sex hikaye

Mozi a fejben - Treatment pályázat

a topikot nyitotta: filmhuadmin | 2005. szeptember 21. szerda, 15:39

rendezés  


egy oldalon
311-292  /  351


 
2005. november 21. hétfő, 23:59 311. | Snatch
Ezzel tisztában voltam, hogy kényes téma :) de kényes témákban is írnak filmeket, nagyon sikereseket is (legalábbis külföldön). Az érzékenységet leginkább úgy lehet és kell tekintetbe venni, hogy a történet konklúziója megfelelő, elfogadható legyen. Az eseménysor az általánosítás veszélyét demonstrálja, persze fűszerezve a nagy magyar valósággal, amit persze árnyalni kell, ügyesen egyensúlyozva.

Teljesen igazad van, Surát, és a többi szereplőt is finomítani kell, a motivációját csiszolni, pozitív tulajdonságok, subplotokat bevezetni. Sajnos pár nap alatt dobtam össze az egészet. A vége is ezért lecsapott, elég gagyi :)
A struktúrával kapcsolatban, a Bárányok hallgatnak széria elég erősen belejátszott, a nyomozó, aki üldöz valakit, aki végig ott van az orra előtt, és fokozatosan ébred rá a helyzetre, majd pedig óvatos bizonyításba-üldözésbe kezd.

Amúgy ezzel az ötlettel nincsenek további terveim, de nagyon tanulságos, ha véleményeket mondtok róla, és megköszönöm, mert pl hogy más számára nehezen kibogozható, ahogy leírtam, megfogalmaztam, azt én nyilván nem veszem észre, az én fejemben világos :)
 
előzmény: torolt felhasznalo #310
 
 
2005. november 21. hétfő, 23:41 310. | torolt felhasznalo
ja és még valami! a szóhasználatból, mondatszerkesztésből az jön ki, hogy eléggé tisztában vagy a szakmai/társadalmi/stb helyzettel. a vezérfonal is elég jól követhető. éppen ezért a fejlesztésnél a karakterekre kellene fektetni a hangsúlyt... több szereplő, dimenzionáltabb jellemek, célokkal rendelkező emberkék...

és még egy valami a premisszához: a szinopszis vége sztem kicsit le van csapva. nem elég ütős ez a "hős roma srác" felismerés. ezt még csiszolni kéne...
 
előzmény: torolt felhasznalo #309
 
 
2005. november 21. hétfő, 23:35 309. | torolt felhasznalo
én is most olvastam el. mondjuk még nem mélyedtem bele...
első körben annyi (frank véleményéhez kapcsolódóan), hogy a témaválasztás valóban érzékeny. jól át kell gondolni egy rasszista nézeteket bemutató filmet...
a szinopszis egyébként tényleg kicsit nehezen értelmezhető. a részletekbe nem mennék most bele (majd személyesen), de azért egy-két dolgot megemlítenék/kérdeznék.

1) milyen strúktúrára gondoltál?
2) mennyit tudna a néző? pontosabban: mikor derülne fény sura bűnösségére? az alibi rablás utáni menekülésnél már nyilvánvaló lenne? (sztem húzni kellene)
3) sura indítéka nem teljesen tiszta. pusztán a rasszizmus vezérli? a társadalomba be nem illeszkedő emberek iránti megvetés?
4) a szinopszis alapján kicsit átláthatónak érzem a sztorit. a kidolgozásánál mindenképpen be kellene húzni mellékszálakat, hogy ne legyen ennyire nyilvánvaló sura bűnössége. kicsit meg kellene kavarni a dolgokat, bele kellene vonni személyes kapcsolatokat.

na majd személyesen... :)
 
előzmény: f.r.a.n.k. #308
 
 
2005. november 21. hétfő, 23:19 308. | f.r.a.n.k.
snatch,
elég nehezen kibogozható... és a témaválasztás sem túl szerencsés.
 
előzmény: Snatch #303
 
 
2005. november 21. hétfő, 23:17 307. | torolt felhasznalo
az király! :)

forgatókönyvíró találkozó

időpont: nov. 23. 18h
helyszín: bem mozi (Margit krt. 5/b)

szultan - problémás ügyfél
walsh - zuhanás
snatch - feketén, fehéren
frank - budapest királya
akiboj - ???


 
előzmény: filmhu #306
 
 
2005. november 21. hétfő, 23:12 306. | filmhu
budapest királya
 
2005. november 21. hétfő, 22:53 305. | torolt felhasznalo
forgatókönyvíró találkozó

időpont: nov. 23. 18h
helyszín: bem mozi (Margit krt. 5/b)

szultan - problémás ügyfél
walsh - zuhanás
snatch - feketén, fehéren
frank (?)
akiboj

frank, akiboj! ti mit hoznátok?
 
2005. november 21. hétfő, 22:49 304. | torolt felhasznalo
én is ott leszek hatkor...
frank! sört sztem lehet kapni... :) úgyhogy gyere! :)
snatch! én is megkaptam az e-mailt. most fogom olvasni.

 
2005. november 21. hétfő, 22:47 303. | Snatch
ezen nem múlik, elküldtem txtben :)
 
előzmény: filmhu #302
 
 
2005. november 21. hétfő, 22:40 302. | filmhu
én még mindig nem 100% (reggel hétkor kell kelnem ahhoz) de szerintem elmegyek. sört árulnak, nem?

snatch,
láttam a leveled, de most már tényleg megfogadtam, többet .doc-ot nem nyitok ki. küldjél nekem .txt-t vagy bármit, csak ne .doc-ot.
 
2005. november 21. hétfő, 22:11 301. | Snatch
Sziasztok!
Én igyekszem menni, eddig lusta voltam feltölteni a szinopszist, most meg nem megy :/ Elküldtem (itt megadott cimekre) emailben azoknak, akik elvileg jönnek/talán jönnek, remélem nem baj!
 
előzmény: filmhu #299
 
 
2005. november 21. hétfő, 21:53 300. | torolt felhasznalo
Én ott leszek. Hatkor.
 
2005. november 21. hétfő, 21:08 299. | filmhu
na mi a 411-es a bem mozis találkozóról. akkor lesz?
 
2005. november 21. hétfő, 10:24 298. | f.r.a.n.k.
még tegnap eszembe jutott a sztorihoz valami... (ha akarod felhasználod, vagy nem)

jó dolog, h egy épület a helyszín, a megvalósítás leegyszerüsíti. a szellemnek nem kell, h rögtön a maga valójában megjelenjen, hanem először csak átveszi az épület felett az ellenőrzést... villanykimaradás, liftbeakadás... aztán elkezd velük kommunikálni, mondjuk segítséget akar hívni valamelyikük a neten keresztül és a monitoron megjelenik az üzenet... később egy zárlatos áramkisülésben életre kel, materiálizálódik mint egy gömbvillám, ami félelmet kelt, éget és menekülésre készteti a bentragadtakat.
 
2005. november 21. hétfő, 09:07 297. | [tsg]
szultan: elolvastam én is, és nekem is bejön, gratulálok:)
már maga az alapötlet is meglehetősen abszurd, úgyhogy mindenképp lejön belőle az irónia, és nagyon el tudom képzelni erős fekete humorral megírva.
ahogy olvastam, rögtön a coen tesók stílusa ugrott be (leginkább ahogyan a 'véresen egyszerű' c. filmben működtek), hogy ti. elég meredek és groteszk szituációk vannak, de közben emberek halnak meg (pl. valakit eltemetnek élve), és a helyzet abszurditása ellenére a szereplők mégis végig nagyon komolyak maradnak. ettől meg aztán időnként hangosan felröhög az ember. (máramelyik.)
szóval, na. bárhogy is fogsz neki, sok sikert a kivitelezéshez!

(annál is inkább szívesen látnám filmen, merthogy - asszem mondhatom, hogy hozzád, Terry Gilliamhez, Boris Vianhoz, és még egy csomó emberhez hasonlóan - ki nem állhatom a bürokráciát...)
 
2005. november 18. péntek, 20:36 296. | f.r.a.n.k.
alapdolog :)

persze h észrevettem a "humoros/irónikus" jellegét a filmnek. viszont itt van a legnagyobb veszélye, h valaki elrontja... ha kafkaira van véve, akkor működik, ha könnyű műfajra, akkor nem.
 
előzmény: torolt felhasznalo #291
 
 
2005. november 18. péntek, 19:06 295. | torolt felhasznalo
A piszkos anyagiakat azért említem, mert ez legalább annyira hozzátartozik a forgkönyvíráshoz, mint bármi egyéb. Mindig ügyelek arra, hogy kvázi egyszerűen kivitelezhető legyen. Spéci ezt is a sokat szidott Schilling- Moharos tanfolyamon tanultam, mint sok egyebet.
 
2005. november 18. péntek, 18:27 294. | torolt felhasznalo
föltűnt. :) ez mindenképpen az előnyeihez sorolható, hiszen magyarországon ez fontos szempont.

a hunnia és rtl klub pályázatára gondolsz? annak az "eredményhirdetése" dec elejére várható, mert több száz pályázat érkezett. de csak az első 3 helyezettet fogják értesíteni.
 
előzmény: torolt felhasznalo #293
 
 
2005. november 18. péntek, 17:21 293. | torolt felhasznalo
Kösz a dicsérő szavakat. Még egy dolog nem tudom, föltűnt-e. Szerintem elég alacsony költségvetésből összehozható volna a film. Lényegében egy zárt térben játszódik, kevés szereplővel. Egyébként ezzel jelentkeztem a Hunnia pályázatra, ahonnét azóta se jött válasz.
 
2005. november 18. péntek, 12:53 292. | torolt felhasznalo
én is elolvastam. tetszett! :)
elég jól követhető a vezérfonal, megvannak a fordulópontok. annak ellenére, hogy csak anna, az apja, és a főnök került bemutatásra, a többi karakter is életszerű (pontosabban: inkább a jól megfogott környezet miatt elképzelhető).
az alapsztori amúgy közel áll hozzám (misztikus thriller), így némiképp elfogult vagyok. :) de forgatókönyvírói szempontból megnézve is jó alapnak látom. talán amire még egy kis hangsúlyt kellene fektetni, az a halott ügyfél indítékanak kidomborítása.

+ még egy megjegyzés: bár a szinopszis is ezt sejteti, de talán húzni kellene a halott vonalat. az első gyilkosságokat úgy kellene megoldani, hogy azokat akár élő ember is elkövethesse. mondjuk csak a hullákat találják meg, és nem látjuk a gyilkosság körülményeit. meg itt még alapvető lenne az is, hogy az irodaépület teljes szintje le legyen zárva, hogy a szobák és folyosók "labirintusával" el lehessen játszani. ezekkel a fogásokkal újabb jelentős fordulópont lendíthetné meg a sztorit.

de gondolom te is hasonlóképpen látod.
a részleteket majd személyesen... :)

üdv
zoli
 
előzmény: f.r.a.n.k. #290
 
311-292  /  351

nka emblema 2012