sex hikaye

Mozi a fejben - Treatment pályázat

a topikot nyitotta: filmhuadmin | 2005. szeptember 21. szerda, 15:39

rendezés  


egy oldalon
231-212  /  351


 
2005. október 26. szerda, 03:05 231. | torolt felhasznalo
8.
Szabó Tamás: Gólem

A múltkor még csak érzésből dicsértem, most újra olvasva már nyugodtan megállapíthatom, hogy a 9 továbbjutó közül a „Gólem” a legösszeszedettebb szinopszis. Ez mindenképpen a többi fölé emeli.

Igazából 2 dolgot hiányolok belőle: a gólemet és a bátorságot! A gólem-jelenség arról szól, hogy Istent játszunk, hogy életre keltünk egy élettelen tárgyat – ennek a momentumnak sokkal nagyobb súllyal kellene megjelennie a sztoriban. (kb. ahogy a Kenneth Branagh-féle „Frankenstein”-ben volt) A sztoriban ez ráadásul kétszeresen is szerephez juthat – egyszer a kőszobor életre keltésekor, utána pedig a halott barát feltámasztásakor. Kár kihagyni ezeket a ziccereket!

Szintén fontos lenne többet tudnunk a főszereplőről, Mihályról. Az oké, hogy sírköves, aki éjszaka sírköveket döntöget, de ezen kívül semmit nem tudunk róla. Fel kell rakni a főkaraktert rendesen, mert különben a néző nem fog azonosulni vele. Az én olvasatomban Mihály egy olyan fiatal sírköves, aki valójában szobrásznak készült, csak a megélhetés miatt dolgozik ebben a szakmában. Lehet, hogy árva volt, emiatt most is magányos, nincs senkije, magának való ember. Viszont rá kell jönnie, hogy fiatalon nem tud elég megbízást szerezni és ezért – kényszerűségből – kezd el sírokat döntögetni. Ezt hallhatta éppen az öreg mesterektől is, körítve egy csomó félelmetes legendával /aki sírokat dönt, azért eljönnek a szellemek/.
Egy szobrásznak (kőfaragónak) viszonya van az alkotásaival, érdemes lenne erről is többet megadni (ld. a „Camille Claudel” c. filmet) – azt gondolom, hogy valahol minden szobrász úgy tartja vagy arra vágyik, hogy életre keljen az alkotása. Vagyis valahol csak egy szobrász hihet abban, hogy életre keltheti az alkotását – ez tökéletesen alátámasztja a sztorit, érdemes lenne mélyebben megvizsgálni.

Az első felvonásnak ezekre kellene koncentrálniuk – elátkozott lesz, aki sírokat döntöget; Mihály, a szobrász-lelkű sírköves; és valószínűleg már itt be kéne hozni a lakásmaffiát és személyessé tenni a problémát Mihály számára is /pl. az ő műhelyét, házát, telkét is meg akarják szerezni/.
A szellem megjelenése már a PP1 (illetve amikor beszélni kezd), az Act II pedig arról szól, hogyan próbál Mihály szabadulni ebből a helyzetből. A Midpoint egy kőgólem életre keltése (de az vmiért nem működik rendesen), a PP2-ben pedig a barát kerül sorra. (Igen, nálam 2 gólem van: egy jó, igazi, kőből, és egy gonosz zombi :) – és így a végén a kőgólem mentheti meg őket a zombitól).

Ezzel eljutunk a bátorság kérdéséhez. Ha thrillert akarunk írni, akkor tessék felvállalni a kemény dolgokat is! Akkor nem lehet matiné-műsort írni! Már az indítás is lehetne thrilleresebb: éjszaka, temető, vki ledönt egy sírt. A szerzőnek azt az érzést kellene visszaadnia, amikor éjszaka, tök egyedül el kéne mennie egy temető mellett (netán keresztül rajta) – legyen tele mindenkinek a gatyája már a film elején! Ezzel ráadásul egy ideig lebegtetni is lehetne, hogy vajon ki döntögeti a sírokat – a néző természetesen nem a főszereplőre fog gondolni.
Azok a fordulatok és jelenetek, amikből most építkezik a film, pusztán krimibe valók – egy gólemes, szellemes thriller sokkal keményebb. (Persze lehet, hogy a szerző nem thrillert akarna, de nekem az alapötletből ez jön le.)

Egy gólemes-szellemes sztoriban nem a lakásmaffiára kell fókuszálni, hanem a gólemre és a szellemre. A gólem szinte csak a sztori végén szerepel, a szellem pedig a történet felénél szinte eltűnik. Ez mindenképpen javításra szorul.
A hitelességgel is problémák vannak párszor: nem hiszem el, hogy Mihály utcalányokat hív a civil rendőrökhöz és azt sem, hogy rá mer támadni a maffiafőnökre. Elvileg a szellem kényszeríti erre, de nem derül ki, hogy mivel? Hiszen nem is bántja, nem csinál vele semmit, csak ott van vele. Esetleg ha a szellem mentené meg a nyomozónál: látjuk, hogy Mihály elhagyja az egyik gombját, hazaérve ő is észreveszi, de már nincs ideje felvarrni, mert megjelenik nála a nyomozó. Amikor azonban megvizsgálja az inget, a gomb mégsem hiányzik – a szellem megmenti őt ezzel, s így már kérhet „cserébe” vmit, vagy épp fenyegetheti azzal is, hogy lebuktatja (bár ott még mindig kérdéses az, hogy csereszabatos-e a sírdöntögetés egy gyilkossággal!). Talán az lehetne a megoldás, ha Mihálynak nem is kellene elkövetnie a gyilkosságot, az ő feladata csupán az lenne, hogy keltse életre a gólemet! (A Mihály és a gólem kapcsolatában mellesleg sokkal több sztori van!)

Nem szándékozom kitalálni az egész sztorit, inkább csak felhívnám a figyelmet arra, hogy ebben az alapötletben sokkal több lehetőség van – ki kéne használni őket!
 
2005. október 26. szerda, 03:04 230. | torolt felhasznalo
na akkor jöjjön az utolsó kettő:
 
2005. október 25. kedd, 22:03 229. | torolt felhasznalo
Én inkább a te szinopszisodra írnék egy verziót:))))Mutiiii.
 
előzmény: [tsg] #227
 
 
2005. október 25. kedd, 15:35 228. | f.r.a.n.k.
http://forums.cjb.net/fkny.html

tehát aki szeretne kritikát egy jelenetre, ötletre vagy csak a forgatókönyvírásról szeretne beszélni általánosságban...
 
2005. október 25. kedd, 15:31 227. | [tsg]
"...ugyanakkor amiből a jelek szerint hiány van, az a szakmai felkészültséggel párosuló ötletgazdagság, a felépítettség, mögélátó tudatosság, ami megkülönbözteti a nézőt az írótól, amitől kerek lesz, és film a film... "

na, ahogy én elképzelem, például pont erre volna jó a műhely, mint olyan. hogy van ötleted, és azt kollégák segítségével filmmé lehetne fejleszteni (úgy, hogy az ötlet a tiéd marad).
szerintem ez elég jól hangzik.

(folytatom még, csak dolgozom közben:)

 
előzmény: Snatch #223
 
 
2005. október 25. kedd, 15:09 226. | torolt felhasznalo
mivel "más cuccaira rámászni a legkönnyebb" és ezen kifogás alapján nem vagy hajlandó elemezni az én verzióimat, írásaimat, így hát megkérlek, hogy a 9 szinopszis közül akármelyikre írj egy saját verziót!
(hiszen az úgyis olyan könnyű)

mindezt csak azért, hogy végre akár egyetlenegy szakmai sort is lássunk tőled!

 
előzmény: torolt felhasznalo #220
 
 
2005. október 25. kedd, 15:08 225. | f.r.a.n.k.
olvastad a budapest királyát? mi a véleményed?

min dolgozol?
találtam egy fórumot, fél óra múlva kész :))) milyen témakörök legyenek?

ha beszéljünk tovább általánosságban:
krimirírók kiket tartanak mesterüknek? olvasott valaki Elmore Leonardot? imádom ahogy a 80-as években olyan nyelvezettel írt olyan kortárs sztorikat, h csak nézel. a házi őrizetben levő orvosnak elektronikus bokaperece van...
 
előzmény: Snatch #223
 
 
2005. október 25. kedd, 14:51 224. | torolt felhasznalo
Én scottie szinopszisára vagyok kíváncsi. Nem az ötleteire. Azt eladja mások kapcsán. De talán már nem is vagyok annnyira kiváncsi.:))))
 
előzmény: Snatch #223
 
 
2005. október 25. kedd, 13:52 223. | Snatch
Ha jól értem, Scott ötleteire vagy kiváncsi. Szerintem pont ez derült ki ebből a pályázatból is, hogy ötletekkel Dunát lehet rekeszteni, mindenkinek van 3-4-5 jó ötlete (a zsűri elmarasztalása erről szólt, hogy ezt és csak ezt pontozta látszólag, ami szubjektív és közel sem átfogó megközelítés), ugyanakkor amiből a jelek szerint hiány van, az a szakmai felkészültséggel párosuló ötletgazdagság, a felépítettség, mögélátó tudatosság, ami megkülönbözteti a nézőt az írótól, amitől kerek lesz, és film a film...

Ha valaki egy elnagyolt épületskiccből készít tervrajzot, ami építészetileg helytálló, inkább elismerően bólintanék, minthogy piszkálnám, "Hátjó, de saját skiccet nem tudnál rajzolni". Ez olyan kétségbeesetten-próbálok-belekötni-még jelenség.

Én nem vagyok jártas, valaki leírná vázlatpontokban, röviden, hogy egészen pontosan mi folyik egy műhelyben? :)
A forgatókönyvírás (leszámítva a duettezést) valóban elég egyszemélyes műfaj, talán elméleti eszmecserékben, morális támogatásban (kedvcsinálásban, bátorításban), 1-1 könyv tökéletesítésében tudnánk egymásnak segíteni, illetve megpróbálni elérni, hogy a jó filmből tényleg film legyen (frankkal megalapítanám a szkeptikusok körét:)).
Hozzáteszem, hogy támogassam más valaki fkönyvének megvalósulását, vagy erősen szimpatizálnom kell vele emberileg, vagy a művével kell nagyon erősen szimpatizálnom :)
 
előzmény: torolt felhasznalo #220
 
 
2005. október 25. kedd, 13:35 222. | torolt felhasznalo
Nos igen... ennek a műhelynek a megszervezésében én is szívesen részt vennék... akár mint szervező-társ, akár mit "vendég"... kattogok a témán... csak most nagyon el vagyok havazva... de figyelem a beírásokat... :-)
 
előzmény: [tsg] #221
 
 
2005. október 25. kedd, 11:11 221. | [tsg]
khm, frank kolléga, mintha kissé szkeptikus lenne a hozzáállásod:)
hogy a félreértéseket tisztázzuk: nem mondtam sose, hogy nem a forgatókönyv megírásával kezdődik minden. sőt, nem is a forgatókönyvek megírásáról beszéltem én, hanem egy szakmai közösség létrehozásáról (az én terminológiám szerint ez a műhely - ha ebben értettük félre egymást, elnézést, hogy nem egyértelműen fogalmaztam).
a szakma.film.hu - amennyire belelátok - valami ilyesmiről szól, igen. és a film.hu ígérte néhány hozzászólással korábban, hogy tervezik egy külön forgatókönyves részleg beindítását is, na ez az, amire mi várunk, szerintem. én legalábbis biztosan.

a másik dolog meg: magad írod a forgatókönyvedet, ez oké. hogy jó-e, azt viszont már nem te döntöd el, szerintem, hanem az az egyszerű tény, hogy lesz-e belőle valami, vagy nem-e. ehhez pedig eleinte biztos nem árt kikérni azok véleményét, akik letettek valamit az asztalra. (nem mondom, hogy kötelező, de ártani biztos nem árt.)

ez a "ne támaszkodj senkire" hozzáállás nekem nem jön be, részemről úgy vagyok vele, hogy amíg nem érzem magam biztonságban, úgy értem, amiíg nem vagyok biztos benne, hogy jó az, amit csinálok, igenis ki fogom kérni mások véleményét is. az más kérdés, hogy a vélemények közül mit teszek a magamévá, és mit nem, de tanulni nagyon sokat lehet. persze ezen nem fogunk összeveszni, hisz mindenki úgy csinálja, ahogy az neki fekszik:)

és azt se mondom, hogy más védje/képviselje az érdekeimet, nem. viszont ha összefognánk, és közösen is tudnánk lépni bizonyos ügyekben, azt el bírnám viselni.

azt se akarom, hogy más mozdítsa elő a pályámat. csak annyit, hogy esetleg mondja meg, hogy működik a dolog, kihez kell fordulni, meg ilyesmi, mi ennek a rendje. magamtól is megpróbálhatom kitalálni, meg is próbáltam néhányszor, és nagyon beégtem:) szóval, érted.
 
előzmény: f.r.a.n.k. #218
 
 
2005. október 25. kedd, 09:38 220. | torolt felhasznalo
Hagyjuk az önfényezést. Más cuccaira rámászni a világ legkönnyebb dolga. Add ide a saját szinopszisodat, és a lelkes forum majd "Ír rá" egy verziót. Minden más téged minősít, aranypofa. (elnézést az aranypofáért, filmhu, tényleg nem találó .))))
 
előzmény: torolt felhasznalo #219
 
 
2005. október 25. kedd, 01:12 219. | torolt felhasznalo
lorid:
lassan lejár önmagasztalásod ideje...
ha észrevetted, még 2 elemzés hiányzik - remélhetőleg ezek is hamarosan elkészülnek.

ha pedig figyelmesen olvastál volna, akkor tudnád, hogy az eddigi elemzések között is írtam párhoz saját szinopszis-verziót - válaszd ki közülük bármelyiket és elemezd, írj kritikát róla!
örömmel olvasnék tőled végre pár szakmai hozzászólást, gondolatot...

minden más meg téged minősít.
 
2005. október 24. hétfő, 18:29 218. | f.r.a.n.k.
a legelső lépés: meg kell írni a forgatókönyvet. azt senki, még egy profi (filmes) sem fogja senki helyett megírni. se egy ötletet továbbgondolni, se azt kitalálni, h végül az jó film lesz-e. ne támaszkodj senkire, a forgatókönyvírás nem társas műfaj. ne várd, h más tegye meg helyetted, amit neked kell, ne akard, h más védje az érdekeidet vagy h a pályád előmozdítsa. legyen egy jó forgatókönyved, ami magáért beszél.

"a profik, akik támogatják a magyar forgatókönyves szakma elismertetését" - hosszú az út a szándéktól a felismerésig.
a szakma.film.hu nem erre a célra jött létre? hol van a forgatókönyvírók részleg? hol van a sok rendező, aki a prodzsekteket készíti elő? hol vannak a megfilmesítetlen (v. megfilmesítésre váró) fknyvek? remélem, mire felépül az a bizonyos filmstúdió, akkorra már nem így lesz és lesz kereslet spec szkriptekre.

ja, még valami: ha william gibson-nak nem derogált kitennie a netre a count zero-t, akkor nem nagyon lehet ellenvélemény...
 
előzmény: [tsg] #216
 
 
2005. október 24. hétfő, 17:36 217. | torolt felhasznalo
Kedves filmhu. Az "aranypofa" kifejezés nem fokozott személyeskedés, hanem lelkes bíztatása a fórum oldalain eddig kritikusi vénájával jeleskedő fórumtársamnak. Lopásra való bíztatása egyáltalán nem negatív, sőt, hiszen a legnagyobbak is lopnak. Természetesen aztat én is tudom, hogy ő eldönti, amit eldönt. Mély csendje azonban fájó űrt hagyott maga után. Bocsesz, ha megsértettem volna a tartalomszolgáltatók - ezek szerint érzékeny -kódexét hozzászólásommal.
 
előzmény: torolt felhasznalo #215
 
 
2005. október 24. hétfő, 16:23 216. | [tsg]
egy műhely, véleményem és tapasztalataim szerint, akkor működik jól, ha részt vállalnak belőle olyanok is, akiknek van már némi közük a szakmához. ez például abban is segíthet, hogy hátteret biztosítson a kommunikációhoz, de ez a kevesebb. indíthatunk fórumokat magunktól is különféle helyeken... hogy hosszú távon lesz-e haszna, hogy onnan filmek jönnek-e ki majd, az más kérdés. (miután referencia nélkül egy csomó lelkes amatőrnek fogunk tűnni messziről. főleg, gondolom, itt az országban.) de persze nem tudom én ezt igazából.
amit én, mint lelkes amatőr tudok, megteszek: szorgalmazom az együttműködést minden olyan embernél (jelesül forgatókönyírónál), akikkel kapcsolatba kerülök. és a helyzet egyáltalán nem reménytelen, mert bárki, akivel eddig beszéltem (profikról van szó, ugyebár) támogatják a magyar forgatókönyves szakma elismertetését. és mellesleg nagyon rendesek és segítőkészek voltak velem, kezdővel.
úgyhogy asszem két verziót tudok elképzelni jelen pillanatban. 1. vagy megsürgetjük valamelyik hivatásos, már működő filmes fórumot, hogy indítsa be a mozgalmat (vagy élessze újra), vagy 2., önállóan szervezkedni kezdünk, és lelkesek leszünk, és igyekszünk végigvinni az elképzeléseinket. hm. ha csak arra gondolok, hogy közben valamiből kaját is kell venni, akkor a kényelmesebb 1.-re szavaznék.

mindez persze - hangsúlyozom mégeccer - csakcsupán vélemény, ha mást gondoltok, mondjátok nyugodtan az arcomba :)

(ja, igen, és szeretném felhívni a figyelmet arra is ismételten, hogy nem csupán budapestből áll az ország, úgyhogy részemről mindig a virtuális közösségépítést fogom pártolni, hogy senki ne maradjon ki belőle. ami persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne személyes találkozókat tartani, meg minden.)
 
2005. október 24. hétfő, 15:44 215. | torolt felhasznalo
kedves lorid,

tartózkodjunk a fokozott személyeskedéstől, ha egy mód van rá. az üzenetet érti mindenki. scott free pedig majd eldönti, h. fölrakja-e a szinopszisát vagy sem. szíve joga bármelyik megoldást választani. ez egy fórum, s szerencsésebb lenne, ha a véleménycsere és az építő jellegű vita kormányozná továbbra is a topikot.

üdv és köszönet a megértésért,
filmhu
 
előzmény: torolt felhasznalo #211
 
 
2005. október 24. hétfő, 14:53 214. | torolt felhasznalo
Scottie-ka, aranypofa! Hát szabad ekkora szégyent hozni a filmhu lelkeseire? Bármilyen szinopsziskát rakj már fel. Nem baj, ha lopod :))))
 
2005. október 23. vasárnap, 21:30 213. | f.r.a.n.k.
mindegyik továbbjutó szinopszisnak külön fórum nyitható, ha beszélni akarsz róluk...

.....................................
http://fkny.madpage.com
 
előzmény: torolt felhasznalo #212
 
 
2005. október 23. vasárnap, 15:54 212. | torolt felhasznalo
A műhelyről szólva, minden úgy kezdődik, hogy valaki vesz egy nagy lélegzetet, és elkezdi. És rengeteget fog szívni, mert a szervezés az ezzel jár. Ha nem most lenne, akkor el is vállalnám, de a magam részéről csak annyit tudok mondani, hogy ha valaki fölvállalja az ügyet (kitalál egy helyszínt, lefoglalja, meghív pár embert stb.) akkor szívesen elmegyek. Mentségemül szolgáljon, hogy én már túl vagyok a sokadik aktivista nekibuzdulásomon, és most is szervezek épp eleget. Szóval, aki érez magában elég erőt, annak hajrá!

u.i.: Amúgy a lelkes szinopszis íróknak még annyit, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb fórum arra, hogy ötleteiket megosszák velünk. Engem még mindig jobban érdekelnének azok a hozzászólások, amelyek a nyertes pályázatokkal kapcsolatosak. Merthogy egy szinopszisról, akármilyen is, nagyon tanulságos vitákat lehet folytatni.
231-212  /  351

nka emblema 2012