit ír, bekerül a sorsok nagy könyvtárába (bár, amikor kíváncsiságból belelapoz ismerősei és rokonai sorsába, keserűen távozik -- hol itt a szabad akarat?), és ugyan hamar rájön, hogy a mennyország se nagyon különbözik egy földi szerkesztőségtől, itt sem a minőség számít, hanem a fúrás, a kisszerű érdekek érvényesítése, lelkesen lát munkához. Eleinte szépeket ír, ám dicséret helyett fejmosást kap: az ilyen giccses dolgokra ott vannak a lányregények szerzői, tőle nem ezt várják.

Megzavarodik, begörcsöl, nem halad a munkával. "Ha nem jut eszedbe semmi, nyírd ki, én is ezt szoktam csinálni", tanácsolja tapasztaltabb pályatársa. És valóban -- a szerencsétlen kisember élete drámai hirtelenséggel véget ér, másnap már a rokonai gyászolják (látjuk). Hősünk megszeppen, nem akarja halomra ölni alanyait, de mivel agya bénult, megpróbálja elsütni valamelyik régi ötletét. Főnöke megint letolja: a sztori már foglalt, beépítették valakinek az életébe. És a többit is, az összes még életében írt, őrült álhírt. A sok képtelenség, amit még az újságnál kiötlött, most mind megvalósul. Hősünkre szörnyű lelkiismeret-furdalás tör egykori felelőtlensége miatt: előre látja a válogatott borzalmakat, és kétségbeesetten próbálja megakadályozni őket. Erre egyetlen eszköze van: az írás. Lázas buzgalommal kezd átjavítani életeket és azok elágazásait (mert hiszen minden élet egy csomó másikba kapaszkodik), ám a Sors ravaszabb nála, és – mint Ödipusz királynál -- éppen a mentő átírások segítségével mégis beteljesednek a Földön kiagyalt történetek. Néhány abszurd esetet látunk is (albínó aligátor szedi áldozatait tasmán földművesek között; kenyai álpap imával és kézrátétellel ejti teherbe híveit; egy híres színésznő gyerekét kenguru rabolja el/találnak egy kisfiút, aki a kenguruk között nőtt fel, a londoni állatkertből kiszabadult strucc lenyeli a koronaékszereket -- tragikus és tragikomikus esetek vegyülnek), hősünk elkeseredetten küzd, lázálomszerű harcot vív saját fellázadt történeteivel – és mindig alul marad.

Egyre jobban furdalja a lelkiismeret, már mindenáron szeretné megakadályozni saját hírei sorozatos megvalósulását. Nem adja fel: lázadást szít szerzőtársai között; a sok egykori írónak a szabad akarat fontosságáról beszél, és jó néhányukat meg is győzi. A feldühödött, lázadó angyalok megrohamozzák és felgyújtják a sorsok világkönyvtárát (ahová a megírt életek kerülnek be); de addigra Gábriel arkangyal egy rizsszembe belekarcolja az összes történetet, és lenyeli -- nincs menekvés, a sorsokat továbbra is más írja meg előre. Hősünket megbüntetik, visszahajítják a Földre: büntetésből tovább kell élnie.

A kórházban ébred, ahol a kocsmai éjszaka óta kómában feküdt. Először az egész történetet rossz álomnak hiszi, de nem: ahogy a folyosón megy, ahogy az utcán lépdel, mindent előre tud; előre válaszol fel sem tett kérdésekre, fejében ott zsonganak a következő pillanatban elhangzó mondatok. Az újságnál újra kezdené a munkát, de ahogy leírja az első felelőtlen kis kacsa első mondatát, keze megáll a levegőben; feláll, kisétál a szerkesztőségből. Sosem látják viszont -- eltűnését kis hír tudatja ("Nyomtalanul eltűnt a holtából visszatért újságíró.") Egy diliházban éldegél, a kertben ücsörög egy padon. Nem szól, mozdulni se hajlandó; arcán vigyor – mint aki túljárt a Teremtő eszén.

*

Az őrült történethez őrült képi világ társul: nagy ellentétek, nagy váltások, nagy arányok jellemezik.
A történet előrehaladtával a komédia egyre szürreálisabbá válik, ez nem kedves, kedélyes vígjáték, bár még leglázálomszerűbb jeleneteiből sem vész ki teljesen a humor.

Szereplők:
A főhős körül a mennyországban számtalan híres író és ismeretlen bértollnok tűnik fel, az életben kollégái, főnöke, menyasszonya, rokonai vannak.