Darvas Iván
(1925. június 14. - 2007. június 3.)
színész, előadó
Életrajz
Darvas Szilárd néven született orosz származású anya és magyar apa másodszülött fiaként. Gyerekkorát Prágában töltötte, ahol apja újságíróként dolgozott.
A Színiakadémiát nem fejezte be, részben a háború miatt, részben mert már 21 évesen szerepet kapott a Művész Színházban Várkonyi Zoltánnál. Ekkor vette fel az Iván nevet, hogy Darvas Szilárd humoristától megkülönböztesse magát.
1956-ban forradalmi bizottságot szervezett, hogy bátyját kihozza a börtönből. Ezért 22 hónap börtönre ítélték a forradalom leverése után. Ugyanebben a börtönben játszotta később a Szerelem című film néhány jelenetét. A börtönévek után nem játszhatott, így segédmunkásként dolgozott.
1963-tól a Miskolci Nemzeti Színházban, majd a fővárosi József Attila Színházban játszott.
1965-ben kerülhetett újra vissza a színpadra, a Vígszínházhoz szerződött.
1990-ben újra politikai szerepet vállalt, a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben országgyűlési képviselő lett.
1995 óta a szolnoki színház tagja volt.
Szinte minden nagy szerepet eljátszhatott a színészálmok közül. A Liliomfi, a Dollárpapa és a Bakaruhában című filmekkel futott be. Sokoldalúságához nem fér kétség: színházi és filmszerepei mellett színdarabokat fordított és rendezett. Remekül rajzolt, karikatúrákat készített, műveit rendszeresen kiállították. Lábjegyzetek címmel önéletrajzi regényt írt.
Díjai:
Jászai Mari-díj - 1955, 1967
Érdemes művész - 1969
Kiváló művész - 1975
Kossuth-díj - 1978, 1998
Erzsébet-díj - 1989
Ruttkai Éva-gyűrű - 1989
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje csillaggal - 1995
Maecenas-díj - 1999
31. Magyar Filmszemle legjobb férfialakítása - 2000
A Nemzet Színésze - 2000
Filmkritikusok díja - 2001
Radnóti Miklós-díj - 2001
Gundel-életműdíj - 2001
Pro Urbe Budapest - 2001
Nagy Imre Érdemérem - 2002
Prima Primissima-díj - 2003
Magyar Köztársaság Érdemrendjének nagykeresztje - 2005
Filmográfia
színész
|
---|
előadó
|
---|
2003 |
Kertész Imre: Sorstalanság |
Referencia
díjak |
2000
Magyar Filmszemle:
Legjobb férfi epizód alakítás díja - tanár úr (Darvas Iván) 2000 Magyar Filmszemle: Legjobb színész |
Műfajok
akciófilm animációs dráma ifjúsági film musical politikai portréfilm romantikus sci-fi szatíra színházi felvétel történelmi vígjáték zenés film
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu
Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!
Linkek |
Port.hu |