sex hikaye

Imre Soós

 

actor

Biography

1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Akadémiát. 1952-1955 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1955-től a Madách Színházban játszott. A legteljesebb tanyasi parasztvilágból, Balmazújvárosból érkezett a fővárosba. 1948-ban kezdő főiskolásként jelentkezett statisztának a filmgyárhoz, ahol a Talpalatnyi föld című filmben kapott mellékszerepet. Az 1949-ben forgatott Lúdas Matyi főszerepe népszerűvé tette őt országszerte. Magyarországon ez volt az első hazai gyártású színes film, amelyet Soós egykori tanára, Nádasdy Kálmán rendezett. 1955-ben elkészült a Körhinta című film, melyben Törőcsik Marival játszott. A film a világhírnév felé repítette. Magánéletében azonban válságok sora követte egymást, ezért orvosi támogatásra szorult. Ekkor ismerkedett meg dr. Perjési Hedvig orvosnővel, akivel hamarosan összeházasodtak. Különös, szenvedélyes szerelmi viszonyukat jó barátjuk, Müller Péter örökítette meg Részeg józanok című regényében. 1957-ben valószínűleg kettős öngyilkosságot követtek el. Díjai: Legjobb férfialakítás díja (Lúdas Matyi), Karlovy Vary filmfesztivál - 1950 Jászai Mari-díj - 1954 2001-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK Országos Színészegyesület megalapította a Soós Imre-díjat a pályakezdő színészek számára, a színészek erkölcsi megbecsülése és a társadalmi rangjának emelése céljából.

Filmography

actor
 
1956 Az eltüsszentett birodalom
Körhinta
1954 Liliomfi
1953 Kiskrajcár
A harag napja
Ifjú szívvel
1951 Civil a pályán
1950 Dalolva szép az élet
1949 Lúdas Matyi
1948 Talpalatnyi föld
pictures
No picture
Videos
No video

Genres

family drama romantic comedy
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu