Ruttkai Éva
(1927. december 31. - 1986. szeptember 27.)
színész, közreműködő
Életrajz
Születési neve: Russ Éva.
Ruttkay Ottó testvére, Gábor Miklós színész felesége, később Latinovits Zoltán élettársa volt.
Mindenki által ismert nevét Lakner Artúrtól kapta, akinek gyermekszínházában lépett fel először alig háromévesen egymondatos szerepével: "Parancsolj velem, Tündérkirálynő!".
A kor egyik legnevesebb színésznője, Makay Margit tanította a színészmesterségre. A gyermekszínházban olyan nagyságokkal játszhatott együtt, mint Darvas Lili és Somlay Artúr.
1945-ben lépett fel a Zeneakadémián egy szavalattal, ahol Jób Dániel, a Vígszínház akkori igazgatója figyelt fel rá, és leszerződtette. Három hónappal később Molnár Ferenc A hattyú című vígjátékának főszerepében debütált.
1948-tól 1951-ig a Nemzeti Színház művésze volt.
Együtt játszott többek között Bajor Gizivel, Somlay Artúrral, Rátkai Mártonnal, Ladomerszky Margittal, Olty Magdával.
Ekkor szerettek egymásba Gábor Miklóssal, akivel 1950-ben házasodtak össze. Két évvel később megszületett lányuk: Júlia.
1951-ben visszatért a Vígszínházhoz (Magyar Néphadsereg Színháza), ahol haláláig játszott.
1960-ban találkozott Latinovits Zoltánnal, akivel egymásba szerettek, és a férfi haláláig együtt is éltek.
Könyve: Parancsolj, tündérkirálynőm! címmel 1989-ben jelent meg.
Több mint félszáz filmben és számos tv-játékban szerepelt. Gyakran mondott verseket és sajátos bájjal adott elő sanzonokat, melyeket nagylemezei örökítettek meg az utókor számára.
Négy évtizedet átívelő pályája során egyike volt a legszínesebb, legsokoldalúbb magyar színésznőknek. Szinte minden műfajban kiváló teljesítményt nyújtott.
1987 óta minden év decemberében a Vígszínházban átadják a Gábor Júlia által alapított Ruttkai Éva-emlékdíjat annak a művésznek, akit a színház társulata titkos szavazással erre méltónak talál.
A nevét viselő Ruttkai Éva Színház 1994-ben kezdte meg működését.
Díjai, kitüntetései:
Jászai Mari-díj - 1955, 1959
Kossuth-díj - 1960
Érdemes művész - 1966
Kiváló művész - 1971
Filmográfia
színész
|
---|
közreműködő
|
---|
"Kedves közönség" |
Referencia
Műfajok
dráma kaland krimi portréfilm romantikus szatíra színházi felvétel történelmi vígjáték zenés film
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu
Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
Linkek |
Port.hu |