Talentpool, avagy tehetség kerestetik

Ez a történet néhány összemosódott nap tragikus eseményeit tárja fel. A film Budapesten, a bérházak dzsungelében, az igénytelenül elhanyagolt VII. és VIII. kerületi, penészes házfalakkal, üledékszagú, szűk gangokkal tűzdelt gettóban játszódik.
Hőseink, négy fiatal, értelmiségi férfi, kik a kamaszkor és a felnőtté válás küszöbén ragadtak. Intelligens, reményvesztettségükben is szeretnivaló fiatalemberek ők, napjaikat filozófiai sziporkákkal, tétlenségüket privát, misztikus játékokkal ütik el.
Régóta tartó barátságuk alatt saját nyelvet fejlesztettek ki maguknak, egy spéci ókori dialektikát, beszédstílust, olyan kommunikációs rendszert, amit csak ők érthetnek meg egymás között. Ilyenkor egyszeriben ókori alteregójukká válnak. Eleinte számukra ez csupán vicces szórakozás, agytorna, majd az együvé tartozás jele, az őrület útja. Későbbiekben menekülésük alapkövévé, az életük részévé válik. Ez a sajátos, kissé groteszk szójáték-párbaj stílusát tekintve archaikus paródia, lassan a hétköznapi dialógok teljes szerepét átveszi, mintha tényleg egy létező világ, létező nyelve volna. Egzisztenciájuk, lehetőségeik a jövő ködös képébe veszett. Tehetetlen küzdelmük a perifériára szorulás, a nincstelenség ellen, kétségbeesett és szánalmas. Egy utat választanak. Az őrület felé.
A napi megszokott aberrációk kicsinyessé és unalmassá váltak szemükben. A többiek, a kívülállók, számukra csak mutánsok és degeneráltak. Frusztráltságuk nem csupán eltorzult és lepukkant környezetüknek köszönhető, a túlélés miértjének felelőssége nagy nyomás számukra ebben az átalakuló, sérült világban, ahol ők a legérzékenyebbek. Mindennapjaik apró nüanszai, a párbeszédek tartalma, a jelentést hordozó mozdulatok, a szituációk poénjai, reális és korszerű képet alkot jelenünk skizofrén tébolyultságáról.
Mind a négyen látják ezt maguk körül, de Tamás az, aki elsőként törne ki belőle. Radikális és egyszerű utat keres a menekülésre. Szakít a társasággal, a monoton mindennapokkal. A beletörődés számára a legnagyobb ellenséggé válik. Prófétikus ambíciókat éleszt magában. Úgy érzi, ha felülemelkedik azon a körön, mely eddig fogságban tartotta, megmenekülhet.
Társai viszont idegenül és ellenszenvesen fogadják viselkedését. Érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak vélik, hogy barátjuk szembefordítja velük azt, amiben eddig ő maga is benne élt. Árulónak tartják. Ítélkeznek felette. A gyűlölet hevében észre sem veszik, hogy Tamás kitörési küzdelme végül önmagát taszítja csak a legmélyebb őrületbe. Legjobb barátja András, megérti Tamás szándékait, védi is a másik két srác támadásai ellen, amíg tudja, de a kiutat ő máshol, másban keresi. Próbál vigyázni a mértékekre, az értékekre, tekintettel lenni mindenre és mindenkire, a betartható arányokat, a középutat választaná mindig.
Egy őrült éjszakán a vita hevében Viktor segítségével Kristóf szinte brutálisan kivégzi Tamást. András lelki egyensúlya felborul, a gyilkosság terhébe egyenesen belerokkan. A bűn súlyossága egy csapásra összetöri sziklaszilárdnak hitt elveit, bosszút esküszik. Már úgy érzi, ahhoz hogy helyreálljon a világ rendje, neki is ölnie kell.
De Kristóf fölött már nem ítélkezhet a bosszú hétköznapi angyala. Találkozásukkor egy szívroham végez vele. Sorsa beteljesült. Viktor menekül, nem bír szembenézni tettével, végül András szeme láttára öngyilkos lesz. András, a történet egyetlen túlélője, nem hős. Saját maga is csupán áldozat.
“Az a kérdés, hogy miért éljem túl, és nem az, hogy hogyan.”
Főszereplők:
Tamás-Thymotheus: Az őrület határán lévő ember. Társait menekülésre ösztönzi, ez okozza tragikus halálát. ő az az áldozat, aki eleve halálra van ítélve, keresi, szinte kierőszakolja a végzetet. Halálszaga van.
András-Andronykus: Túlélő típus. Szeretne kilépni a történetből. Biztonságra törekszik. Bizonyos szempontból ő a mérleg nyelve, az arany középút. Nem véletlen, hogy egyedül ő marad életben. De mégsem túlélő.
Viktor-ianus: A banda legbefolyásolhatóbb jelleme, másokat követő, majmoló, kissé sunyi alak. A könnyebb, simulékony utat választja. Kisebbségi komplexusai ellensúlyozására feltűnő ruhákat, csillogó ékszereket hord.
Kristóf-Klymotheus: ő a lehúzó erő, ostobább, de a legerősebb alkat a csapatban. Érzelmei, gondolatai eltompultak. Halála törvényszerű, mint deus ex machina következik be, sorsa a film végére beteljesül.
Természetesen felbukkan mellettük még néhány szerető, bolond haverok, az éjszakai élet jellegzetes figurái is. Terveink szerint mindenféle “különleges” alakokat válogatnánk össze, ezzel is érzékeltetve azt a miliőt, amelyben élnek.
A film dramaturgiáját tekintve leginkább Tamás és András napjait követné nyomon, az ő vergődéseikből, vízióiból áll össze a szerkezet. A jelenetek bár lineáris sorrendben haladnak, mégis kis etapokból, töredékekből állnak össze, mind a négy szereplőnek belepillanthatunk az életének legjellegzetesebb pillanataiba, mintegy egyszerre villantva fel a komikus és tragikus oldalaikat is.
Ennek speciális képi megjelenítésére a pontosan megírt dialógok és szituációkon kívül, a kamera kezelés és a vágás ritmusa is segítségül szolgálna. Eleinte vegyítve használnánk a naturális, klasszikus kompozíciókat, később a staedy-cam-es, kézikamerás beállításokat, majd az őrület fokozásaként a látomásszerű, szürreális képeket.
Filmünk reális látképet ad korunk fiataljainak problémáiról, mindennapi küzdelmeikről, figyelmeztetve a tétlenség, a beletörődés akkut veszélyeiről.
Minden korosztálynak megvan a maga öröksége, mindenki mást hoz magával, mindenki a saját árnyaival kell, hogy megküzdjön.
Ez itt, a mi örökségünk.