Bubik István
(1958. május 19. - 2004. november 28.)
színész, közreműködő
Életrajz
A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Nemzeti Színház társulatában kezdte pályafutását.
1993-tól 1996-ig a Művész-, később pedig a Thália Színházhoz szerződött.
1996-97-ben a Thália Társulat tagja volt.
1997-ben a Kelemen László Színkörben játszott.
1998-tól az Új Színház társulatának tagja volt.
A magyar és a világirodalom legismertebb hősszerepeit játszotta, ezen kívül rockoperák főszerepeit énekelte. Játékát érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony stílus jellemezte. A Színészzenekar dobosa volt.
A színpad mellett a filmvásznon is feltűnt. Először 1982-ben játszott Dobray György Vérszerződés című filmjében. Igazi kritikai elismerést a 2002-ben Dér András által rendezett A kanyaron túl című filmdráma főszerepéért kapta, ahol egy papot alakított.
A fiatalon elhunyt művész emlékére létrehozták a Bubik István-díjat, mely a Magyar Művészetért díjrendszer önálló értékű díja. A kuratórium elnöke Kubik Anna.
Az elismerést évente ítélik oda, 35 évesnél fiatalabb színész vagy rendező érdemelheti ki.
Díjai:
Jászai Mari-díj - 1985
Rajz János- díj - 1985
Farkas-Ratkó-díj - 1986
Erzsébet-díj - 1988
Magyar Művészetért Díj - 1988
Érdemes Művész - 2000
POSZT: Legjobb férfi főszereplő - 2001
Ivánka Csaba-díj - 2004 (posztumusz)
Filmográfia
színész
|
---|
2004 |
Igézet |
2003 |
Az ember, aki nappal aludt |
2001 |
A kanyaron túl A titkos háború Az alkotás folyamata |
2000 |
Glamour |
1998 |
Az öt zsaru |
1997 |
Carlo Goldoni: A hazug |
1994 |
Advent a Hargitán |
1989 |
A férfi, aki virágot hord a szájában A halálraítélt |
1988 |
A tanítónő |
1987 |
Katona József: Bánk bán Nyolc évszak |
1984 |
Az óriás |
1983 |
Vérszerződés |
1982 |
Akar velem játszani? Nápolyi mulatságok |
Cid Déry Tibor: Óriás Szószátyárok |
közreműködő
|
---|
2004 |
Szín-Játék |
Referencia
Műfajok
akciófilm dráma ismeretterjesztő film portréfilm szatíra színházi felvétel történelmi vígjáték
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu
Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
Linkek |
Port.hu |